Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az IIFA szelfi

Ami először jó, az lehet másodszorra már nem. Így igaz ez arra a szelfire is, amit bw sztárék elkövettek a minap Amerikában az IIFA gála alatt, előtt, vagy után. Hiszen az amíg az Oscaron még hatalmas siker volt, lájk és megosztásáradat lengte körül, addig a bw-i már enyhén erőltetett, és copycopycopy, és szánalmas, ahogy írják. Nyilván ez az indiai ember véleménye, és van benne igazság, viszont azért nem is az ördögtől való. LOL inkább. 

0 Tovább

Murshid

A SEL lett az új AR Rahman. Sajnos.

A szebb napokat is látott megélt bw zeneszerző trió most éppen a D Day koronggal fürdött be csúnyán. Egy igazi évzene gyanús zenétől eltekintve egyáltalán nem estem hanyatt a soundtracktől. Sőt. Inkább csalódtam. Ennél ők 641798-szer is jobbat tudnak. Egyedüli szerencséjük lehet talán az, hogy maga a film előzetese nagyon aláz, nem kérdez, így lesz miért menni a moziba el. De, és nem miattuk.

0 Tovább

Selena Gomez - Come & Get It

Ne kérdezzétek. Vagy ne engem, hanem az énekesnőt. Aki a jelek szerint a szakítás előtt, között, után sok hindi filmet nézett meg banátaban. Sanszos, hogy a Dilwale DDJ-ét akár még többször is, így teljesen be lett indiaiasítva, persze pont annyira, hogy azért nanananana megmaradjon eukompatibilis mindaz amit csinál, énekel, zenél, vagy mit is pontosan (hol van ez egy bw playback énekesnőtől). A legújabb fellépések pedig még arról is árulkodnak, hogy a koreoba is be lettek emelve helyenként desi táncmozdulatok. Már látom magam előtt, ahogy a közeljövőben fellép Indiában, és még felkérést is kap, hogy szerepeljen, mint énekes, vagy színész egy bw moziban. Öööö. Inkább nem, kösz.  

0 Tovább

Giselli Monteiro item numberben

A brazil szépség, aki bw karrierjét anno a Love Aaj Kallal - egy punjabi lányt alakítva - kezdte el, majd később szerepelt még az Always Kabhi Kabhiban, most már saját item songgal is büszkélkedhet. Mégpedig Sandeep Kapoor legújabb filmjében fog szerepelni: a Pranam Waleykumban, ahol a Nautanki queen hoon india se aayee hoon című dalhoz készített item number főszereplője lesz ő. Akit látva így a különböző fórumokon azonnal kikezdtek. A látványra vagy a származására való tekintettel főként. Sokan nem értik miért kell pl. egy "idegent", egy nagyon fiatal, sokak szerint csak vézna leányt futtatni, amikor vannak bwban hindiül rendesen tudó, értő, szép, szebb valamint jobban táncoló színésznők is. Ők, a kontra képviselői általában csak azt felejtik el, hogy az IN pont nem erről szól. Mármint a nyelvtudás, a külföldi útlevél vagy a tánc skill tök másodlagos szempont ilyen esetben. GM pedig nem ronda, a képen nem is vele van a probléma, ha nem az olcsó háttérrel inkább. Azt az egy sanszot simán megérdemli. Több kép is van ám ott, ahonnan ez jött. 

       

0 Tovább

Szeretnék egy "pussyt" adni neked

Russell Peters standupozik egyet a hasonló hangzású szavakról, amik kimondva mást és mást jelentenek akár ott Indiában, vagy itt hazánkban. Példaként hozza fel a puszi szót, ami nekik csak pussy, majd folytatja a susuval, ami lehet cici, de pisi is, csak az a nem mindegy hol melyik országban használod éppen. Na erről van most egy szűk 4 perces kivágott, magyarul aláfeliratozott videó, ahol ha minden igaz "első ízben vonja be a magyar nyelvet az előadásába". Ha meg tetszik, amit csinál a fazon (akiről azt írják amúgy, hogy a forráskódba szerepelt) akkor lehet nézni tőle még ilyet és hasonlót.    

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek