calacitra

Oké, az India! India! poéntól már tíz perce nem tértem magamhoz. Akárhányszor eszembe jut, mindig nevetnem kell. De azért Nitin Kakkar mozija nem fog ennyiben kimerülni. Biztos vagyok benne, hogy van még puskapor, nem lőtték el az összeset itt, ebben a pár percben. A nyár elején érkező vígjátékra is több mint másfél évet kellett várni, hogy bemutassák, közbe feszteken bizonyított, és még díjas is, de ha ezeket nem tudnánk, akkor is kötelező képkocka látnivaló lenne ez a vígjáték. Valami ilyen hatalmas, orbitális hülyeségre, ökörségre vagyunk most kaphatóak, mert ez nem annak néz ki, hanem az is lesz. Jöhet. 

Nem lett szimpibb, még, most, se a Tiger fiú. De azért ez a Manj Musik (ez ki ez zenei rendező?) féle dalelőzetes még tehet róla, hogy az legyen. Közelebb hozzon minket egymáshoz. Azért nem annyira, hogy lelkesedni tudjak érte. Jaj. Viszont a filmzene a maga fütyüléses idegesítő módján még el is megy. Bemászik a fejedbe. Olyan rossz, hogy már jó a Whistle Baja. Egy próbát megér. 

És ez nemcsak három betű, már ha értitek mire gondolok, azért SELtitek. Az ő művük, egyben legnagyobb fegyvertényük az idei évre, a többi zenei rendező ellen ez a 2 States korong, ahol hát a legnagyobb az egy korongra jutó évzenék száma, azok előfordulási esélye. És bár a Chaandaniyan közel sem húzza fel a szám szélét, de hát nem is az a fajta dal, aminek kéne. Így készüjetek rá. Akiknek nem ajánljuk: magányosak, szinglik, elhagyottak, külön élők, nektek csak óvatosan, nehogy sírás legyen a vége. Egyébként meg giccses ballada, de a vállalható fajtából még. Még sel.

Addig jó fiatalnak lenni, meg a fiatalság is őrültség, amíg Jimmy Sheirgill meg nem jelenik veled szemben, rendőrruhában. A Fuglys szerepők már csak tudják miről beszélek. Akik aztán ott találják magukat nyakig a várva nagyon nem várt hatványozottan bajos, zajos események forgatagában. Csak legyen hogyan kikerülni belőle, ez a terv. Kabir Sadanand filmje majdnem egy Fukrey kiköpött mása, ismeretlen arcokkal, ellenekkel az élen. De akár az Oh My Goddal való szerelemgyermeke is lehetne. Miután onnan jött, az Akshay féle produkcióban, ahonnan az is. Meglássuk.  

Ha lenne görkorim, és még tudnék is, akkor most a fülemben erre a dalra tenném a kerekeket egymás után, és hagynám a kilométereket magam mögött. De hát nem megy az ilyen, és mégis olyan mintha csinálnám, együtt élnék vele. Miközben a Hawaa Hawaai filmzenéje, amit Hitesh Sonik szerzett egyáltalán de nem tűnik kultikus, klasszikus daldarabnak, de ha a filmbe hasonlóan megállja a helyét, akkor minden meg van bocsájtva. Meg mondhatjátok, nem egy bw film domborított már nagyot, amelyiknek jóformán dala se volt, vagy ha volt is, attól nem mentünk le hídba, azóta se. Van egy érzésem a Hawaa Hawaai is tesó lesz, szintén zenész ezekkel.