calacitra

19 percben. A Sajid-Wajidtól, akik azután kerültek csak képbe, miután a SEL nem vállalta el ezt a melót. Mintha érezték volna, hogy ez lesz. Ez. Magyarul a big semmi. Amit én azért sajnálok, mert szerettem volna szeretni, tényleg.

A Papa Toh Band pl. első hallásra nagyon szórakoztatónak is tűnt - dal rip-off, remake satöbbi ide vagy oda. De aztán jött a végleges és már elveszett az egésznek a varázsa. Aztán ott a következő trek az Anarkali Disco, az új Munni, amitől hasonló sikereket is várnak el. A baj csak az, hogy nem működik olyan jól, olajozottan, mint az előd, ami császár volt a javából. Féltávnál helyzetjelentés: kettőből semmi.

Harmadikként jön a Right Now Now. Az árenbis, hiphopos, bieberes, akonos vonalon mozgó angol és punjabi szavakkal gyakran élő dalocska lehetne az album legjobbja, ha mégis ki kéne egyet kiemelni. Végül pedig a remikszek sora előtt (azokról egy szót se inkább) még a Do You Know utazik velünk vissza a retroba, egészen a Rajesh Khannaig. Legalábbis ő juthat eszünkbe róla, azok az idők. És hát aki azt nem szerette, ezt se fogja. Egyébként Shreya Goshal énekel még benne, khm, kár érte. Meg az egész lemezért.

Hol itt az iksz faktor, az Oh Girl You're Mine éppen. Nagyon gyenge, nagyon kevés. Legutoljára a Jodi Breakers volt, mozgott ezen a szinten. Arról nem is írtam inkább, de itt talán a Sajid- Wajid miatt többet vártam, és nem lehetett karakter nélkül hagyni a dolgot. Még átlagosnak se átlagos. Csalódás.            

Ha másért nem, akkor azért mindenképpen a posztolás tárgyát képezi most, hogy Big B alias Amitab Bachchan énekel benne. Bengáli nyelven és Rabindra Sangeet a partnere mellé még. Szép, úgy ahogy van. A refrén különösen tapad, egészben pedig itt hallgatható meg. 

A számok tükrében. 1 producer, 1 koreográfus, 1 rendező, 12 színész, 200 táncos. Összesen ennyi minden kellett ahhoz, hogy a PTBB megszülessen. Magyarán beletáncoltak apait-anyait, abba, hogy igazán nyagyot szóljon majd. Ezért még a színészek is megtettek mindent, bár ez néha már túl kevésnek (take 123), néha meg túl soknak (egymást rúgták meg) bizonyult. Az azonban így is látszik és biztos, hogy ezzel együtt hatalmas fun volt leforgatni. Még a producernek és a rendezőnek is kedve lett a táncparkettre lépni. Ami egyes-egyedül rontja a színes-szagos-csillagos-csillámporos varázst, az a következő elhangzott egy mondat: he made the song. Wtf?! Erről azért a we no speak americano írójának, és zeneszerzőjének biztosan más véleménye lenne. Még akkor, is ha nem így gondolták, amikor kimondták. Kitkat. 

A Salaam Namaste és Rihanna egyik zenéje összeboronálva valahogy így szól, ha már elképzelted milyen lehet, de még nem volt hozzá szerencséd. Egy bizonyos clashofthekhaleesi soundcloudján találtam rá, aki talán a készítője is, de ebben most nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy reggeli mellé tökéletes nóta lesz ez, yikes. És azért se bánnám, ha meg még néhány ilyen követné valamikor is a közeljövőben Mmmmm.. . 

Már a teaser is sokat ígért, de nem ennyit. Nagyon filgúd. Egyszerűen jó nézni és hallgatni is egyszerre. O meri o meri o meri...