calacitra

Nyilván kérkedhetnék azzal, hogy bw sztárok lepték el a Bhootnath Returns folytatását (SRK és Ranbir Kapoor is cameozott picikét), de valahogy a főszerepben visszaköszönő Parth Bhalerao (segítek, ő a kisfiú) személye inkább villanyozza fel most az embert. Aki nem mellesleg még Nagy Bé odlalán teljesít szolgálatot, az ő partnere, szóval valakinek nagyon bejött az édes élet. És ha ez nem elég, akkor akkor dalt is szövegel, rapel el, hiszen ki ne álmodozott volna arról kis gyerekként, hogy once upon a time bw moziban saját item songja legyen, ami legalább 100 000-en töltenek le meg néznek meg. Amitabh pedig annyira kiszolgálja a srácot, alájátszik, hogy azt öröm tudomással venni, és hát kúl, amit csinál, csinálnak ők ketten szórakozástatás címszó alatt.    

Biztos lesz még meglepetésekben bőven részünk az év további napjaiban is, ami bw-ot érinti, de ha nem, akkor se fogunk szomorúak lenni, hiszen Himesh Reshammiya tett róla, hogy vele mindenképpen számoljunk, ha a leglegleglegmarkánsabb, egyedibb, valószínűtlenebb hindi nyelvű moziját keressük majd az idei évnek, meg abból. Mert a The Xposé simán díjra lehetne jelölni ebben a kategóriában. Ami hát úgy kelti fel az ember figyelmét és érdeklődését, hogy sokszor oda sem tud nézni, és nem érti amúgy miért is rajong érte igazán, ezért a moziért. Érdekli annyira amennyire. Nézném is. Fura. Ahogy a dalok is olyanok. Nem kimondottan bw hétlöznapiak, meg indiakompatibilisek, viszont fülbe velük. Az a csipet különcség ebben is megvan, de jóság is egyben. Valahogy valamiért bejön.  

Arijit Singh ha most valaki szeretne lenni, nagyot álmodni, akkor szerintem Arijit Singh lenne. Mert Indiában, zeneügyileg, plébekénekes fronton, most jelenleg nincs kapósabb, minőségibb igazolás nála. Egy film csak vele érhet el valamit. Vele. Az ő hangjával.

Ami alá persze dalt is kell írni, hogy jól szóljon, úgy ahogy a Tum Hi Ho tette legutóbb, 2013 évzenéjében. És AS üti is a vasat rendesen-férfiasan, minden második filmzene az övé. Nem is hibázik, egyik se rossz vétel, viszont mégis azt érezni, hogy egyszer volt kutyavásár a számára, és azt eljátszotta a tavalyi lappal.

Bár idénre se esett vissza, szó sincs róla, még mindig mesteri, imádjuk minden hangrezdülését, de a Citylights film dala nem adja meg a libabőrt még vele se az élen, pedig szeretnék eladni, mindent megtesz, megtesznek, de kösz annyira ez nem. 

Ha Mohit Chahuan énekel, még az sem számít, ahogy a színészeink fel nincsenek öltözve a havasokban. Mert egy kis hideg kit érdekel. Kriti egy szál száriban, a kicsi Shroff pedig napszemüvegben mond jóéjt a mínuszoknak. Persze ez már bwban meg se kottyan, meg nekünk se. Mégis most nagyon észrevettem, ami azért sokat elárul a dalról, hogy arra se figyeltem nagyon. Inkább a szemem elé néztem, onnan esett le a tantusz, hogy hát nem illik egymáshoz sehogyan se, ami éppen történik időjárás és outfit tekintetében, nagy a kontraszt na. Míg a film továbbra sem húz magához erősen, nem lesz ebből nézés így.

Hát most hol kezdjem? Talán ott, hogy minden de minden, amit eddig unalmasnak hittünk, az már nem az. Nagyon nem. Mert a Holiday legújabb filmzenéje, dalelőzetese, a Blame The Night minden előzetes várakozást felültornázva jól helyben hagyta a kétkedőket, és kiragadta a tescos fotelből, hogy aztán a táncparkettre invitálja magával, mert annyira piszok jó. ANNYIRA. 

De miben is unalomformabontó?

1) A feldolgozások nem az ördögtől valók.

2) Pritam tényleg úgy ért ehhez, ahogy senki ezen a földön.

3) Az ismétlés a tudás anyja, akkor is, ha a dal 10 sorból áll összesen.

4) A nánánánáná meg a legjobb refrén evör, ezért találták ki, meg fel, hogy így szóljon

5) És a Sonakshi-Akki jodi kémiája sose volt még kitapinthatóbb, és ennyire közelibb, mint itt és most.

A Holiday soundtrack meg lassan olyan lesz, amilyen idén még nem volt. Pedig a Queen, a  Highway, vagy éppen a 2 States, legfőként az utolsó, sem olcsó rezsicsökkentő daldarabokkal próbálkozott, eléggé felkötötte, meg feltette. De ez egyelőre, 3 szám (Tu Hi..., Shaayraana) után maga a tömör fülgyönyör. Dalmennyország. Amiért már érdemes volt elkészíteni a filmet. Ezeket hallva aztán lehet az akármilyen is.

És hát partyzene a javából. Olyan, ami végtelenítve a világ végére is elkísérhet a fülemben szólva. Az énekesekről meg. Arijit Singh is megazudtolja magát benne, és a romantikus zenéit, lehet ezt jobban is szereti csinálni? Aditi Singh Sharma szépen száll be - Piyush Kapoor meg ki kicsoda egyáltalán... de whatever, ő is bitang.

Blame the night filmzene = Blame the night dalbetét

u.i.: Preity Zintát eheti az irigység.