calacitra

Ez nem. De majdnem.

Mint azt tudjuk, a Yash Chopra rendezte JTHJ-hoz a többek között oszkár és filmfare-díjas AR Rahman készítette el a filmzenéket. Magyarán megvolt a léc, a mérce, hogy mennyinek kell lenni az annyinak majd. Hát, izé, jelentem első fülre nem lett annyi. De azért közel állt hozzá. 

Lehet szeretni is meg nem is. Annyira azért nem tapad, ebben egyetérhetünk. Nem vonz magához, hogy hallani akarod újra és újra, viszont friss, kellemes, és Chopra szerint ez a soul of the film. Nem utolsó sorban Rabbi Shergill hangja is valami más, a mikakhoz, mohitokhoz képest már, amiket agyonhasználnak és hallgatunk. 

Viszont. Viszont ettől még nem lesz kurvajó. Nem is az, sajnos. De legalább öröm, hogy Kat és Srk első találkozását már most megláthattuk.  

Verdikt. Igazából csalódás. 

Most már egészen biztos, hogy be lettem oltva erre az évre Himesh Reshammiya zenék ellen. Mert ezen is azt érzem igen desi, igen ezt csak szeretni lehet, aztán meg nem, mégse kell. Van egyszerűen más, vagy hát na: van jobb ennél, ha tinglitangli kell made in bw in 2012.

Aztán persze lehet az a gond, hogy maga a film sem vonz magához. Így pedig a zenének is nehéz a szívhez közel jutnia. Bár ez inkább kifogás, meg bizonyítvány - megmagyarázos, mert  a kettő nem mindig függ egymástól. Attól, hogy az egyik kurvajó, a másiknak nem feltétlenül kell annak lennie, ha úgy sikerül, hogy nem sikerül. Persze van winwin, amikor mindketten külön és együtt is nagy egészek. 

De túlragoztam, ez most nem/se tetszik.   

Nem mai, de ha már Tom Cruise a héten kiposztolta ilyen-olyan alkalomból (erről később) ezt 11-es Just Dance zenét, akkor miért pont mi maradjunk ki a jóból. Legyen is a hét zenéje már, a jelige pedig: danszolj úgy, mint Hrithik Roshan. 

Igen Te! Mohit Chauhan a Sajid-Wajide által szerzett Ajab Gazabb Love filmzenék közül énekel el egyet most rövidke promó erejéig. Igazából nem annyira tapad, nem is jó, holnapra elfelejtem, de, de még ma van. Elmegy kategória. 

A nem egy és kettő Aiyyaa dalpromó után ma már tényleg úgy készültem neki ennek a következőnek, hogy engem aztán már semmi és senki nem tud meglepni. Aztán meg play után még pislogni is alig mertem gyerekek, hátha lemaradok valamiről. Eszméletlen.

Nehéz szavakat találni. Már a zene is különös. Igaz elsőre nem annyira fülzsírtépő, csak sokadszorra adja meg magát, de Amit Trivedi szüleménye mégis, mit várunk no-sza.

Azonban az igazán nagy dolgok a szemeink előtt zajlanak le. Mert tegye fel a kezét az, aki látott jobb danszolást már ebben az évben, vagy csak le tudná követi mindazt a koreot, amit a Rani művel. Miközbe meg ja, ezt dögösen, állai dögösen (pedig nem vékony) teszi. Szerencsés is a pali, lennénk sokan a helyében. De gondolom ez fordítva is áll.

Whatever, nézni és nézni, mert eléggé rendben van.