Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pink lips, a remix

Ha eddig nem esett volna le, hogy az MBA az idei nyár egyik leg(rózsa)színesebb dalját tették a közösbe, akkor most le fog. Hiszen az amúgyis az év egyik nagy nyertesének számító trió csak tovább fokozva a fokozhatatlant, a Pink Lips c, dallal még rákapcsol a nyárra való tekintettel, és ahogy a Baby Doll esetében a Hate Story 2 filmzenéje is megkapja a maga remikszes feldolgozását meg külön klipkontentjét. Nem kezdem el azt szajkózni, hogy ez aztán sokkal pengébb, mint az eredeti, sokkal inkább mondom azt, hogy

 nekem, most, startolt, el, hivatalosan, a, nyár.  

A videó is mennyivel yolobb lett a dalbetétnél. Azonnal vágnám ki azt, és tenném be ezt a helyére a filmbe bele. Nyilván furán máshogy szól, mint az unremix edition, ez viszont nem von le semmit az élményfaktor érdemeiből. Az megvan, itt is, hatványozottan. Nánánáná. Patentos.

Simán tegyétek fel a kezeteket. Nem azt. A másikat. Fülorgazmus helloszia.    

0 Tovább

Pink lips teaser

Elég karcsú. Már ami a másodperceket illeti, hiszen kevesebb, mint fél perc az összidő. Jóllehet elődalelőzetes mivolta erre predesztinálja. Csak hát ki ne szeretné már látni az MBA legújabb slágerével aláfestve a Hate Story 2 tételezését Sunny Leonnenal az élen.

És akkor jöjjön a nagy kérdés: vajon bejön a dupla a kollégáknak, és érdemes volt újra elsütni azt, ami egyszer már megrengette idén bw-ot? 

Nagyon számoljuk már vissza a napokat... a vb döntő ehhez képest smafu.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

2014.07.01.

Utolsó kommentek