Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Saavli

Majdnem pont egy éve jelentkezett először Shekhar Ravjiani (élete első) a Saazni című marathi dalával, ami aztán sikeresen be is került tavaly a legjobb nem bw zenék közé. Most pedig újra itt van, visszatért, és még emelt is a téten. Hogyan?

Elég csak elkezdeni a Saavlit nézni-hallgatni, és világos lesz. Ugyanis Shah Rukh Khan alias 'King of Romance' nyitja meg, vele kezdődik el a videó, a klip, ahogy éppen elmond, szaval valamit (JTHJ után szabadon). Már ez kuriózum. De aztán maga a történet, a dalszöveg eredete is egyaránt érdekes. Mivel egy marathi novellán alapul, a Balak Palakon és az első szerelemről szól.

Nem utolsó sorban közreműködik még Sonal Chahuhan is. Mindezek ellenére úgy érzem, a Saazni kiályabb volt, természetesebb, ez olyan modoros, mesterkélt, hatásvadász helyenként, túlságosan is. Talán majd legközelebb Shekhar. Ettől persze még imádom a palit. És ez se lett rémgyenge.    

0 Tovább

Saazni #amithallgatok

Shekhar Ravjianit úgy ismerjük csak, mint Vishal Dadlani társát, akivel együtt közösen több bw chartbusters elkövetői lettek mára már bwban. Most viszont egyedül, soloban evez más vízekre énekelve gitárja pengetése közben. Mégpedig életében először marathi nyelven hallatja magát a srác. Ejha. Saazni a dalának címe, amit nagyrészt ő is énekel el. De azért a nem csúfhangú "shreya ghoshalos" Bela Shende is dalolászik mellé, bele párat. Nem asszisztál, szó sincs erről, tessék csak fülelni, több az annál. Mesés az egész egyszerűen. És akkor még a hozzá készített videóval csak meghatványozódik a dalélmény. Filgúd.  

 

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

2013.06.24.

Utolsó kommentek