calacitra

Amit Trivedinek se jöhet össze minden. Mielőtt még azt hinnétek, hogy nagyon elfogult lennék vele, a zenedarabjaival kapcsolatban, itt az English Vinglish soundtrackje, ami szerintem is elég gyanúsan gyengus. Sehol egy x benne, se semmi. Nem is tudom feltolni a seggén a szivárványt, nincs miért, nincs hova.

Az évben eddig Amittól ennél csak jobbat kaptunk. Szóval káprázik is a fülem, hogy ez akkor mi-micsoda. Persze azért azt a title songot is fel kellett találnia valakinek. Amiben meg benne van az, hogy simán év plusz leg legyen majd. Sanszos. Egyedül már csak az a kérdés, hogy azt szeressem jobban, amit rao vagy ő énekel?    

Az egyetlen valamire való, értékelhető, többször is visszahallgatható zenéből úgy igazán (első fülre) egy van a Student of the Year filmzene korongon, a Ratta Maar. De az tényleg ilyen, meg olyan, hogy oda és vissza előre és hátra. Mit mutat az idő? Egy órája konstans forog már, wáh. 

De nem csak csöpögni jöttem. Lehúzni is. A Vishal Shehkar azért pici csalódást tett le ezzel az asztalra. Főleg a Shanghai után hatalmas visszaesés a SOTY album, vagy már zuhanásnak is megteszi ez. Pedig próbáltak, próbálkoztak nyugatiak, frissek, menők, trendik lenni, de ez nagyon nem jött össze a legtöbb szám esetében. Hiába na, ezt csak Amit Trivedi tudja felfokon művelni. Ők nem. Még nem. 

Ettől, azoktól a gyengus daloktól tekintve azonban a Ratta Maart nagyon betalálták. Én meg óriás mód bekájaltam. Akkor ezt talán így meg is beszéltük. Fülesre vele. 

És akkor most tessék megnyugodni, hátradőlni. A Salim Sulaiman tud zenélni, nem felejtette el azt hogyan is kell. Talán (nem) is emlékszünk már a Jodi Breakers kacatzenékre, azokat készítették ők, jaj. Ami csak arra merek gondolni, hogy a véletlen műve lehetett, mert a napokban megjelent Heroine soundtrack annál sokkal több slágerest tartalmaz magában. Legalábbis már egyet, de nekem ez is nagy hír, mert volt pillanat amikor temettem őket. Ez azonban mára elmúlt, hallgatva ezt. A Tujhepe Fidat, ami egy tipikus parkettmegtöltös-légéneklős-nagyonintegetős darabfajta. Olyan, ami hasonlít erre meg picit arra, és már majdnem mondod mire, a nyelveden lenne, de akkor meg elkap a SS gépszíj, és már semmire nem tudsz ide/odafigyelni. Csak rá.   

A Shanghai mostanában került ki a polcokra, a másik kettő még régebben. Mindegyiket más-más-más zeneszerző komponálta meg, de egy közös mégis van bennük. Hát micsoda? 2012 legjobb filmzenéihez raknak hozzá 1+1+1=3 saját példányt. El nem árulom, hogy melyikek lettek ezek a számomra, idővel kikerülnek és kiderülnek majd nyugi. Addig azonban jöjjenek egészbe, korongostul mindenestül, ezzel is így összesen legalább 1 órányi bw hallgatnivalót képezve a hét utolsó napjára, anyák napjára. 

4 trekk 18 percben. Igazából, ha nem viszed végig, vagy meg se hallgatod, akkor se veszítesz semmit. Desinek desi, ami jó, csak uncsi. Egyelőre az látszik, hogy az áprilisban bemutatott filmeket sem a zenékért fogjuk szeretni, sajnos nem sajnos. Persze a Ferrari Ki... és a Tezz is hátra van még, de ha azok hoznak is magukkal valami kellemes megleptést, még úgy is vegyesen, vegyes érzelmekkel, kevés jó dallal hagyjuk ott a hónapot. Márpedig jó zene nélkül nincsen jó film. Ez nem ígéret, ez bw.