calacitra

Ének: Atif Aslam feat Shreya Goshal. Film: Tere Naal Love Ho Gaya. Színészek: Genelia D Souza és Ritesh Deshumkh. A cím pedig Pya O Re Piya, ami 1 bizony hallgatásra és nézésre ajánlott darab. Egész egyszerűen csak azért, mert szép az egész, olyan nagyszerű. Az énekben pl Atif hangja megunhatatlanul kellemes, a vidben meg a két színész mutat nagyon jól egymás mellett, heh, nem hiába lesz ott egy esküvő nemsokára. Legyen is ez így akkor a vasárnapi dallammatiné most, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ha meg nem lenne elég, akkor a tovább mögött még több zenei zenés promo bújik meg, bátran lehet kattintani.

Ha valami, akkor ez nagyon hiányzott már nekem eddig az EMAET vlogokból. Gondolkodom, úgy egy ideje, pontosan Karan Johar standupozása (még a második részben) óta nem volt ilyen mi zajlik a forgatásokon, a függöny mögötti bejátszás. Na de most megkaptuk, végre. Olyat, ami egyben bemutat új szereplőket, statisztákat, rendezőket (az egész alapküldetése ez), de egyúttal vicces is tud lenni. Azt azért nem mondom, hogy a legjobb, mert a fent említett az etalon ilyen téren, viszont móka a javából (simán dobsz rá egy szmájlit). S bár nem is Imran Khan fogja a kamerát másokra, mégis őt láthatjuk, ahogy éppen megtréfálják jól-ügyesen-okosan. Az egész videó amúgy szépen fel van építve, külön feliratozták, hogy még jobban értsük mi miért történik, ha maga az átvert nem is sejti, sejthet erről semmit. Ő felkészül a jelenetre halálkomolyan, action, majd jön a sokk. 

Itt is a címadó dalból egy részlet. Eléggé átlagos, nem kiemelkedő fajta, de azért mégis fülbemászó tud lenni. Magáról a filmről meg volt már karakter, akit érdekelne, az pl ezt követve tud jól utánaolvasni. 

Már a megjelenése óta azon megy a vita webwföldön, hogy jobb e a Katrina Kaif vezette Chikni Chamelinél vagy sem. Most erre mit mondjak? Zenében nem biztos, de videoban abszolút jobb annál. Kolorizált, természetes, tisztára a régi idők moziját hozza el, nem hiába feldolgozás a mozi. Ebben a tekintetben verhetetlen. Na meg Priyanka Chopra is az. A táncával, játék(osság)ával, Hrithik Roshannal való kölcsönös, számunkra is szembeszökő kémiájával megalapozza a hangulatot, amit a hihetetlenül megnyugtató zene csak fokozni tud. Olyan ez a GGG, ami nem altat el, de ha hallgatod kellemes érzés kerít hatalmába. Lágy, könnyed, egyszerűen dúdolni és szeretnivaló jóság.

Elsőre még csak azt láttuk, ahogy fel lett énekelve a kottatartón ülő tabletról, talán rémlik, most meg már a promo video keretében Madhavan varázsol a piroskeretes-türkizkékes meg milyen szemüvegében még. Amikkel persze nem olvasni jár a könyvtárba, hanem a bulikhoz veszi fel.

Ami változatlan, a zenéhez történő viszonyom. Az bizony az első hallgatások után a sokszori találkozgatások ellenére továbbra sem mozdul el a szerelem irányába. Olyan 50/50, love/hate a kapcsolat a mienk, viszont legalább már megbarátkoztunk vele, egymással, hogy nem is olyan rossz. Annyira. 

A video azonban annál jobban tetszik, tökre. Madhavan az igazi meglepetés nekem. Ő benne csalódtam megmondom, pozitívan most (amennyire lehet egy ilyen vidben), hogy ennyire jó arc tud lenni, ha a szerep megkívánja. Ez új. Remélem a filmben is valami hasonlót látunk majd tőle, de addig kunwara kunwara meg nézzetek utána, hogy mi is ez a Jodi Breakers.