calacitra

Farah Khan kitett magáért hűha, beleadott apait-anyait ebbe a dalba, ott az orgazmus a szemnek, de azzal az eggyel talán nem számolt, hogy a Vishal-Shekarnak is lehet rossz napja.

Mert úgy fest, hogy bal lábbal írták meg a Happy New Year India Walee c dalát, ami az istenért se akarja úgy tolni az igazságot, ahogy azt szeretnék, vagy elképzelték, netovább erőltetik felénk meg belénk.

A refrén még csak-csak fülbarát, a női verze se kukába való, viszont a többi, maradék másfél perc, mintha ott se lenne. Megállt volna nővésben, és nem tudná eldönteni mi akar lenni valójában. Visszafogottnak energikus, energikusnak visszafogott.

El nem merem képzelni, hogy erre danszoljak bármikor is, bárhogyan is, bármiért, meg bármennyiért. Olyan, mint maga az előzetes. Sótlan, impotens, mű. 

Ennél már talán csak fel fel fel fel fel vezet az út. Ciki.

Pont Sonu Nigam nyilatkozta le a minap, hogy az övéi: a hallgatók még mindig előnyben részesítik a hazai dalokat, filmzenéket, soundtrackeket minden mással szemben. És ez nem okés. 2014-et írunk már helloszia.

Lásd a külföld hiába vetette meg a lábát ott, annyira mégse, amennyire szerinte inkább kéne már. Mert az több hatással és jóval kecsegtetne a zenei rendezőkre, és a hallgatókra is, hogy kinyílik a világ előttük, többet kapnak annál, mint amit megszoktak már iksz ideje.

Nem tudom, ezt mindenki döntse el magában, hogy igazat ad e neki, vagy sem. Mi most egy Dj Chetas remiksszel (preview) adunk a holnapnak, és mondjuk ki, hogy bw maradjon bw, ameddig csak bírja cérnával. Mert a re kábirááááá az az éden. Viszont az se bűn, az almába harapás, ha egy kis külföldit, examplet fűszerezünk mellé, hisz úgy is tud érvényesülni, működni együtt, kéz a kézben.  

Vannak olyan filmek, mint amilyen ez itt, a Yaan, Ravi K. Chandran rendezése, amit lehet már bemutattak, de az is lehet, hogy még nem, csak annyi biztos, hogy majd látni kell. Mert a dél-indiai masalák továbbra is élen járnak, ha erről a műfajról, annak ígykészültjéről esik a szó. Baromi kedvcsináló az előzetes, Harris Jayaraj meg bár összepritamozta (lopkodta) a filmzenéinek felét, de ez így is kihagyhatatlan néznivaló jóságnak tűnik Jiiva, Thulasi Nair, Nassar, és Prakash Raj főszereplésében. Ja és mondtam már, hogy a dél-indiaiak eszik és iszák a maszalá készítést. Megfizethetetlen. 

Arjunnak az életében, a zenei pályafutásában most jött el az a pont, amikor még akár ki is törhet. Meg be egyenesen a hivatalos filmzenék világába, ahol azok megszületnek. Tessék csak erre emlékezni, ha éppen a dél-indiai próbálkozásait nem számoljuk, vagy ismerjük, akkor bw a nagy lépés gondolom az álma felé. Hiszen nem hiába kergette ez idáig se, meg ütötte a forró vasat, amíg meleg nem lett. Azaz megkomponálta másodmagával a Creature ebbéli dalát. Cím szerint a Mohabbat Barsat, ami Arijit Singh dalolászásában nem amolyan évzene szint, viszont eladható teljesen, nem kell szemlesütve felalá járkálnia miatta. A betét más kérdés, de maradjunk inkább annál, amit a fülre tartogat most ez a dalelőzetes. Hallottam már szebbet...

Lehet a nyár a valódi arcát nem is mutatta ki a három hónap alatt, de legalább az összetevők nem hagyták annyiban, és azokon nem múlt egy fabatkányit se, hogy azért az érzés olyan legyen, meg meglegyen alapjáraton, mintha lubickolnánk (lubickoltunk volna) a jó időben all the time.

Hiszen a lemondott napsütés a minekvan szél és eső kollaboráció se tudta háttérbe szorítani azokat az ütemeket, amik szebbé, elviselhetőbbé, élhetőbbé tették a várva várt vakációt, a leállásokat, vagy a nyaralásokat mindközül.

Az ütemek, viccelsz?

Nemigen. Már-már kipotólták az unalomperceket, egy vödörnyi jeges víz voltak a fej fölött, yolora serkentettek, vagy csak úgy szóltak, ahogy egy nyári slágertől az szokás. Sőt, a 3 hónapnyi garancia se vette el az ember kedvét, se az, hogy túl jól szituáltaknak tetszettek lenni, miközben egyes egyedüli küldetésük abban rejlett, amit aztán sikeresen abszolváltak is.

Mégpedig?

Éjjel-nappali nyitvatartást a fülekhez, álmatlan éjszakákat, esti meséket, reggeli ébresztőket, sok mosolyt, még több légéneklést, annál is több táncmozdulatot senki szeme láttára. Ha másért nem is, na ezért megérte ezt a nyarat megrendezni. Meg, hogy elfogadtuk a meghívást rá, így gazdagabbak lettünk csilliónyi szupi-szuper zenével, amivel India zenei világközepe lepett meg minket.

Bár meglepődni azért nem sikerült, hiszen ahogy a tavalyi lista is a tanú rá, azért ez benne van. Lehet számítani ilyen esetben is rá, mármint, hogy feltupírozza picit azt, ami nem az. Színessé, harsányabbá, mozgalmasabbá, élvezetesebbé tegye a rendhagyó, mint később kiderült: átlag alatt teljesítő nyár ázsióját. De nem is temetni jöttem, hanem örömködni nekik, miattuk.

Lássuk tehát akkor, hogy kik voltak

az indiai zeneélet vallomásai, nyárigyerekei, rakpartjai

nekünk, szubjektív egyenesen egész Indiából. Van itt bw filmzene, punjabi poplíra, anirudhi feltámadás, atuzomokorta, és hát a malayalam dalok még itt sincsenek, pont hogy lecsúsztak egy hangyafasznyival a első tíz verhetetlen, magas zenelejátszási krediteket bezsákoló mindentvívő extravaganza audiokontentjei sorától. De soha semmi esetre sem cserélnék velük, még úgy se, hogy a tavalyi Neram mindegyiket szétalázza.

Ja és ha a sorrendet nézitek, ne nézzétek, mert nincs. Nem is lehet. Jótanács: adjunk még egy esélyt azoknak a hónapoknak, mert visszanézve nem is volt az olyan rettenet. Hajtás utána.