calacitra

Az van, hogy a Nasha daloktól mindenki mindent várt, csak pont nem ezt, amik lettek belőlük végülis.

Hiszen sokan megbélyegezték jó előre, hogy mert Poonam Pandey a főszereplő, és ez nem mozivászonra való, ergó a zenék is olyanok lesznek, mint ő maga. E helyett meg kaptunk egy édesebb (nem erotikus, vagy szexi), szórakoztatóbb, full nyugodt albumot, ami korrekt iparos munka, tiszteletre méltó, ha úgy tetszik.

A Tera Nasha meg a Laila kétségkívül évzenegyanúsak, kiemelkednek, de például a Goti sem csúnya. Ezzel a haszontalan, ártatlan, egyszerű vidámságával lekenyerez akárhányszor csak a fülembe kerül. Persze szemtelen is olykor a szöveggel, viszont ez simán belefér kategória, ez egy ilyen filmben nem oszt és nem szoroz.

A dalbetét is ehhez hű. Kicsit jaj, de azért szerethető dolog. Amúgy dallamtapadásra találták fel. Már ciki, hogy milyen könnyen a fejedbe száll. Egy ital sem képes erre.   

Még mielőtt megszóltok, csak jelzem, hogy elkezdtem már belehallgatni az Issaq soundtrackbe, el is jutottam valameddig, de aztán mennem kellett a Bentleyért, várt a balatonsound. Nyilván egyik se, csak kifogásokat keresek, mert még mindig nem értem a végére. Szerencsére azért a harmadik negyedév vége még odébb van, amikor dönteni kelljen az évzenékről, így van idő(m). Addig viszont egy Sachin-Jigar (nagyon hypeolom őket, tudom) szerzemény jöjjön erről az albumról, amiről hirtelen nem is emlékszem, hogy hallgattam volna. Lehet nem ért odáig el, mert akkor emlékeznék rá. Lájti, picit tucat, de különc is egyben. Pont olyan, mint amilyenek a szerzői. És ez most tetszik is.   

Aki él és mozog Indiában az a Raanjhannat majmolja. Ezek után nem csoda, hogy sikeres is lett a film. Mind a kasszáknál, mind a kritikus tömegnél így van ez. Most az ost szerzője, a zenék felelőse AR Rahman dalolászik egyet, szépen, picit lötyögve, úgy bealvósan.Egy biztos, nem ez a toptoptop kedvencem az albumról. Ami meg a filmet illeti, Aanand L Rai nekem zsákbamacska, szóval nem vagyok elfogult, inkább a főszereplők miatt (Dhanush-Sonam) várom, ha várom is egyáltalán valamiért.  

A SEL lett az új AR Rahman. Sajnos.

A szebb napokat is látott megélt bw zeneszerző trió most éppen a D Day koronggal fürdött be csúnyán. Egy igazi évzene gyanús zenétől eltekintve egyáltalán nem estem hanyatt a soundtracktől. Sőt. Inkább csalódtam. Ennél ők 641798-szer is jobbat tudnak. Egyedüli szerencséjük lehet talán az, hogy maga a film előzetese nagyon aláz, nem kérdez, így lesz miért menni a moziba el. De, és nem miattuk.

Shah Rukh Khan megmondja. És ha valaki, na ő aztán csak tudja mitől. Érdemes is hallgatni rá, releváns a témában. A színész a Chennai Expresst hozza most alapul, meg öt tippet ad mellé jótanácsba, hogy jegyezzük fel, mert az még jól jöhet bármikor.

Ezt kihagyni, nononono. Én gyorsan vettem is egy üres lapot, és megfogadom valamennyit, amennyi(re) csak tőlem telik. És amennyire komolyan lehet venni egyáltalán ezt a hét percet. Mert alapjáraton fun az egész, konstans dobáltam tőle a szmájlikat.

Még ilyen ígykészültnek is simán megteszi, sok behind the szkéna van benne.

Az Srk-Dee jodi meg félelmetes, hogy milyen jól mutat. Akár on, akár offscreen. Pont ma olvastam egy cikket ezzel kapcsolatosan, ahol az volt a főfőfőkérdés, hogy vajon megismétlődik az a fajta medzsik, ami az Om Shant Om-ban megvolt közöttük, és amiért annyira lehet szeretni azt a mozit. Háát, nehéz ügy. Csak remélni tudom, hogy igen lesz a válasz, és a Chennai Express velük, miattuk (is) fog örökzöld lenni, és hasonló magasságokat elérni, mint azt az OSO teszi, és tette a mai napig.

A legjobb jelenet: 5:09. Nekem ez azóta se sikerül. Pedig baromira menő.