calacitra

Bhakti hai shakti hai, Mukti hai mootthi hai Morcha... A Shanghai marketingesek nem bíztak semmit a véletlenre, hiszen az összes létező filmzenét kipakolták ilyen-olyen képsorokkal megtoldva (vannak új szkénák, de olyanok is, amiket már láttunk másutt) még a bemutató előtt. Pont pár órával ezelőtt posztoltam is belőlük kettőt, most meg itt van ez is tessék, fákje. Persze ezeket a jó zenéket nem is kell rejtegetni, ahogy a Morchat sem. Ami az első szerelem volt a soundtracken. Valahogy a gyengéim ezek a himnuszok. Nagyon energikusak, erősek, indiaiak, miközben azért komoly témákat feszegetnek. Legutóbb a Sadda Haq volt ilyen. A Morchanak a célja a szabad, új India, ahol a korrupció nem játékszer többé.  

Hogy jól induljon a nap. Mert a Vishal-Shekhar Shanghaihoz készített filmzenéinél nincs is per pillanat tökéletesebb ébresztő bwban. Nézzük csak mik is ezek pontosan. Az item numberról írtuk, hogy elment, a Morcharól bár nem, de az meg igazi himnuszanyag, csak szeretni és ordibálni lehet világgá, a világba bele. No problem. Aztán ott a Khudaya, agyon dicsértem már, a most következő Duaa pedig ahhoz hasonló szép, gyönyörű darab. Míg a BMKJ már a promójával megvett, szóval a full hosszúságú csak hab a tortán nekem. Verdikt. Ezek láttán nem csoda ha azt mondom, hogy már csak a zenék miatt is nézném a filmet, de szerencsére maga a film is legalább annyira érdekes, hogy külön lapon említhetem őket, és nem kell erre hivatkozni a megnézés ürügyén (há' mert a zenék oszt semmi).

Az a helyzet, hogy nagyon nehezen néztem végig a Rowdy Rathore legújabb dalbetét promóját. Egyszer még ki is nyomtam, elmentem onnan, hogy majd a filmben találkozunk újra, de aztán legyűrt a kiváncsiság, ezt látni kell akkor is. Pedig nem akartam. Már most, előre, nesze neked meglepetés (bwban, haha). Hiszen tudom belül, hogy Prabhu Deva nem kreál szart, ahogy most se, ezért jobb kivárni. Vagyis jobb lenne, mert lehetetlen nem figyelni rá. A zenéje azért gyenge (az egész korong ilyen semmilyen), szóval nem tolom fel szivárványt a seggén. Viszont a koreográfia, a színészek az kérem felér egy szemorgazmussal. Erről van szó. Erről. 

Ezt legrosszabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire felsül majd a Sajid-Wajid Kunal Kohlival élen. És erre tessék. Paf. Jól hallod, ez volt a földet érés. Teljes csalódás, már csak a filmben lehet reménykedni - az itt látottak miatt például, de igazából az se tartozik már a must-see mappába, kikerült onnan 'az egyszer majd megnézendők' közé. Ami azért awkward moment.  

The pick your phone now. Hello. Kezdődik valahogy így a Hello (még 2008-ban készült, egy call center éjszakájáról szóló) bw film címadó dala, ami annyira rossz, hogy már tényleg jó. Na ezzel tessék el is árultam magam, de az igazság az, hogy pluszba még a személyes kedvencem is.

Ami amúgy jól mutatja, hogy Sajid-Wajid ilyen őrült és szórakoztató dolgokra is képes, képes volt anno. Funky, klassz és roppant ötletes. Szerethető, meg ha nem, akkor is fülbemászó. Aztán sokszínű, vagy inkább sokhangú, mert elég sok énekes is adja hozzá a hangját. Ott van ugye a dalszerző Wajid, majd Ishq Bector, Tim, Herchelle, Merlin és Suzie Q. Azta, mennyi és milyen hang.

Sokak szerint sablonos-unalmas. Nem tudom én pl. a háttérben hallgatható mindenféle megszakító zenei függeléket a mai napig képtelen vagyok feldolgozni és nem meg unni. Gondolok itt olyanokra, mint  az állandó sípoló hangra, esetleg a rendőrségi szirénára, amik nagyon feldobják az élményt, és meghatványozzák a visszajátszási értéket személyre szabottan. De a dalszöveg is viszi a pálmát ilyen formájában: "A Tring Tring Tring Whose On the Line".

És ez semmi. Hiszen a hozzá készült dalbetéttel együtt válik igazi hangulatgyilkossá. Erről a hétről ennyit is. Jöhet a hatefő, a lovefő, bárki. Must Watch.