calacitra

Idén is veszteséges lett a Sziget. Komolyan fogadni kéne rá legközelebb, mert minden évben ez megy. Talán az is benne van, sanszos, hogy szar volt a felhozatal, legalábbis ami a mostanit illette. Na de csak azért mondom, mert éppen ezt olvastam, amikor a lejátszó átváltott eme daldarabra, amiről per pillanat fogalmam sincs, hogy hova és honnan való, csak jött, látott, dallamtapadott. Így tanítják, és így kell ezt. Mindjárt zártam is és fejeztem be minden olvasnivalót, hagytam ott ahol, mert erre a kezeket fel fel és fel kell tenni (szigetgyanús jelölt a jövőre nézve haha). Plébekelni rá, táncolni mintha te lennél Hirtihik vagy nem lenne holnap. Igazából pedig olyan rossz, hogy már jó. Zárjuk is le a hetet vele. Felejtsünk, újratervezzünk, dansz. What the...

Címszavakban: SWAG!!! mielőtt lemegy a nap, amerikazászlós sálban jártam, sivatagi lakókocsikázos ejtőzés, meg egy Diljit Dosanjh és egy Badshah.

Ez utóbbi egyébként a szerzője is a dalnak, amiből hiányzik valami kakaó, bár lehet így akarta, szerette volna. De nem az igazi, az a főnyeremény, mint az ötös lottó. Pedig Honeytól a Brown Rang hasonló tészta, és mégis sikerült eladhatóbbra kitalálni. Ez valahogy dallamtapadás-szegényebb annál. Persze ez rossz ómen, és összehasonlítási alap, hiszen a Badshah és YOYO Pakisztán Majkáka meg Dopemanja. Fájt. 

Ami a lényeg azonban, hogy pápápátola #szveg. Egyvasárnapi, nyári, hetimuzsikának megteszi. Többre viszont már nem futja tőle eslő fülre.  

Tátárátátá... Azok filóztam, hogy ha most nagyon meleg lenne (ami volt, elmúlt) nem esne ennyire jól. Egen. De mivel nincs, így teszem-veszem-rakom a dolgaim, nyugodtan, para nélkül, mialatt szól ez, a Madras Cafe egyik dalpromója. Kiskanálnyi nyugtató. Zebunissa Bhangashnak pedig olyan szép hangja van, mint amennyire természetes Rashi(!!!nem az!!!) Khanna. Szép párt is alkotnak onscreen John Abrahammal. De azért azt tegyük is rögtön hozzá, hogy ezt a filmet se a zenéiért fogjuk szeretni előzetesen.  

Azért a trailerek, képanyagok, daldarabok között jó olyat is látni, amit nem szoktunk nagyon, vagy amihez nem vagyunk hozzászokva bw berkeken belül. Ilyen és ide tartozik a Zanjeer eme próbálkozása, ami szerint belehallgathatunk pár másodperc erejéig a filmzenéibe. Persze ettől feltétlenül nem kell, tudunk zeneszerelembe esni első hallásra, de azért kóstolásnak megteszi, hogy mire is számíthatunk. Persze ilyenkor már változtani nem lehet a megváltozhatatlant.

Márpedig, ezek szerint, amit itt hallottunk, jó lenne sok esetben, hiszen annyira nem estek jól, hogy azonnal magamnak akarnám az egész dalt, a soundtracket, vágnám a centit, számolnám vissza a napokat, mikor is jelenik meg, kell, mert fülpornó.

Remélem, hogy csak a mézesmadzaggal babrálnak ki velem, és jobb lesz fullosan, sokkal jobb.

Ram Charan miatt nekem el ne szúrják, talán a dalbetétek is sokat dobnak majd rajta. Optimista vagyok akkor is, még így is. 

Szeretted a Hookah bart? Szeretni fogod ezt is. ÚÚÚÚÚÚúúúúúú.

Az Once Upon A Time in Mumbai Dobaranal pedig csak bebizonyosodott, hogy azért olyanok is ülnek ott és dolgoznak, csinálják, akik csak értenek hozzá hangyafasznyit. Hiszen tudják ők is jól a receptet, a gengszterfilm és a partizene mindig mindenhova együtt jár. Egyik a másik nélkül nem is tud létezni bwban. Kell, hogy legyen idő elugrani, ha máskor nem a végefőcímnél, a közeli-távoli klábba, hogy twisteljenek ott az egybegyültek valami patent muzsikára.  

És egye fene, de a Bismillah ilyen, egy partyhimnusznak meg is felel. Na jó, azért nem vetközöl ki magadból, és repülsz a parkettre, 'szigetelsz rá', de azért egy remix változatban akár még sikeres is lehet. Mert szerintem van belőle még mit kisajtolni. Kicsit lájti cucc, de lájtosoknak jó is.