calacitra

Ha összeadom az idén látott Filmfare performanszokat, és megszorzom ötvennel, na még akkor se teszik ki, meg érnek annyit, mint ez a felfelefellépés Deepika Padukonetól, a 20. Life Ok Screenen Awardson.

Egészen bámulatos, lélegzetelállító, szemkápráztatás az egész, a tavalyi év legsikeresebb bw színésznőjétől. Akit valamelyik díjátadón, lehet pont ezen, meg is választottak 2013 bw hősének. Shahrukh ezen poénkodott is egy sort, hogy pont egy színésznő viszi el ezt az elismerést, de hát ez van kedves férfi színészek, teljesen jó megérdemelt helyre került a szobrocska.

Amit ez az előadás, élő dalbetét is pontosan bizonyít ezredmásodprecről-ezredmásodpercre. Az viszont, hogy a legjobb is lenne, arról nem vagyunk szentül meggyőződve ennek ellenére se. Egyszerűen van még mit tanulnia, de igaz, hogy szépségével, és tánctudasával, szorgalmával, a szakmával szembeni alázatával, ha így folytatja, könnyen egy új Madhuri vállhat belőle.

Szumma. Bár egy évből levonni következtetést nem szabad, viszont azért ez a show őt igazolja, hogy eljuthat akár oda, ahova a legnagyobbak, ahova ők tartoznak, és ahova ő is tartozhat még. Simán.

A való életben is mindig azzal bánunk a legkritikusabban, akit a legjobban szeretünk. És ez bwban sincs másként. Pontosan Pritammal.

Mert a zenei rendező megszámlálhatatlan hideget kap tőlünk folyton folyvást, de sokszor mondhatni alaptalanul. /Az persze megint más kérdés, ha nem úgy teljesít belátásunk szerint./ Talán az van, hogy túlságosan is elfogultak vagyunk vele szemben, és úgy képzeljük el őt, mint aki nem tud hibázni, kifogyhatatlan dallamarzenállal rendelkezik. De azért na, ő is csak ember. Aki imádunk, meg a zenéit, főleg az utóbbit jobban.

Egyszóval, ha legközelebb megint lehúznánk, gondoljatok arra, hogy ez nem akkora dráma. Most, itt,pedig, az idei IIFA eventen csapott a húrok a közé, mutatta meg magát a színpadon kivételesen (zenei rendezőknél annyira nem szokás). És dobott egy olyan live koncert hangulatú performanszt, amire még jegyet is váltottam volna, ha lehetett volna. Egy ilyet is el fogadnék bármikor, mert azért tud valamit ez a Pritam, ért ahhoz, amit úgy hívnak, hogy zenecsinálás, örömfokon.  

Tudjátok, hogy a mai bw színésznők a világ közepei, de ilyenkor azért sok babér terem nekik. Mert jön Madhuri, a 'régi motoros', a díva, és úgy letáncolja őket a színpadról, hogy az már gyönyörű és egyben szomorú nézni. Ha sok fiatal így twistelni, rázná.

Meg is értem azokat, akik azt írják alant, kommentben, hogy hát tök jó nézni Katrinat a fiatalok közül, mert tényleg táncolni táncol, viszont ezzel, ezzel, ezzel itt még ő se tudja felvenni a kesztyűt.

Madhuri arcáról meg annyira lejön, hogy na ki a királynő. De nem úgy, hogy nesztek, és egoista lenne, hanem magabiztos és tudja, hogy tud. Nem él vissza vele, nem celebkedi túl, hanem a vérében van, olyan ez neki, mint nekem ezt, és erről posztolni. Élvezet. És élmény az egyben. Vicces is nézni azokat az arcokat.

És lassan úgy van vége, hogy azt mondom, damn, ő is bármit el tudna adni. Táncbetéteket, jobban is akár néhányat, mint ahogyan a mostaniak teszik. Nem is tudom mi lenne, ha Madhuri se ennyi lenne, hanem most 20. Vagy várj, az is. Legalábbis az embernek ez az érzése, mialatt nézi.  

Még egyszer mondom magabiztos, de varázslatos is, a fellépés minden egyes másodpercében tökéletes és azt már azt mondja kfielé neked, mit is, hogy dance with me. Na így kell fellépni. Az IIFA megkoronázása.      

Bevallom, az egész díjátadót még nem, de azokat a bizonyos performanszokat már végignyálaztam, elsőtől az utolsóig. És mit mondjak? Azokat látva, megemésztve rá kellett jönnöm, hogy az utóbbi évek legjobb Filmfare (India Oszkárja) lett ez, az 58. a sorban. Egy igazi show, amilyennek lennie kell.

Ami az én olvasatomban annyit tesz, hogy teljes mértékig kimeríti a nagybetűs szórakoztatás fogalmát. Még úgy is, hogy a fellépők között a női delegáció Katrina és Anushka személyében nem éppen a legjobb formáját hozta. De szerencséjükre néhol a zenék, néhol a koreográfia, a környezet koncert miliő dejavu, néhol a szépségük elterelte a figyelmemet, arról, hogy ezt ügyesebben-okosabban is meg lehetett volna oldani, ahogy azt férfiak megmutatták. De bw már csak ilyen. Az erősebbik nem és más senki. A hero a heroine előtt áll, punktum. Nincs ebben lárifári.

Shah Rukh Khan, Hrithik Roshan, Ranveer Singh mind-mind-mind zseniális produkciókkal léptek fel és örvendeztették vele a nagyérdeműt, köztük engem. És úgy igazán nem is tudok kit kiemelni, mert hogy az jobb volt annál, annyival, meg ennyivel. Nem hazudok megfordult a fejemben, hogy győztest hirdetek, de egyszerűen mindegyiknek megvan a maga bája, erénye, erőssége, és izgalmassága, funfaktora.

Hrithik pölö úgy táncolt az este, az Awardson, ahogy akkor senki más. Ezt elvenni tőle butaság is lenne. Miközbe Ranveer fellépésén meg nagyon röhögtem. Hangosan. Mesteri volt, ahogy a különböző korszakok tánclépéseit, mozdulatait hozza vissza a jelen, modern bw filmzenék alá. Imádtam, minden egyes másodpercét. De az eddig nem sokat emlegetett Student of the Year színésztrió (Alia, Sid, Varun) kissé művészi, kissé akrobatikus danszolását is megzabáltam. És bár igaz, hogy az elején még furának hatott az Ishq Wala Lovera befűzött emelgetések, balett miegymás elemek, azonban a végére én tapsoltam a legjobban, hogy még egyszer, vissza-vissza-vissza.

Végezetül pedig Shah Rukh Khan. Aki úgy indította el útjára az egész díjátadót, ahogy díjátadót az utóbbi években senki soha (még a nagy Oszkár se). Ehhez kellett persze az, hogy bw idén legyen 100 éves!, és hogy Ganesh Hedge ezért egy külön dalt hozzon össze. /Arról nincs információnk, hogy a koreográfia kitől is származik/. Amit pont Shah Rukh Khan, a színész énekel el, vagy beyoncizik, tökmindegy, mert én is meglepődtem rajta, mint Deepika, irigykedtem, mint Ranveer-Arjun, hullámzott a fejem, mint Sujoy Ghoshnak, csápoltam rá, mint Parineeti, bebarfiztam, mint Ranbir, mosolyogtam, mint Sridevi, tapsoltam, mint Priyanka és élveztem, örültem, majd a végén már kifakadt belőlem is, énekeltem, mint ha nem lenne holnap, és én is tudnék. És az a befejezés, omg!

Mi ez, ha nem a minőségi szórakoztatás? Ami amellett még tiszteletét teszi, és fejet hajt bw előtt nagyon stílusosan, elegánsan (azért a RaOne önpromo és a Jai Ho picit minekvan, de elnézzük neki). Valahol ilyenkor jó igazán bw-ot szeretni. Tíz percre komoly fangirl lett belőlem. És azóta is vissza-visszatér.Köszönöm B'wood. Köszönöm Ganesh. Köszönöm Srk. Köszönöm Filmfare.    

Az idei Colors Screenen a soksok perfomansz között, ahol híresek, és még annál is híresebb színészek léptek fel, feltűnt 3 fiatal viszonylag új arc, akik még ha nagyon izgulva, pici bizonytalanságokkal is, de megmutatták, hogy azért övék (lesz) a jövő.

A színpadon tehát a Student of the Year - Karan Johar által felfedezett, mentorált - triója: Alia, Sid, Varun, csomó táncos kíséretében meg egy autóval.

“You know it, so sing it! And throw your hands up and say…Disco Deewane!! Aha!!!”

El kell ismerni egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy nekik tökúj volt még ez a helyzet, és egy évvel ezelőtt minden bizonnyal csak álmodtak arról, hogy milyen lehet ott lenni. Most meg odakerültek, és azt kell mondjam nem véletlenül. Persze bőven van hova még fejlődniük, az idő azonban nekik dolgozik.