A 62. Berlinale filmfeszt közönségét ámulatba ejtő film április 20-án érkezik meg az indiai mozikba. Történet egy sárkányeregető megszállott (árva) fiúról és az ő álmairól, a valóságról, ezek harcáról, ő benne és ő vele - Rajan Khosa rendezésében. Aki szerint a film tele van bájjal és annyira szórakoztató, hogy arra felnőtt és gyerek is egyaránt jegyet válthat. Az igazi hindi családi mozi prototípusa a Gattu, ami első ránézésre követi az utóbbi idők ilyen és hasonló vezértémaival rendelkező és foglalkozó filmeit, mint az I am Kalamot, a Stanley Ka Dabbat, Chillar Partyt stb. Abban legalábbis, hogy az utcáról jön. Azaz nem túloz, nem mutat mást, csupán annyit, amennyit kell. 

Khosa azt is elmondta, hogy a film a Sati Mohallah közösség segítségével jöhetett létre. Roorkee városában forgatták, és helyi színészeket alkalmaztak, helyi tárgyakat használtak fel. Vagy mentek az utcán, az iskolákba és közben felolvasták, hogy gyerek szereplőkre van szükségük, ezért fel is kérte őket, hogy ha szeretnének, lenne kedvük, akkor segítsenek és csatlakozzanak a műhelyhez. Egy szó mint száz: a város, a lakók nélkül, aligha lett és született volna meg a Gattu. Ami Németországban már sok szívet megérintett és reméli Khosa, hogy ez hazájában sem lesz másként. 

Végül az aláfeliratozott trailer.