calacitra

Tudom, hogy majdnem kifutottunk az időből, a jóból is meg a nyárból, de azért csak befutott a nyár bw mashupja. Aminek vetélytársa alig volt, de igazából, ha lett volna se jelentene most sokat a The Humpty Mashup elnevezésű ellen.

DJ Chetas meg egyúttal mennybe megy, ahogy ezekből a langyos Sachin-Jigar filmzenékből kisajtolta az élvezeti faktort. Ami hát nem mindegyiknek volt a szerves kelléke alapjáraton, eredeti csomagolásában, de így együtt fűszerezve mocskosul jól állnak egymásnak meg önmagukban is újjászületnek. Olvasom is vissza, hogy lehordtam őket, kivétel nélkül, aztán még a mashupnak is úgy mentem neki, lesz valami fejjel.

 Végül meg olyan lett nekem, mint a Somersby Oravecznek. 

u.i.: És toljátok a friendsiet, miközben danszoljátok erre. 

Lassan már mindenki jobban énekel, mint Priyanka 'popsztár leszek' Chopra. Mert az egy dolog, hogy Salman Khan is, hiszen ő mindenhez ért. De, ami inkább zavaró lehet, hogy az új heroine üdvöskék közül ketten is elég tisztán (autotune rásegítés nélkül)-hallhatóan földbe döngölik. És ezek után egyáltalán de nem senki se sírja vissza a wannabe énekesnőt.

Aki aztán világgá is mehet szó szerint, ha meghallja, hogy most éppen Alia Bhatt (az idén már másodjára) énekli le a csillagokat az égről, miközben csak teszi a kereket, és puritánul adja elő a Humpty Sharma Ki Dulhania egyik leglibabőrősebb filmzenéjét. Úgy, hogy még kifejezetten nem is sikerült bombasztikusra, se a dal, se az ő különteljesítménye, viszont mégis kalapemelős, vállalható vállalkozás lett minden körülmények között a Samjhawan feldolgozás tőle.

És aki csak most kapcsolódik be, új trend született bwban. A plébek énekesnők pedig izgulhatnak, hogy velük mi lesz majd. Jelzem halkan: semmi. Mert azért Shreya Ghoshal még mindig örökké etalon lesz és marad. Ahhoz, amit ő csinál 100 Alia is kevés lenne.

Mondjátok, és igazatok van, lehet, mert túl sokat foglalkozunk már ezekkel a félrement Humpty Sharma Ki Dulhania dalokkal, előzetesekkel, vagy többet, mint amennyit megérdemelnének alapból. A Sachin-Jigar betlit nincs is mivel, miért kimagyarázni, ez most teljesen súlytalan, erőtlen, és sótlan lett tőlük. A D Se Dance áhózásán kívül sincs semmi sem, ami megrengetné a földet, a bw zenei ízlésvilágot, meg a miénket. Igazándiból mehet a levesbe. Miközben nem tettünk a film megtekintéséről sem. Habár moziban szkippelném #onlydvd.   

Meghallgattam. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Aztán mégis olyan volt a HSKD legújabb dalelőzetese, mintha semmit sem akarna megváltozni. Vagy engem megváltoztatni. Nem éreztem, hogy különösen nagy hatással lenne rám, akár a fülemre, akár a lábamra. Egyszerűen elmarad a varázslat, amiért a Sachin-Jigar a felelős, és adós vele, sok van már a számláján. Húzom is egymásután a strigulákat a kihagyott ziccerekről, és ezt is csak a refrén menti meg igazán, na meg a látottak.

Ha talán a dalokba is annyit fektettek volna, mint a betétbe, a látottakba, akkor most teljesen más lenne a leányzó fekvése, de így kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy eddig összeségében nagy csalódás a Humpty Sharma Ki Dulhania zenei téren. Az Emotional Fool se különb sajnos a többinél. Hiába a cím karcossága, a dal már közel sem tud tapadni, hogy abból egy #évzene legyen. De miket beszélek, hiszen ez még egy #hétzenéhez is kevés.