calacitra

Na jóvan ám, visszadom a diplomám. A Baby Doll nyert. Az övé vagyok. És nem elég, hogy eredetiben rokkol, üti az összes eddigi létező bw filmzenét idénről, ergó évzene a drága ennyike, hanem még remix változatban: Dj Shilpi Sharma tolmácsolásában is úgy szól, hogy ahhoz képest egy pintnyi sör legurítása maga a herevasalás. Vagy valami hasonló. Kvázi az utolsó kettőt ki ne próbáljátok, viszont, azzal szemben a Ragini MMS 2 filmzenéjének gyilkos megunhatatlan óbébidolémiszonédijét annál inkább. És tényleg nem hiszem el, nem ismerek magamra, de nagyon adja. És lehet, hogy bármilyen feldolgozást készítenek hozzá, mert mindig tartja majd magát, de ez is a jó bw filmzene ismérve, nemde.  

Dj Chetas megfoghatta volna az Isten lábát, de nem fogta. Ahogy mi sem. Mert a csupa jónak kinéző és fülszépnek hangzó zenemaszalázás Atif Aslamtól nem úgy lett kitalálva, ahogy azt szerettük volna hallani. Meg elképzeltük, hogy ezekből a magasfilmzenékből csak magasmashup kerekdhet ki a végére a végtermékre, akárki is akármit is mondjon. Végül azonban esti mesének, elalvás elé marad meg, annak való, nem másnak. Összetörik a szívem, de az igazság, megyek és inkább külön hallgatom meg őket, mint így. 

Aamir Khan tévé showja a holnapi nappal második felvonását kezdi meg. Amihez bár nem költöttek új himnuszt, de legalább meghagyták a régit. Az úgy is minden elemében, az összes szempontból a legjobb volt ilyen téren, szóval egy rossz szó nem érheti ezért.

Az meg, hogy kicsit változtattak az alapfelálláson, újragondolták a témát, mertek hozzányúlni másként is elsülhetett volna, de így a maga modoros és hatásvadász módján (végülis a show is az) mégis szeretgethető, ahogy az emberek hol elszavalják, hol eléneklik ezt a himnuszt.

Tényleg bárki, aki kicsit egy is indiai. Mindegy honnan jött, hol lakik, milyen nyelvet beszél, mit dolgozik, nem számít, és ezt jó nézni, valahol szívmelengető is. Egyszerűen nagyszerű.  

Az van, hogy a Sunny-Honey duó együtt, páratlan párban se tudják túlüberelni a Baby Dollt. Megpróbálják bár, Sunny néz, néz és néz, YoYo zenét ír, dalszöveget szerez, ami idén nagyon megy neki, de nem adnak annyit, hogy letehetetlen dallamtapadás legyen a vége, a végeredménye a Chaar Botal Vodkanak. És egyelőre úgy néz ki, hogy ezek a party slágerek YoYo kriptonitjai, bár becsületére legyen mondva mindig kitalál, kitálal, és kreatívkodik. El is hiszem, hogy szeretik ezért, sokan, meg a helyi discoban is erre veretik fiatalék, magam sem ülnék, állnék egy helyben, ha a fülembe kerülne. Not bad. Minél többet jön vissza, annál inkább csápolhatnékom támad. Ti meg ne várjatok vele, a megnézésével, mert előbb, mint hamarabb törlésre kerül innen is, ha már kiszivárgott, rányomott valaki tökvéletlenül a megosztásra gombra.     

Ha most úgy döntenék, hogy világgá megyek, akkor útravaló gyanánt ezt biztosan magammal vinném, és ott lenne velem akárhova megyek is, vagy akárhol járok is éppen. Talán azért is, mert a dalbetét se az a kimondottan egyhelyszínes beállítottságú, amiben hatszor kerülik, kerüljük meg ugyanazt az épületet, szobát. Mert ahogy a most következő how to make it-ben is elmondják, utaztak ők már annyi mindenhol, azért, hogy végül így nézzen ki a Gujariya. A fülélményt nem taglalom engedelmetekkel tovább, az pazar, amittrivedis, viszont, ha mohók vagytok, és ennyi nem elég, látni akarjátok azt, ahogy még nem láttátok, ahogy készült, akkor hajtsatok utána. ógudzsáriáááá