calacitra

Nem csak manapság, hanem úgy általában véve is kevés az olyan bwzene, mint amilyen ez itt. Talán utoljára pont AR Rahmantól hallottunk még ilyet a Yuvaban, de az is elég régen volt már persze. 2004-ben. Gondolkodom is erősen, az azóta eltelt időben nem sok minden történt, már ami ennyire merész lett volna, akár hangszerelésében mind a témájában. Aztán az is lehet, hogy simán csak elfeledteti velem őket a Sadda Haq. Tudod, a zaja elnémítja őket, mintha nem is lennének a világon. Mert van annyira jó, elárultam magam közbe.

A sikerének forrása több mindenben keresendő szerintem. Ugye a tökösségét már felhoztam fentebb a merészséggel, hogy jajde régen volt már rockrock fiúklányok. De ott van AR Rahman a god of music, a maestro is, aki tud ilyet, sokkal jobbat, mint a Slumdog Millionaire volt, amiért oszkárbácsi meggyűt szépen. Aztán az üzenete se titkos, amiről beszél, s amit a fiatalok éreznek magukénak elsősorban. De a legnagyobb erénye az véleményem szerint, hogy nem hindiklisé. Nem olyan, mint a többi száz megjelenő bw muzsika a palettán. Van egy egyedi hangulata is, erről mindjárt. A tűz meg ott van benne, nem kitalált, beleerőszakolt éppen. Átjön na, az, aminek át kell.     

Azt hiszem tipikusan egy (rock)himnuszt csináltak vele, amit a düh és szenvedély hajt végig. Egyszerre őrült és megavad. Furcsa mégis fülbemászó. Az egész egy nagy rohanás, adrenalinbomba, vagy legalábbis ahhoz hasonlítható, ami végigsöpör rajtad, ha belefülelsz. Egyébként van még benne valami érzékenység a fájdalomra, ami frusztrációt okoz, és ha te is hallod ordítani tudnál bele a világba. Nem hiába lett a modern generáció egyik kedvenc nótája most.  

Még érdekes, hogy a számot egy paraszti mozgalom ihlette, amely tényleg megtörtént néhány évvel ezelőtt. Ide jönnek a plusz érzelmek. Aki énekli az pedig Mohit Chauhan, akinek a lázadó hangja telitalálat. Ennyi. Hallgathatod edzés közben, készülhetsz fel rá vizsgára, vagy szimplán tiltakozhatsz vele valami ellen, a Sadda Haq mindig jól jön. "us gali ka main na jismein hayaa na jismein sharam"

A Ranveer Singh egy, kettő, három arca pirosban előtte felirat - The Social Network módra - poszter nyitja meg hivatalosan is a Ladies v/s Ricky Bahl promoját.  Első fecske ez, hiszen hol van még Anushka Sharma, a trailer, vagy valami zene és még több zene akár? Az biztos, hogy YRF égisz alatt készül majd a film, azaz a rendező, a producer is ilyen néven mozog, vagy csak közel áll hozzá, bárki is legyen az. A Choprak a nyerő tuti recepten nem sokat változtattak, hiszen egy évvel a Band Baaja Baaraat (ilyen-olyan díjas) után, ugyanazt a színészpárost hozták el magukkal erre az évre is. Persze a YRF-nek ebben az évben (Mere Brother Ki Dulhan) volt más filmje is, nem csak ez lesz az egy-egy-egy, de itt tényleg legfeljebb csak a sztorit kellett változtatnia a megszokott teamhez és ennyi, nem többet.

Különbség majd abban lesz, lehet, hogy amíg a 3B esküvős film volt a javából, addig ez nem néz ki annak, nem lesz az kimondottan, bár romkom mivolta letagadhatatlan már most, még innen messziről nézve is, Chopra na. Az, hogy az első promoanyag RS körül forog meg nem annyira meglepetés. Sokan nagy jövőt látnak benne, egy új SRK-t akár, aki jól berobbant első alakításával (ami nem volt rossz, de azért...), s akit nagyon felkaroltak most. Egyébként ez a többarcúság itt a poszteren nagyon túlértékelt dolog lett már. Bwban elhasználták, elkopott rendesen, hogy valami rosszat is mondjak rá. Azzal, hogy kapásból van két Priyanka Chopra film, ami erre épített, s ami nem éppen jelesre vizsgázott a szememben, de nem csak nálam. Úgy hogy én inkább most annyira vigyáznék ezzel, mint ti nők Ricky Bahllal.    

8852 km. Manutol pontosan ilyen messze volt a szerelem, mielőtt megtalálta volna azt. A személyt, az igazit, a nagy(n)Őt, tudjátok ti jól na. Szóval név szerint ezt a Tanut, akit már a cím is elárul, s akihez az út Londonból jött repülőn (7008 km), aztán vonaton (1300 km), autón (35 km) és riksán 0.8 (km) át vezetett. Mindehhez jött még hozzá az a 20 lépés is, amit a doktorúr megtett míg fel nem ért a szobába és meg nem pillantotta álmai álmát. A nőt, aki nem is figyelt rá, miközben beszélt hozzá idegesen, mert begyógyszerezve aludt ott egy helyben ülve. Ez azonban mit sem számított Manun(kn)ak, mert megtalálta, érezte belül a dobbanást vagy mi és még a telefonjával képet is készített róla, hogy ne feledje el. De ami a legfontosabb igent mondott a házasságra, habár a másik fél erre úgy se lett volna képes. Az igazság azonban az, hogy nem is akart. Most akkor mi lesz?

Az előre elrendezett házasság találkozása az igaz és viszonozatlan szerelemmel már sok-sok bollywoodi filmet ihletett meg az évek alatt. Sikerest, klasszikust, kasszasikert, de ne titkoljuk el, jó pár rosszat is. A TWM azonban egyikbe se tartozik bele igazán. Ami nem feltétlenül baj, de nem is jó. Olyan, mint a vezértémájának használata, a házasság problematikájából való építkezés, amiből megint és megint kiindul elhasználtan, kifacsartan, agyonkitaposottan, hogy aztán végül úgy érezzed, mintha még nem láttál volna belőle egyet se, pedig utalt rá állandóan. Na a TWM után pont ez hiányzott nekem. Nem is az intertextualitás része, hanem a megfogás, az el nem eresztés, az nincs meg benne, hogy látnom kell igen még egyszer, legalább azt az egy jelenetet, ha mást nem. Túl sokat várok, nem tudom. Azonban se hogy se nincs késztetés rá egyszerűen, márpedig az igazán jó bwfilm erről ismert, az igazán magas ismétlési értékéről. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szórakoztató, sőt. Annak tartom, kifejezetten élveztem _majd_ minden egyes képkocka térfélcseréjét. Nem ezzel van a baj, hanem azzal, ahogy mindezt teszi. Nekem átlagosan. A TWM tisztes helytállásnak, korrekt kis iparos munkának még elfogadható, de nincs meg benne - az újranézési faktor hiánya mellett - az az érzelemgazdagság, ami miatt bwt elsősorban a romantikus ízeiért szeretjük. Jóllehet nem giccses vagy túljátszott, európai szemnek és fülnek is akceptálható, de a színész és színész és én közötti kémia megragad valahol ott a film elején, a felvezetésnél, és onnan nem igen megy tovább. Talán a film gyengébb második periódusa ennek az oka, ami lassan-lassan egy túlzottan is elnyújtott végben csúcsosodik ki aztán. Ezzel meg el is árultam, hogy milyen érzéssel hagytam ott a TWMt. Kevesebb jóval, mint arra a kezdést követően számítottam, aha. 

Tanu karaktere volt az, ami összezavart leginkább. Egyszer örülök neki, azért, mert nem az n+1 kifinomult valami gazdag mrs india. Ő más. Egy férficsábász, a naugthy girl, aki iszik-dohányzik, nem tökéletes, de nem is akar az lenni. Gondolkodom... tényleg kevés az ilyen női karakter a bwfilmben, vagy akinek akár ennyiből is elhiszem, hogy a mellére tetováltat eztazt. Majd kilép a komédia szerepköréből és romantikusan már közel sem működik ilyen olajozottan Tanu, és az őt alakító színésznő. Itt bizony kevésnek éreztem, de nem csak őt, hanem magát a karaktert, akit a szabad madáron kívül nem tudtak helyes irányba hogyan elterelni a készítők. Lázadónak jó volt szép volt, de és ennyi. A Manut alakító Madhavantól is láttunk már jobbat (lásd 3 idiots akár), de azért itt se okoz komolyabb csalódást. Végig visszafogott, dr létére nem megy bele semmi harcba, néha fel is adná, de ha kell a barátai kisegítik, és küzd a megtalált szerelméért, hogy az övé legyen, nem pedig másé, bármi is történjen vele.   

Amúgy a film romkom, ezt még nem is mondtam. Lehet azért, mert a nevetés inkább mosolygás volt. Vagy, mert még ebből is csak kevés jutott. Most így konkrétan egy jelenet ugrik be, ahol ez tényleg nevetés lett, hail goddess, ugye, még a legelején persze. Valahol emiatt is érzem úgy, hogy a két műfaj itt nem tudott egymás mellett megélni. Nem feküdtek egymásra, szimplán rosszul voltak adagolva vagy se-hogy-se. Pedig van tánc, zene, shaadi-baarat (esküvős filmek, yeah) ami egy a mentőöv, kettő a történet mozgatórugója, három a kellemes, vidám, érzelmes pillanatok első számú felelősei, de hiába jönnek-mennek-jönnek úgy ahogy ezt kell, a nagy magic show elmarad. Még ha fekete füst nem is lesz, száll fel a helyükön, mert ne lett volna pont az pont odaillő és pont kívánatos akkor pont a számomra. Egyszeri nézésre. Arra éppen megfelelő a TWM, addig amíg el nem készül az előzmény vagy folytatásfilmje, mert van róla szó; én azt is nézném.