calacitra

Ezeket a Warning filmzenéket úgy seringelem, mint a cukrot, pedig közel sem adják annyira az igazságot. A Tell Me How Much is csak azért került a posztsodrásba, mert jól kiemeli, hogy azért a plébek-énekesnek is van súlya bwban.

Itt például Mika Singh kerül a középpontba, a színészek meg mögé, és helyettük ő próbálja eladni a showt (ez gáz, lenne, ha nem Indiában lennénk). Próbálja. Ám nem sikerül neki. Végülis ha másért nem, a leopárdmintás göncért, meg az _attól, hogy szép, de nem okos_  csajokért már megérte felvenni a dalhoz a betétet. Már ha ez így be is kerül a filmbe, amit viszont kétlek.

De önismétlek nem rossz üzlet énekesnek lenni ottanság, betörni oda, és felfutni, majd oda, arra a szintre fejleszteni a képességeket, mint ahogy Mika tette, mert akkor ez is összejöhet.

A dal pedig hát inkább nem mondana el semmit semennyire. Szóval annyira. Így is állunk akkor.  

Azoknak, akik annyira hiányolták már Hrithik Roshant a Dhhomból, most örülhetnek. Itt van ugyanis a Krrish 3 legelső dalbetét promójában, ahol kellő eleganciával rúgja fel a már semmi sem a régi elhíresült, intézményesült gondolkodásunkat. Hiszen ő tényleg nem változott. Vagy csak annyit, hogy még jobban táncol most, mint táncolt korábban.

És persze Shahid is nívós, ebben a tekintetben, egy elittáncos, olyan, akinek megint nem kell egy mozdulatcsomagot kétszer megmutatni, de Hrithiket bámulva mégis csak bámulni lehet, hogy húha. Miközben a színészi teljesítményére sem lehetett egy árva panaszunk eddig és reméljük ezután se lesz.

Valamint itt sem, a jelenben, ebben a sequelben, ahol sok minden fog a látványról szólni, na meg a látványról. De hát, ha SRK is ki tudott jönni belőle (lásd Ra One), és utána még alltime kasszasikert összematekozni, ám legyen, elviseljük akkor eztet is.

Amúgy ha itt tartunk, annál a bizonyos zárójeles filmnél, annyira férfi megérzésem támadt mikor néztem, mintha csak azt látnám újra. Hiszen ez a klubos, táncos, érdekes koreo's, fekete pákos cameos történet nagyon ismerős valahonnan. Erős dejavum volt, ti is jól tudjátok rá a választ, de én csak egyet kérek, azt, hogy ne legyen már a Krrish 3-ból egy RaOne 2. Légyszi.

Maga a dal catchy, bár annyira azért nem őrülök meg tőle, mint San Marinoi közönség a hazai gól láttán. Régi is, új is, ilyen hibrid elegy, keverék a Raghupati Raghav, ami szép és jó, de ennél viszont több kell, persze Hrithiken, vagy Priyankan ez nem múlik. Legközelebb legyen, hozza közelebb hozzám.       

Az utóbbi idők egyik legéletképesebb YoYo dalával megyünk neki az éjszakának. Ez a ma tgif himnusza.

De azért azt is előre jelzem, hogy nem kell bezsongani tőle. Nagyon messze van ez így is, attól, hogy igazi partytrekk legyen, váljon belőle. Soványka nagyon egyszerűen (Sonakshi példát vehetne rajta, khm), és tényleg annyi a bekátyúzni való rajta, hogy azt Havasi Bertalan se tudná már megcáfolni. Esküvőre nem ajánlott, csak mondom, ha valakinek most lenne éppen. Táncparketten se nagyon twistelnék rá. 

Amúgy meg egy Slowly Slowly úgy el veri, mint a román a magyart, fociban. Nem is lesz ez egy gyönyörű barátság kezdete. NoNo.

Ha jó a zene, jó lesz a film is - tartják a szakik bwban. Akik biztos nem a Besharammal fogják ezt legközelebb alátámasztani. Hiszen az, sajnos-nem sajnos a másik oldalt képviseli.

Az ok: Lalit Pandit, aki tőle kissé szokatlanul egy olyan zeneösszessel rukkolt elő, amivel talán nem kellett volna. Bár az is igaz, hogy a filmen osztani-szorozni sokak szerint nem fog.

Már csak azért se, mert Ranbir Kapoor új filmjét pont nem Ranbir Kapoorra szabták. És ehhez éles látás se kell, a napnál is világosabb.

A rajongók persze még azért kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba. És én se engedem el olyan könnyen. De mégis az a faramuci helyzet állt elő, hogy inkább a YJHD-t néznénk meg 75268789 alkalommal, mint akár ezt: egyszer is.  

Kövezzetek meg, de úgy vélem, hogy Irrfan Khan ahelyett, hogy nyugaton próbálkozik be állandóan, inkább maradna a seggén. Ott otthon. És csinálna több, valami ehhez, a Lunchboxhoz (másnéven Dabba) hasonló vagy akár ettől eltérő, csak bw filmet, mert azért azoknak sincs párja.

A Billu Barbert is mennyire imádjuk vele, de tavaly a Paan Singh Tomarral is díjak tömkelegét söpörte be, ami jól mutatja, hogy tud, meg hogy szeretik is, hiszen sokan meg is nézték csak miatta.

De az egyik legújabb filmje a D-Day is nagyon impozáns darab lett, mondhatni az idei év egyik legprofibb gengszterfilmje. Meg is kéne nézni még egyszer. A másikról, a mostaniról, a Lunchboxról nem is beszélve (bár a bemutatása ennek még várat magára). Mert, ahogy említettük a trailer kibeszélőben, egyszerűen nagyszerűnek fest, amit ez az oldszkul daldarab is jól megerősít.