Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aztán meg mégis

Pedig Deepika Padukone azt mondta a Koffee with Karan egyik adásában, hogy bizony közötte és Ranveer Singh között nincs az égvilágon semmi. Nem járnak, gurulnak, vagy ilyesmi, hanem csak és csak is és kizárólag barátok. Erre fel jött a hír, meg a képi bizonyíték éppen az ellenkezőjéről, arról, hogy Dee 28- születésnapját (tényleg hábé, ha már itt tartunk) na vajon kivel ünnepelte meg. Hármat találhattok. És a legszebb az egészben, hogy New Yorkig meg sem álltak az ünnepléssel, ami szerint nagyon nem akarták, hogy együtt lássák őket. Akik ott voltak, azt látták, hogy miután felismerték őket (basszus már NY-ban is tudják mi az a bw), Dee azért nem örült annyira neki. Később viszont csak megeresztett egy photot, hiszen a rajongók mégis az elsők.

0 Tovább

RanKat

Különösebben nem ért nagy meglepetésként, hogy Katrina Kaifot és Ranbir Kapoort együtt látták Ibizán, mert régóta pletykálták, hogy van közöttük valami, és az nem a ruha. Inkább az a fura, hogy pont ők ketten. De hát ilyen ez a szerelem színészek közt, bwban. Sok sikert. 

0 Tovább

Party Mad with Ranveer

0 Tovább

A legszexibb ázsiai férfi pedig

Az Eastern Eye a nők után, mellett, mögött azért kíváncsi volt már erre is. Itt a nyertes, 2011-ben Hrithik Roshan lett. Nézzük csak. A bw színész az idei Zindagi Na Milegi Dobara teljesítményére egyáltalán nem lehet panasz, de az ezt megelőző évben a Guzaarishban megmutatta többet is tud, a Kitesben meg hogy annál is kevesebbet. Jövőre azonban érkezik tőle egy...két ígéretes film. Mégpedig az Agneepath remake és a Krrish folytatás.

A szerkesztők a beérkezett voksok alapján azt mondják, hogy megérdemelten lett győztes a vezető színész és férfi. Elmondásuk szerint ugyanis, hatalmas szavazatkülönbséggel nyert a csillag. Aki tökéletes bw nagykövet és aki van annyira tehetséges, hogy máshol (hwood) is simán megállja a helyét.

Mögötte némi meglepetésre Shahid Kapoor végzett a második helyen, míg Shah Rukh Khan csak harmadik lett. Az ötvenes listán egyébként a nőkhöz hasonlóan csomó bw színész szerepel (top10-ben legalább 6), de ha csemegézünk rajta, azért itt-ott akad egy sportoló, egy hip-hop sztár is, meg nem csak indiai nevek persze. Man on top.

0 Tovább

"Stunning. I love being here and I always wanted to see the Taj."

A nap képe. Pózolj a Taj előtt, mint Tom Cruise.

0 Tovább
«
123

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek