calacitra

Ritka pillanatok egyike. Meg kellett örökíteni. Pláne úgy, hogy a Besharammal teszi ezt, azt promózza agyon világgá (miközbe nyilatkozta, hogy tudja, mennyi csúnya kritikát kap már most szegény film), egy olyan országban, ahol talán azt se tudják, mi az a diwali. Ami meg még csak nem is akkor volt, amikor ez az event lezajlott ott. Végülis van úgy, hogy semminek sincs értelme, ahogy a Ctrl+ALT+Deletnek se sok korábban. Most már annál több. Reméljük a Besharam hasonló sorsa jut és mindenki tudni fog róla.  

Kapooréknál ég a világ, Sütik már a rántott békát. Zimmezum, zimmezum, Rece fice bum-bum-bum.

Ergó családban maradt a legújabb Besharam dalbetét. Itt egy Kiskapoor (Ranbir), ott egy nagykapoor (Rishi), kettő is (Neeta), tehát mindenki jelen van aki 'fam' és számít.

Még egy ilyen wannabe item numbernek is megfelelne a produkció, sőt nem is olyan szörnyű a többi dalbetéttel összehasonlítva. Nyilván a Kapoorerő, és varázslat uralkodik el az emberen amikor nézi, és meglágyítja a szívét, hogy egy rossz szót nem tud írni róla.

Pedig lehetne, mert ez is inkább semmi, mint a több esete. Hiszen azért ez lehetne puccosabb, kihupáltabb is, de igazából már úgy se várunk sokat a Besharamtól. De így legalább pont kellemes meglepetés lett a Chal Hand Uthake Nachche, amit lehet ajánlani azoknak, akik imádják ezt a famíliát egyestül és mindenestül. Nekik bátran. És nekik.   

Ranbir Kapoor szégyentelenül borzolja tovább a kedélyeinket. És hiteti el velünk akaratlanul, hogy ebből semmi jóság nem fog majd kisülni.

Mert a Besharam(mal) most nagy pácban van, kjönni(e) belőle pedig nem lesz egyszerű történet. Hiszen úgy került a lejtőre, hogy már eleve ott találta magát az első blikktől kezdve, teszem azt a trailer megjelenésétől.

Mindezeken pedig a 90-es években ragadt dalbetét promók, meg Lalit Pandit zenék sem segítenek egy cseppet sem. Sőt, az ember nosztalgiázás helyett inkább arra eszmél, hogy ezt már hallotta pont így valahol valamikor.

Egyszóval se füst se láng nem lesz ebből. Csak hamu. Amúgy egy percig még tetszett is.  

Ha jó a zene, jó lesz a film is - tartják a szakik bwban. Akik biztos nem a Besharammal fogják ezt legközelebb alátámasztani. Hiszen az, sajnos-nem sajnos a másik oldalt képviseli.

Az ok: Lalit Pandit, aki tőle kissé szokatlanul egy olyan zeneösszessel rukkolt elő, amivel talán nem kellett volna. Bár az is igaz, hogy a filmen osztani-szorozni sokak szerint nem fog.

Már csak azért se, mert Ranbir Kapoor új filmjét pont nem Ranbir Kapoorra szabták. És ehhez éles látás se kell, a napnál is világosabb.

A rajongók persze még azért kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba. És én se engedem el olyan könnyen. De mégis az a faramuci helyzet állt elő, hogy inkább a YJHD-t néznénk meg 75268789 alkalommal, mint akár ezt: egyszer is.  

Már említettem, hogy Ranbir helyében ezt nem írtam volna alá. Ha én álltam volna ott, a helyében, helyette, akkor nem történt volna meg az, ami. Hogy a Besharam megszületett. Ezt azóta is tartom, nem szívom vissza, még akkor is, ha a film megtekintése nélkül mondom, túlzottan is szkeptikusan és kissé rosszmájúan (azért röhögve várom, hogy ne legyen igazam).

Most azonban továbbmegyek, emelek a téten, és azt állítom, hogy Lalit Pandit is rossz lóra tett ezzel a filmmel. Az egész soundtrack ugyanis inkább emlékeztett egy Sajid-Wajid féle szerzett korongra, mint sem azokra a régiekre, amikből aztán tényleg klasszikusok lettek. És azért ez szomorú na, ezen a téren is többet vártam volna a Besharamtól. Desi nagyon, azzal baj nincs, a táncbetétre sem lehet húzni a szánkat, mégis olyan érzése van az embernek tőle, hogy majdnem, de nem. Ez meg a legrosszabb, olyan mintha Messi kihagyna egy tizenegyest, vagy nem nyerné meg 79326 alkalommal az Év játékosa címet. Érdekel, de mégse izgat.