Még a klip, betét nélkül is olyanokat írtam róla, hogy most lány lenne, belepirulna, de hát azzal együtt, ami mostantól már publikus, hivatalos mindenki számára, válik igazán egyértelművé a tökéletessége ennek a tamil nyelvű kollywoodi filmzenének. Ami Harris Jayaraj érdeme, és amit az Endrendum Punnagai című filmben hallhatunk. Ó PRIJÁ.

Kochadaiiyaan trailer
Ha Rajinikanth kitöltötte volna a négynégynégy bulikvízét, akkor biztosan az lett volna a végeredménye, hogy "nem kell bulihely ahhoz, hogy jól érezd magad - a buli ott van, ahol te vagy!" És yep. Mert ahol Rajini, ott mindig van, történik valami. Csak ezt most italok helyett mozgóképekben mérjük. Ebben ő az etalon. Legutóbb a Robot című alkotása borzolta a kedélyeket, kicsit túlcifrázva, reagálva a kelletténél, most pedig elkészítette a tamilok Avatarjat. Kábé olyan technikával, - 1 Cameronnal. + 1 Deepikaval!!!! meg AR Rahmannal. Persze korántsem ugyanaz a kettő, mielőtt még bárki valami rosszaságon törné a fejét. De epikus. Az lesz, azt ígérik. A trailer elsők között adja alánk a lovat. Aztán vagy hiszünk a szemünknek vagy nem. Az igazság az, hogy valahol szokni kell a szemnek még ezt. De kihagyni meg butaság lenne.

VIPVIP
Még 3 nap! Anirudh kész, Anirduh vigyázz, Anirudh jön! Aki a Velai Illa Pattadhari filmzenékkel kezdi el ezt az évet. Amiben segítségére lesz Dhanush is. Fákje. A dalokat már ismerjük, ismerhetjük innen. Ki ne akarna VIP lenni?

Vanakkam Chennai mashup
Ami Ágh a Vas Népének, az Anirudh nekünk. Detto. Mert ha csak tehetjük, akkor foglalkozunk vele. És tesszük is, erről pedig már ő tehet. Mármint ez utóbbi.
Aki bár még legújabb dalszerzeményeit nem osztotta meg a köz kívánatára, valamikor három hét múlva ilyenkor fognak nagyon durván elszabadulni az indulatok, és az Anirudh egy napra eső posztok száma, de szerencsére van kontent tőle, belőle, hogy addig se unatkozzunk különösöbben, vagy kellene hiányolnunk az életünkből. Nem mintha el telne nap nélküle, vagy akármelyik zenéje nélkül.
Egy a lényeg, Vivek Siva se bírt nyugton maradni a seggén, egy helyben ülni, miközben hallgatta ezeket a slágereket, azon belül is a Vanakkam Chennai filmzenéket (amiket mi egyesével másodpercről-másodpercre kielemeztünk becsesen), és összerántott a négyből egy mesápot, mert az és azt úgy illik hozzájuk, megérdemlik, meg miért ne, az úgyis sikk lett.
A végeredmény? Hát nem kérdőjelezem Vivek hozzá vagy nem hozzá értését ehhez a mashup szakmázáshoz, de hogy nem olvasta azt a könyvet, ami erről szól, arra mérget vennék. Legalábbis azt a fejezetet átugrotta, ahol a hogyan kezdjük el a mesápot témát boncolgatják, elég csak itt ebbe az első pár másodpercre belefülelni. Már-már szörnyű. Olyan, mintha el se kezdődne, vagy kezdődött volna igazán.
A folytatásban viszont egészen magára talál. Ergó ne hagyjátok annyiban, mert kezdi érezni az egésznek a miértjét. És mi is egyre jobban élvezzük. Persze ehhez a zenék is kellenek, amik olyanok, amilyenek. Anirudhosak, nagyon, jó értelemben naná. És a befejezésre meg már majdnem el is felejtjenénk honnan indult még anno, csak amikor újráznánk jövünk rá, hogy jaj.
Nem rossz szumma, de talán Higuainnak ajánljuk inkább, hátha akkor nem érzi egyedül magát, mert a Chievo elleni helyzete legalább akkora kihagyott ziccer volt és lett, mint amit Vivek bemutatott itt nekünk a Vanakkam Chennai mesáppal.

Velai Illa Pattadhari teaser
Ennek most már alig ha lesz jó vége. Dhanush 25. filmjében fog szerepelni, és ezt onnan tudjuk, hogy kiírják nekünk egy teaserben, csak, úgy, mert ő sztár. És tényleg az, emlékezzünk, a Raanjhanaat is úgy eladta, hogy az mással romantikus ömlengés lett volna, vele viszont klasszikus a javából. Bwba is tehát becsengetett, bekopogtatott a színész, de mégis a szíve a kollywoodi filmekhez húzza. Nem hiába, és nem érdemtelenül. Következő filmje is tamil nyelven forog majd, ez lesz - röviden csak - a VIP. Amihez már egy előtrailerrel is van dolgunk alant, és amiből az derül ki, azon felül, hogy Dhanush eszméletlen még mindig, hogy a zenét se akárki szerzi hozzá. Tessék letenni a levest, venni egy nagy levegőt, becsukni az ablakot, mert ez a személy Anirudh Ravichander lesz. Egy hónap múlva pedig már hallhatjuk is őket, azokat. Húha. A hét híre.
Utolsó kommentek