calacitra

Ha írtuk írtuk, ha nem nem. De azért lényeges kiemelni a posztrengetegből, amikor egy bw film ott van, megméretteti magát egy külföldi, és nemzetközileg is nemzetközi filmfesztiválon. Pláne úgy, ha nem is egy, hanem mindjárt kettő teszi meg ezt a nagy szívességet nekünk, nekik, és nekik, azaz maguknak. Mert gondoljunk csak a pár napja lezajlott - mindig ígéretes filmektől hangos - sokadik torontói filmfesztiválra, ahol a The Lunchbox (ami megy már Indiába is és a kritikus zöme odavan érte) mellett még a Shuddh Desi Romance is versenybe szállt. Nyilván egyik se jött haza tömött és díjjal teli kezekkel (based on true story), viszont azért azt mindenképp öröm is látni, hogy amúgy két ilyen jó alkotással, már ha lehet hinni tényleg a kritikusoknak, képviseltette magát India akkor és ott, meg odaát.

Nem ez tette fel a pontot az i-re, hogy látnom kell az Ishaqzaadet, de azért ez megint egy olyan dalbetét lett, amiből egyszer nem elég. Meg mihez szívesen nyúlok vissza, hisz egyszerűen öröm nézni. Persze a zene még akár jobb is lehetne, de ezekkel a képsorokkal minden egyes nézés után az enyém lesz a Jhalla Wallah. Vagy én az övé? Eh. Valahol, ott legbelül irigylem is azokat, akiknek már megvolt a film. Meg akik ezt választották a Dangerous Ishq ellenében, hogy jól választottak a kritikusok szerint is. Megsúgom, ha lett volna rá alkalmam célirányosan, szisztematikusan erre mentem volna el. Nem úgy.  

Meg még ugyanennyiszer. Hangzik így el a film címadó dalában. Ami Amit Trivedi korrekt (filmzenei) korongjáról való. Az igazság az, hogy találunk jobbat ott ennél, ha nagyon keresni akarunk, de ha nem, akkor ez is egy jó választás tud lenni. Különösen ezekkel a képsorokkal maga mögött.  

Még mindig festett, miközben a filmből kedvenc jelenetünk rajzolódik ki rajta.