calacitra

PAPAPAPAPA

A szemétcunami kellős közepén földhöz ragadt unmakulátlan kádban ülő szellemes és politikusokból palimadarat varázsoló Amitabh Bahchan szövegeléssel teli dalbetétet mindenkinek. Ez a Party Toh Banti Hai, a Bhoothnath Returns egyik dalélharcosa már-már természetesen a sokat méltatott Meet Brothers Anjjan szülötte, és amit Mika Sing dalolászik el a maga szokásos módján, de úgy, hogy tényleg régen volt olyan, amikor ennyire jó lett volna hallgatni. Pedig sokszor agyonhasznált, túljátszott már, direkt kerülön az unalmas szót, de na, most ezért érdemes volt, újra lehet beleszerelmesedni picit. Meg amúgyis tök jó az egész, nézni sem csúnya, nem az a yolokás party himnusz, de azért alapozásnak megteszi.    

Az teljesen ki van zárva, hogy ezt valaki, bárki, akárki (a jósok túlértékeltek) látta volna előre jönni. Nem azt, hogy Jude Law Zimány Lindával kokettál, hanem hogy Sunny Leone mennybe megy, és róla beszél mindenki, az ő videójáról. Na nem arról, és olyanról (kinek mi), hanem a bw Baby Doll dalbetétjéről, arra célzok, amivel rendesen feladta a leckét.

Legalábbis nekünk, a kételkedőknek, örök magyaroknak, akik lemondtak róla. Vagy inkább nem is hittek benne, hogy a filmkészítés ezen vállfajában is tud majd olyat domborítani, amiért lehet kalapot emelni. De sikerült.

Korábban már a meglévő diplomáimat is visszaadtam miatta, most meg már azt se hiszem el, ami megtörtént, csak azt, ami történni fog. Mert a remix változatban, ahol a közreműködök is közreműködnek (szerzők, MBA, énekes: Kanika Kapoor), na abban a bébidolémiszonédit új szintre emeli fel fel és fel, ahova azt képzeltük, naívan, hogy már nem lehet. Pedig de.

Kiakadt cukiságrelé gyerekek tolmácsolásában, külön erre feltalált ragadós koreo, több tüctüc, és még ennek a fejébe a MBA tagjai is olyan jó arcok. Annyira, hogy hirtelen azt is elfeljtettem Sunny ott van és nagyon twistel, twerkel, vagy akármit, hogy ráfigyeljünk. De ez most nem róla szól. Így fair. Meg is érdemelték a készítők. Az meg hab a tortán, hogy ilyen jól sült el. 

Ha valami már a trailerben is a füledet kopogtatja, az már rossz nem lehet. És nem is lesz. Lett az. Mert a 2 States legelső dalelőzetese minden nagy várakozást felülmúlva úgy tört be a szürke hétvégék világába, mintha csak már idestova 30 éve hallgatnánk ezt. És ez bók, annak tetszik lenni. Mert akkor még 30 év múlva is lesz jogosultsága, eltart addig, nem megy tönkre, a garanciája hosszan él, velünk együtt lesz mindig és örökké. Be happy.

Maga az offo szó meg olyan, hogy bárhova, bármilyen mondatban el lehet képzelni. Legszívesebben oda raknám az összes mondatba, elrejteném meg ilyenek offo. És a SEL nagyon villantott ezzel, de valahogy tényleg a refrén, a szójáték adja meg a sava borsát ennek a filmzenének (miközben halványlila dunsztom sincs mit takar, ha egyáltalán takar valamit). Egy szó mint száz: ügyesen tető alá hozták ezt. 1:0 oda. A folytatás is remélem hasonlóan eargasm lesz!

A dalbetét pedig a dalbetétek non plus ultrája. Így kell csinálni. Pontosan így.  

- iszé iszé ijá ijá

Sokan mondanak sokfélét, de ha az igazat akarjátok, a legjobbakból is a legmagasabbat, akkor az első negyedév bw filmzene felhozatálából CSAK és csakis és kizárólag és minden körülmények között Amit Trivedi Queen dalait veszitek a fületekbe, és ajánljátok azokat másoknak, mint kötelező hallgatnivalót. Mert én szóltam. Kanganak meg annyit üzennénk, innen is, hogy 'prove it'.

Azt nem mondom, hogy a Bewakoofiyaan zenék jobbak lettek volna akkor, ha Ayushmann Khurrana is kiveszi részét a belőlük, a készítésükből, de állítom. Miközben meg azt veszem észre magamon, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, én meg a zene. Pedig első fülre ez nem volt a pakliban. Jójó, chartbuster, meg évévévzene tételekről szó sincs, viszont csak létezik szerelem sokadik hallásra. Most éppen a címzene produkálja magát, adja le jobban a dalbetét. Az úúúúúúúzás meg talán sok hatványozottan, de így pár percben nem örök harag.