A talán majd egyszer szebb napokat is megélő Neha Sharma az e havi férfimagazin (india FHM) szelfizős címlaplánya. Ha ezek után is lapoznánk, akkor van még ahonnan ez is jött. Mert az mégse utolsó, ha az ember lánya, ha színészkedni akar (és nem tud), még szép is mellé. Legalább.

Boldogot Neha Sharma!
Köszönöm, hogy megoszthattam. A színésznőt egyébként a Yamla Pagla Deewana 2 forgatásán ünnepelték tortával és mindennel. Ergó ott láthatjuk legközelebb. Csak miatta, csak miatta várjuk akkor a folyatást.

7 zenéje: Mere Bina
Már most. Mert holnap ennél jobb nemigen fog jönni. Az ki van zárva.
A 2010-es Crook című film (betét)dala ő egyébként. Pritam szerezte és hát egyszerűen nagyszerű. Annyira körülbelül, hogy mást posztolni mellette nem is lehet, tudok most éppen. Mert mikor velem van, le van foglalva a kezem, a szám, a fülem, a szemem, szóval minden, ami azért jó szok lenni olykor a blogoláskor. Itt meg semmi, ellop, elrabol. Bw de csodás.
Lehet is már hogy hangosan éneklem csak nem veszem magam észre. Van ilyen. Kell is az ilyen. A zene isteni, a habot tortára meg a videó teszi fel. Pl a legpricelesebb 2:49-től látható, na az óriási instant konstans szmájli dobálást eredményez akárhányszor is játszom újra. Mert játszom újra, ez nem kérdés.
Az Emraan Hashmi oldalán feltűnő Neha Sharma pedig esélyes a hét bwbwauty titulusra. Minek utána itt is legalább annyira mérhetetletlenül, kifejezhetetlenül szeretnivaló, mint ahogy a Kya Super Kool Hai Hoonban (mindkettő most lett megtekintve, direkt egymás után persze) volt. Újra szerelmes vagyok, a dalba, a heroinba. El is felejtettem hirtelen hol vagyok. Ezt nevezem én művészetnek.

Jayanta Bhai Ki Luv Story poszter
Ez nem egy nyugati klón lesz, hanem igazi (indiai) bw romkom. Olyan könnyű szívű, szórakoztató, de azért kellően érzelmes is - mondta róla Vinnil Markan a rendező, akinek a JBKLS a bemutatkozó (debüt) filmje lesz.
Annyit már most biztosan lehet tudni róla, hogy Neha Sharma és Vivek Oberoi lesznek láthatóak a főbb szerepekben. És egy gengszter láv sztorit mesélnek majd el abban a több mint két órás játékidőben.
A mozikba valamikor október hónapban költözik be először. Ami valljuk be nincs annyira közel, de most mégis kaptunk egy plakátot hozzá. Lássuk.
Utolsó kommentek