calacitra

Roland Joffé filmje Josh Hartnettel a főszerepben. Elvileg Cannes-ban mutatják be, majd jövőre. A történet? Valami nagy kontinenseket, időket átszelő epikus love storyt mesél el. Ami nem bw film, de Bipasha Basu és Abhay Deol nemzetközi karrierje ezzel a mozival veszi kezdetét. A film egyik része, szála a gyarmatosított Indiában játszódik. 

Azaz Best of Bollywood. A 2011-es kiadás. Aminek a négy új fejezetével lesz megtoldva az eddigi megszokott kontent így az év végére. Tényleg olyanokkal igen, amik eddig még nem voltak se itt se blogszerte. Jó oké, nem is lehettek, hiszen a calacitranak is ez lez az első ilyen. A lényeg, hogy holnaptól kezdve az év utolsó napjáig megmondjuk (csak én, de imádom használni a T/1t) kicsiknek-nagyoknak, fanoknak-trolloknak, hamburgerzabálóknak-diszkóknépének miről is szólt, mitől volt hangos B-Town ebben az évben. Mindezt listákba rendezve, és erősen szubjektíven, szóval reklamációt a poszt élesítése után már egyáltalán de nem fogadok el. Annyit egyelőre, hogy képek, videók, zenék lesznek a középpontban és úgy fest, hogy a legjobb filmek listájára (az no1 már megvan amúgy) még várni kell a jövő év elejére (addig kritikák is befutnak róluk), de ettől eltekintve a bw filmes legekre számítani lehet és kell majd a négy nap alatt. Jöjjön, aminek jönnie kell. Startot neki.

Kezdem, hátulról. Nem is rossz, de nem is annyira jó. Talán olyan Amit Trivedi-s. Hiszen a tehetséges zeneszerző le sem tagadhatná, hogy az ő keze munkáját dicséri ez a filmzenei korong. Amit pont annyira hat át a frissesség és a változatosság, mint a korábbi munkáit. Azokat igen, amiket annyira de annyira szeretünk és a mai napig hallgatunk újra és vissza. Pl. a Wake Up Sidet, az Aishat, a Dev Dt vagy éppen az Udaant. Mindegyikre igaz, itt erre is, hogy hangulatban, a hangszerek felvonultatásában nem láncolja magát bw zenei világhoz, mint lmps lmpst a parlamenti kapuhoz. Eltér attól, de nem szembe megy vele, csak kikacsint más új stílusok felé. Kipróbálja, megkóstolja, hogyan is működik ez az indiai füleknek. Mondod erre rizikós, hát persze. De Amit a filmek Anurag Kashyapja, szóval nem nyúl mellé, nem téved vakvágányra, legtöbbször jó az, csak elsőre nehéz megbarátkozni vele. Pont ez volt a helyzet az EMAET munkájával is. Nézzük.

A title trackot már a trailer alatt imádtam, azzal nincs, nem is volt különösebb gond-om. Vele kezdődik az album, tehát nem is rosszul. Az EMAET nekem egy egyszerű szavakkal telipakolt könnyedén énekelhető életerős popos dalmóka, nem több, így lesz kurvajó. A második szám a Gubbare bár nem húzza le ezt a kezdést, de majdnem. Egyelőre nem sikerült megszeretetnie magát velem, pedig sokan csak az Aisha féle Shaamhoz hasonlítják. Soso, van is benne valami, a baj az, hogy ennél sokkal jobb, álomtelibb és szerethetőbb a számomra az. Ellenvélemény? Ezek után következik a desi Elvis szám az Aunty Ji, ami már korábban is bántotta a fülemet a video alatt. Azóta ebben sem történt nagy változás. Nem lesz kedvenc, a jazz amúgy se az én műfajom, itt lehet a probléma forrása elásva talán. Eddig összegezve a kiváló kezdés után nagy-nagy visszaesés volt tapasztalható.

De most mondom relax, mert újra magára talál a lemez. Éljen. Ami az Aahatein könnyű, lágy zenéjének köszönhető egyrészt. Pátoszos, lassú és érzelmes, valahol az Anjaana Anjaani jutott eszembe ezt hallgatva, ami nagyon pozítiv dolog. És ez még mind semmi. Hiszen a Kar Chalna Suru ott folytatja, ahol ő, az előbbi befejezte. Kicsit befigyelő jazzes elemekkel azért tarkítva, de szívre gyúrva fényt hoz az éjszakába. Fényt. Egészen addig, amíg tuctucba nem öltözik át két szám is. Kvázi remix verziók jönnek, ketten is. Az egyik a címadó dalhoz készült. Ez not bad. De komolyan. Ellene vagyok az ilyennek én, tudod te, szeretem a számokat azért amilyenek, az eredetiségükért. De azt is elismerem, hogy vannak, amik a táncparketten is megállják a helyüket még. Ez a szám pedig így ebben a formában oda is való. A másik remixes az Aahatein. Nem kell ezen se csodálkozni, hisz bevált módszer lett érzelmesebb számokat is megfűszerezni így. Az eredmény végtére is itt se rossz, de azért az oridzsinal az előzi.

Pontozda. A címadó trek plusz a rmxe, az Aahatein, a Kar Chalna Suru tartozik a jobbak közé. Ötből egy három és fél pötty pottyan is rá. Egy felet odaadtam neki, egyet meg elvedtem a remixek miatt, így igazságos. Kettő meg amúgy se jött be az öt eredetiből, szóval félutas, picit jobb korong lett ez Amit Trivedistől. Akitől volt már karcolosabb is, de azért ezért sem kell szégyenkeznie.

Összesen három az. Egy. A tamil, ami az eredeti. Kettő. A telugu feldolgozás. Három. A hindi átirat. Minden ugyanaz bennük (szöveg, énekes), csak a nyelv más. Mégis ha választani kéne, akkor a tamilt mondanám a legjobbnak közülük. Talán, mert az volt első szerelem, azt hallottam először. Vagy inkább mert, tamilra írták direkt. Olyan ez, mint amikor valamelyik énekesre dalt írnak, és csak ő tudja azt úgy elénekelni. Na ez is hasonló. Lehet neki iksz nyelvű feldolgozása, mert az eredeti a legjobb. Csak úgy, csak vele hangzik tökéletesnek, igazinak. Vagy nincs igazam?

Zen(e)és videó azoknak, akik várják már az Agneepatht. Nem kicsit, nagyon. Meg azoknak, akik nem, mert ettől fogják várni. Mikor jön már?