Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jaise Mera Tu

Happy Ending. Sachin-Jigar. Raj&DK. Ez azt hiszem mindent elmond, amit el kell a következő dalbetétről. 

0 Tovább

G Phad Ke

 Hil ké nácsó nácsó 

 hilhil ké nácsó nácsó 

Ha a Sachin-Jigar egyszer elkapja a fonalat. Bár úgy fest, hogy a Raj&DK kollaborálás mindig elő szedi belőlük a tartalékokat, hogy aztán abból valami magaszene keveredjen ki a végén. A G Phad Ke ennek az eredménye. Jelen pillanatban nem is tudok aktuálisabb, és halálpontosabb alternatívát említeni ennél, ha a táncparkettre invitálna az indiai éjszaka. Refrénestül-koreostul kiállásgazdagságos környezetben is simán megállja a helyét. Erre veretni lenne jó most. 

Govinda meg olyan, mint az internetadó: mindenhol ott van. Aranykorát is meghazudtolva tolja túl az idei évet. 

0 Tovább

Paaji tussi such a pussycat

CAAAAAAAT. Beakadt a szalag.

A Sachin-Jigartól is annyi mindent vártunk, csak pont ezt nem. De mielőtt még azt hinnétek ez rossz, gyors kiegészítem: tetszik. Persze a dalszöveg az olyan, hogy nincs, és a látottakat is be kell fogadni, rá kell gyúrni, viszont akinek ez oké, annak is ez lesz a világ közepe az első pár hallgatás után. Tapad, miközben az egész furán veszi ki magát, látom meg minden, mégis elcsápolgatok, elveretek rá minden van az a pénz nélkül.    

SAK meg az új Pritam, legalábbis kinézetre.

0 Tovább

Happy Ending trailer

Ha fele annyira lesz móka, mint a GGG volt a rendező párostól, már megérte. És valahogy hiszek is ebben, bennük, vagy inkább abban, hogy ez rossz nem lehet. Vagyok is elfogult, amire trailer csak ráerősít, hogy a fiúk tudják mit csinálnak. Romkomot egyszóval. Pár cameoval megdobva, kaliforgiát indiai módra, első fülre zamatos zenékkel. SAK karrierje és renoméja megmenekülhet a csúfos Humshakals betli után, a Sachin-Jigar is cámingbek, Govindáról nem is beszélve. Filgúdnak tetszik lenni, az év filmjeként számítok rá. Hajrá. Amúgy miről szól a boldog befejezősdi?

- SAK élvezi az írók nagyszerű életét (csajok, pénz, yoloka, partika vonatról nincs leszállás)

- Egészen addig, amíg rá nem jön, hogy az mégse olyan nagyszerű

- Kell B-terv

- Jön is Govinda

- Közben szól a Hííílkénácsónácsó

- Ileana meg simán csak szép

- A fagyis jelenetnek üzenem challenge accepted

- Majd elhangzik a kulcsmondat: Different is nothing

- És akkor cast-felvonulás, mennyi cameoval

- Ileana nagyon kitenné, de nem tudja, és ez még vicces is

- Bhenchod

0 Tovább

Van az a fal

Ahova ez a poszter helyet követel majd magának. A Happy Ending már megnyert magának, bár a rendezők is tettek róla, hogy ez így legyen. Lássuk a trailert...

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek