calacitra

Mi a közös Isztambulban és Dublinban? - EK Tha Tiger.

A legleglegelső zenepromó (Mashallah) keleties beatjei és tájai után most már az erős koverizáltság és a dudák felé vettük az irányt. Ami nem rossz, nem is rossz. Fuckyeah. Csek.

Kellemes környezettel, jelmezekkel és háttérkavalkáddal, na meg piszokjó koreográfiával igazolja azt az Ek Tha Tiger, hogy a Mashallah után is van élet. Élete, utóélete. Lehet miért és miről beszélni róla. Külföldön pl. már az oddsokat teszik, vajon hány nap alatt gyűjti össze a 100 croret, és hogy mennyi esélye van a 200-ba is belefutni. Azt kell mondjam, hogy bőven van. 

Még úgy és akkor is, ha halkan jegyzem, hogy a Banjaara nem egy hűdeklassz zene. Sőt. De szerencséjére van neki egy ilyen táncos, színes, picit ünnepi hangulatú betétje, ami miatt képesek vagyunk és lehetünk is újra és újranézni akármikor bármikor. Nem, nem a zenének köszönheti. Valaki szerint a kettő nem is passzol egymáshoz. Elgondolkodtató kijelentés.   

Végezetül pedig jöjjön az, amit már korábban a Mashallahnal is el akartam mondani. Ha valami igazán tetszik ezekben a filmzenékben (most hagyjuk a fenébe a szuper betéteket), az az hogy okosan-ügyesen bele-belerejtenek mindig valamit más-más országok zenei világából. Nyilván azokéból, ahol megfordultak ők és majd a cselekmény. De ez ugye mind semmi, hiszen ezt fűszerezik a saját zenei világukkal, maszalázák. És hát milyen jól, de tényleg jól teszik. Egyszerűen klassz.       

Ha már azt hiszed, hogy mindent hallottál és láttál ami Cocktail-es, akkor inkább irány a templom, mert most jött még egy zenepromó a Luttna személyében. Elég menő. Az is, és legyen az, ha már a film sokak szerint éppen hogy nem az. De legalább az ilyen jófajta zenék kihúzzák a szarból, megmentik.        

Régen volt már a lejátszóban, de amikor az előbb (van annak már 1 órája) előkerült random annyira jó volt újra hallani - ezt a Rock On!! muzsikát, hogy megragadt. Plusz mellette szól, hogy egy ilyen nehéz hét után rámfért már ez a fajta lazaság és könnyedség akár zenében mérve is. Egyszerűen nagyszerű.      

Ejha, hangulatos és érdekes kis GOW muzsika lett ez Sneha Khanwalkar előadásában. Miközbe azt érzed ez rossz, ezt ne, csak hallgatod tovább és megint. Azt mondom, meg is érdemel egy esélyt: forogjon, peregjen, ismétlődjön. Így promó szinten, mert látnivaló akad ezerrel, de a hivatalos filmzeneanyag kikerülésével már fullba is lehet nyomni. Ja és a leírhatatlan nevű Nawazuddin Siddiquire tessék odafigyelni, már a Kahaaniban is milyen meggyőző volt a színész. Itt meg kapott egy még nagyobb, szabadabb szerepet, szóval neki áll a zászló.     

Ha eddig azt hitted, hogy már mindent láttál bw lávsztori címen, akkor nagyot tévedsz cimborám. Mert ilyet még biztosan nem. A SFKTNP-ben Boman Irani és Farah Khan romkomozik, miközbe sehol egy csillag, egy fiatal jóvágású khan. Ugye hogy ugye.

Most pedig a címadó dalához kaptunk idealále egy részletet. Ami ööö eléggé átlagos így elsőre. Nézni és hallgatni sem akkora wow, sajnos. Lehet mégse lesz egy Cheeni Kum 2. Sebaj, bár talán nem is akar az lenni, mert vele úgyis nehezen tudná felvenni a kesztyűt, annyira szerethető és mókás volt anno és azóta. Meg itt talán más is lesz az irány, a komikusabb vonalat tolják előre. Majd meglátjuk. Most inkább füleljünk.