Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Girl meets world

Néha egy Maxim címlapfotózás kell ahhoz, hogy meg tudjunk valami többet. Arról, akiről aztán készültek a képek.

Vaani Kapoort pl. az indiai Maxim most először kapta lencsevégre, hogy vele adják el az augusztusi számukat, aki hát számomra a Shuddh Desi Romance óta eléggé eltűnt. Nem is nagyon emlékszem konkrét forgatásra vagy filmprojektre, ami a nevével lenne összefüggésbe hozható.

De legalább azt megtudtuk, miközben utána kerestünk, mégis mi újság vele, hogy volt egy az év elején egy Aaha Kalyanam c. telugu-tamil mozija, ami a Band Baaja Baaraat dél-indiai remake lett, és ő játszotta az ottani Anushka Sharmat.

Háát ennyinél remélem azért majd többre viszi, és inkább bw felé megy tovább. Talán ez a képanyag meggyőzi őket, hogy érdemes. Bár az SDR se arról lett híres, hogy leszerepelt volna benne, simán tartotta Parineetit, akit inkább toltak. Én szeretném még látni, látok is benne valamit, többet. Nyilván ehhez nem vagyok elég indiai, majd ők eldöntik helyettem. Egyelőre viszont LAPOZNÁM.   

0 Tovább

Vaani Kapoor az indiai FHM címlapján

Nem igazán tudom megállapítani, hogy milyen lesz ez a 2014, mert két nap alapján so-so, de Vaani Kapoorral (tavaly debütált ügyesen a Shuddh Desi Romance c. moziban) talán együtt még a világvége is túlélhető lenne, ha jönne aztán mégis. Elvileg most a januári (indiai) FHM magazinban láthatjuk az ijú tehetséget, bw új üdvöskéjét. Lapoznánk is. És, sőt, több is van ott, ahonnan ez jött.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek