Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Krrish 3 poszter

Úgy fest Krrishnek bőven lesznek játszótársai a folytatásban is. Nem fog unatkozni, reméljük mi se nagyon. Legfeljebb a dalbetéteket átpörgetjük nagy jóindulattal, mintha ott se lennének. Mert akármilyen nagy volt a kezdeti lelkesedés iránta, a film iránt, személyre szabottan, annyira hidegen hagy mostanság már minden kontent, ami csak egy picit is kapcsolatos vele. Innen szép feljönni, meg nyerni, bár erőteljesen RaOne dejavum van tőle.  

0 Tovább

How to make it: Raghupati Raghav

Egészen megbarátkoztam már a dallal, no nem ennyire, de talán megmozdulna rá a jobb lábam, ha ez lenne a világ utolsó bw partyorientált filmzenéje. Máskülönben viszont Hrithik sokkal jobban táncol, mint ahogyan szól. Bár nem csoda, mármint az előbbi, hiszen volt kitől tanulnia. A koreográfia atyja ugyanis Remo volt, aki azért nem bánt vele kesztyűs kézzel. Hiába az aki, meg ez volt az álma(ofkorz), mégis először oktatta ki. És tanította meg azokra a mozdulategyüttesekre, úgy, hogy még Hrithik is azt mondta közbe, olyan az az érzése, mintha hét év után újra táncolna (aj). Több mint egy héten keresztül próbált is rá [a színész], ami nem akármi, hiszen tudvalevő, hogy kisujjában van a tánc művészete (az apja már csak tudja). De a tökéletes mozgásért bármit ugye. Amit még a tükrök előtt is lehetett gyakorolni, a nagy finálé előtt. Végül azonban minden nagyon popping lett, amiben tényleg nincs hiba. Most pedig meg is nézhetitek magatoknak, hogy nincs, mert így készült.     

0 Tovább

Raghupati Raghav

Azoknak, akik annyira hiányolták már Hrithik Roshant a Dhhomból, most örülhetnek. Itt van ugyanis a Krrish 3 legelső dalbetét promójában, ahol kellő eleganciával rúgja fel a már semmi sem a régi elhíresült, intézményesült gondolkodásunkat. Hiszen ő tényleg nem változott. Vagy csak annyit, hogy még jobban táncol most, mint táncolt korábban.

És persze Shahid is nívós, ebben a tekintetben, egy elittáncos, olyan, akinek megint nem kell egy mozdulatcsomagot kétszer megmutatni, de Hrithiket bámulva mégis csak bámulni lehet, hogy húha. Miközben a színészi teljesítményére sem lehetett egy árva panaszunk eddig és reméljük ezután se lesz.

Valamint itt sem, a jelenben, ebben a sequelben, ahol sok minden fog a látványról szólni, na meg a látványról. De hát, ha SRK is ki tudott jönni belőle (lásd Ra One), és utána még alltime kasszasikert összematekozni, ám legyen, elviseljük akkor eztet is.

Amúgy ha itt tartunk, annál a bizonyos zárójeles filmnél, annyira férfi megérzésem támadt mikor néztem, mintha csak azt látnám újra. Hiszen ez a klubos, táncos, érdekes koreo's, fekete pákos cameos történet nagyon ismerős valahonnan. Erős dejavum volt, ti is jól tudjátok rá a választ, de én csak egyet kérek, azt, hogy ne legyen már a Krrish 3-ból egy RaOne 2. Légyszi.

Maga a dal catchy, bár annyira azért nem őrülök meg tőle, mint San Marinoi közönség a hazai gól láttán. Régi is, új is, ilyen hibrid elegy, keverék a Raghupati Raghav, ami szép és jó, de ennél viszont több kell, persze Hrithiken, vagy Priyankan ez nem múlik. Legközelebb legyen, hozza közelebb hozzám.       

0 Tovább

Krrish3 logó

Messze van még az a novemberi bemutató, de a marketinget soha sem késő, vagy kora elkezdeni. A Krrishnél úgy voltak vele, most jött el az az idő, hogy rákapcsoljanak, megmutassák milyük van, és milyük lesz, ha lesz. Egyelőre a logót lőtték el, de ha minden pletyka igaz, akkor kapunk posztert is hamarosan mellé, alá, fölé. Meg bő egy hó múlva a Chennai Express premierjén már egy előzetessel is gazdagabbak leszünk.    

0 Tovább

Work in progress...

A Salim Sulaim azt ígéri, hogy a Krrish 3 soundtrack nagyot fog szólni majd. És így-úgy meg nagyon megfogja változtatni az indiai mozit. Ezt még maga Hrithik is nehezen hiszi el, csak nevet rajta. Vagy már tud valami, amit mi nem? Lehet.

Azt azért remélem, hogy nem hazudnak a fiúk, és betartják amit mondanak, majd be is hajtom, amikor annak az ideje eljön. 

0 Tovább
«
123

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek