Még kérdőjel, kérdőjel, mert csak akkor hiszem el, ha látom. Egyelőre pedig semmi sem biztos. Csak a külföldi (és már hazai) szájtok csiripelik bőszen, hogy Rajkumar Hirani következő filmjét nem Indiában forgatná le, hanem pontosan itt, Magyarországon. Mármint gondolom nem az egészet, csak egy részét, történetszálát, dalbetétjét, de lehet egyik se elképzelhetetlen. Azok után meg pláne, hogy tudvalevő (Hirani is tudja) milyen vonzó alternatíva vagyunk mi, a többi országhoz képest is. Hiszen olcsóért meg lehet úszni a filmkészítést (adó és egyéb finomságok, hol van ilyenkor Endi), annyira nincs is messze, sőt szép tájakban sincs hiány. Már csak azt kéne, hogy tényleg Magyarország legyünk, és felőlem kezdődhet is a forgatás, akár már most. Bár ez utóbbit nem kérhetném számon rajta, hiszen bwban nem az a fontos elsősorban, hogy pontosan hol is táncolnak, zajlik az adott dalbetét, hanem, hogy egyáltalán van, valahol, egészen máshol. Ami színekben gazdag, látványos, és persze szórakoztató.
A rendező amúgy legutóbb három éve jelentkezett mozival. Az volt a 3 Idiots. Hogyan is felejthetnénk el? Hiszen akkor a bemutatás után annyi pénzt szedett össze (és olyan gyorsan), amire korábban bwban nemigen volt példa, pláne ha azt is hozzávesszük, hogy nem kimondott bw filmről volt szó. Azóta már kultstátuszt ért el, teszem hozzá nem érdemtelenül.
Na de, eltelt három év. És Hirani is coming. Legújabb - minden reményünk szerint itt is forgatott - filmjének címe Peekay lesz, és olyan sztárok szerepelnek majd benne, mint Aamir Khan és Anushka Sharma.
Aamir Khannal ugye együtt dolgozott a 3 Idiotsban, szóval ismerik egymást, közelről. Tökéletes párosítás. Aki látta az idiótákat, tud követni, hogy miért is mondom. Anushka meg gyönyörű. Belőle reméljük többet hoznak ki majd, mint amennyit eddig megmutatott magából, izé színészi kvalitásaiból. A két színész egyébként most először fog "jodit" alkotni, jajdeérdekes lesz is ez így. El nem tudom képzelni.
Végezetül meg még egy érdekes adalék a Bw jön Magyarországra sztorihoz. Rajkumar Hirani nem arról volt híres ez eddig, hogy a filmjeit Indián kívülre, más országba viszi el indkolatlan, ezért is hihetetlen a hír, és kapott nagyobb buzzt a kelletténél. De hiszünk benne, hogy elhozza és all izz well lesz.
Utolsó kommentek