calacitra

Ha eddig nem volt biztos, mától az lett, a pokolra jutok igen. De ha ehhez az kellett, hogy az év egyik legjobb indiai filmzenéjét (nem, nem bw a drága, hoho) lássam magam előtt enyhén szörnyű minőségben, hát így jártam. Megérte. Megérdemelte(m).

A telugu kasszasiker Nenokkadine Aa Tuzo Mogh Korta dalbetétszerzeményéről van szó, meg azokról a rángató, elmosodott képkockákról belőle, amit a most következő videóban vehettek szemügyre, már ha akartok. Bambi, rubik kocka, Kriti Sanon.  

Én nem bírtam ki, ugye. De annyira, annyira egy húron pendülök vele, hogy az év 34. napján ki is kiáltom évzenének, az is. Miközben lövésem sincs mi jön, jöhet még ezek után.

Ami viszont vicces, hogy ha moziban látnám biztosan feltörne, előjönne belőlem az indiai aktív közönség énem, aki nem bírna magával, ülve ott egy helyben. Fütyülnék, táncolnék, plébekelnék. Szóval ilyenkor nagyon egyetértek az ottani nézőkkel, és nézői szokásokkal.

Egyétek a vattacukrot. Meg hallgassátok. Mert erre még a medve is felébredne téli álmából.

Hogy mit lehet csinálni akkor, amikor Szerbiában március 15-e zajlik le, Barcelonában mindenki sír a vesztes mérkőzés után, és még a lottót is az nyeri természetesen, akinek nem kéne, hát úgy kell tenni mintha mi sem történt volna és minket olvasni meg hallgatni mellé egy kis indiai talpalávalót. Mégpedig valami újat, olyat, ami még biztosan nem volt meg. Egyenesen a Viveck ji & Shantra-tól. Akik feltörekvők, fel is törnek, önjelölt indiai megasztárok, csillagok. De tény és való, hogy amatőrségük ellenére valamit konyítanak is ehhez a zene szakmázáshoz. Második fülre már majdnem egy lada szamarát is képes lettem volna megemelni, annyira átjött az egész. 

Jó lesz ez. Yo Yo már most egy hónap alatt többet tett - le az asztalra, mint tavaly egész évben. A Yaariyan dalokkal kezdte, majd a Dedh Ishqija Horn Ok Please című dalában való közreműködése adta fel a leckét, most pedig ennek a Londonnak a zenéjét és sztoriját szerezte, - meg cameozik is benne, ami ugyancsak pofás végtermék lett, és méltó folytatása a korábbiaknak. A név kötelez is, de azért mindig meg tud lepni, leginkább akkor, ha tényleg azt csinálja, amit ő akar, és szeretne. Jobban is csípjük az ilyeneket, mint akkor be/aládolgozik valahova soundtrack ügyileg. Szóval nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy meghallgattam magamnak. Van benne valami, és akarom még legyen.  

Annyi minden miatt tudnék haragudni erre a Heartless filmzenére, de mégis képtelenség belekötni. Az ok, hogy baromira fülbemászó és talán nem is veszi komolyan magát. Dubai is pl. annyira háttérbe szorul, mint ha nem is ott lenne, tényleg ki tud arra figyelni. Elbújik az a sportkocsik, széplányok, koreo mögött, észre se venni. A fül meg közbe becsapja a szemet. Bűnös élvezet, na.

Már karácsony után, még szilveszter előtt, pont két ünnep között, mielőtt a nagyüzem itt a blogon (Best of Bollywood) is kezdetét venné, pihenjünk meg egy csöppet, hosszú év volt ez úgyis. Hallgassunk bele a nyár egyik legvarázslatosabb, gyerekzajosabb filmzenéjébe, csak most gyerekzajok nélkül. Ettől persze még ugyanolyan varázslatos marad, mint volt.

A titok nyitja nem is Arijit Singhben rejlik, hanem az akusztikusos előadásban. Abban, hogy másként kapjuk vissza azt, mint ahogy megszoktuk az albumról, Pritam zenei rendezésében. Nem jól, vagy jobban, erről szó sincs, meg hogy egyik üti a másikat, nono. Hanem más, egyedi, de szerethető csomagolásban. Csápolsz, a fejed rázod, kiugrasz a bőrődből a fotelodban, nagyon ki lett ez találva kérem szépen, ez is, így is. Mosolyra csal. Simán csak faszább kedved lesz tőle. Jóság.

Egy Arijit Singh koncertre meg el kell jutnom. Nincs mese. Értem én, hogy nem ő írja a dalokat meg ilyesmi, viszont mégis olyan. Mert mintha neki írták volna direktbe, rászabták volna, más ezt így eséytelen lenne elénekelni. Az ő éve. Az bizony.