Hogy az a fránya szív sosem figyel senkire, se rám, se másra. És Ranbir Kapoor pedig tud táncolni, hiába mondják de nem. Mert de igen, tessék a bizonyíték.

Na jó azért nem egy Shahid Kapoor bújt ki belőle a Yeh Jawaani Hai Deewani legelső dalbetét promójában, de azért ott van az a bugi, ami mellé még érdekes koreo'val megáldott, de tökéletesen kivitelezett (a bók) mozgás, mozdulatköteg is párosul. Maane naa.

A zenét szeretjük. Továbbra is. Hiszen a trailer alatt már sláger lett belőle, azóta fél India ezt várta Pritamtól, hogy vajon ott folytatja, ahol anno a Cocktailel, a Barfival, vagy csak idén a Race filmzene koronggal befejezte. A válasz egyszerű, de nem árulom el, hallgassátok meg ti is, és leesik majd. Egyébként a betét nagyon danszos, mókás, a koreot már kiemeltem, a színészeket pacsizom, valamint hát Deepika kék száriban nagyon my desi girl.

Ja és nem mondtam, direkt, hogy az utóbbi idők legjobb zenéje, mert azt a titulust ellopta közbe a Tum Hi Ho. Persze a műfajban van difi (az romantikusos), így azt nem, de az utóbbi idők legjobb party zenéjére joggal pályázik és el is nyeri. A Race 2 (azaz január eleje) óta nem volt ilyen nagyon bulizos trekk bwban, persze azt is Pritam szerezte. Ennyi.