calacitra

A tradicionális kultikus punjabi folk dalok kiapadhatatlan forrást jelentenek a mai énekesek és úgy a filmesek számára. Pritam pl. zenei rendezőként híres arról, hogy fel-felhasznál közülük egyet és átkonvertálja a modern világba (Jugni stb), meg azzal a világgal. Ilyen volt legutóbb a Tere Naam Japi Phiran is. Amit már sokan a Cocktail filmzenéjeként azonosítanak, ha már az eredeti nekik nem volt meg. De ha ez nem elég, akkor Mickey Singh is feldolgozta úgy, ahogy még senki. És ez se lett az a #minekvan darab szerencsére. Azt pedig meg már mindenki döntse el maga, hogy melyiket tetszikeli inkább a kettő közül, ha már.  

Ha lenne görkorim, és még tudnék is, akkor most a fülemben erre a dalra tenném a kerekeket egymás után, és hagynám a kilométereket magam mögött. De hát nem megy az ilyen, és mégis olyan mintha csinálnám, együtt élnék vele. Miközben a Hawaa Hawaai filmzenéje, amit Hitesh Sonik szerzett egyáltalán de nem tűnik kultikus, klasszikus daldarabnak, de ha a filmbe hasonlóan megállja a helyét, akkor minden meg van bocsájtva. Meg mondhatjátok, nem egy bw film domborított már nagyot, amelyiknek jóformán dala se volt, vagy ha volt is, attól nem mentünk le hídba, azóta se. Van egy érzésem a Hawaa Hawaai is tesó lesz, szintén zenész ezekkel. 

Hát ez tényleg szerelem első látásra. Mármint nem a trailer. Nem is a tenyérbemászó képű Tiger Shroff. Hanem Kriti Sanon, persze. Húha. És hát ennyiben ki is merült minden pozítiv dolog, amit mondani akartam a Heropantiról.

Mert egyrészt Sabbir Khan darabja olyan, olyan, olyan ismerős. Mintha láttuk volna már. A Heropanti így hátrányból kell, hogy induljon. Sokan kommentben már el is ásták jó mélyre, a gondolataikban, hogy valaha is látni kelljen ezt a mozit. A legkomolyabb mégis: 'Where is the hero!!???'

Elsőre az egész olyan, mintha sok déli filmet gyurmáztak volna össze ide. Amiben valahogy pont kimaradt a szórakoztatás, ami a legfontosabb egy bw fimben. Nem látom sehol ezt, se azt, hogy Tiger Shroff, Jackie után szabadon, annyira kéne, mint egy falat kenyér. Meg tényleg nem igazán szimpi az arc. Persze ez nem kívánságműsor, csak akkor Kritit kell néznem végig. Nem mintha szeretném megnézni.

Nem is nagyon hajt rá se az agyam, se a szívem. Húz oda felé. Kihagyható na. Még a zenék hozhatnak fényt az éjszakába. A Sajid Wajid lesznek a főfőfőfelelősek ezért.   

Azt már dalbetétnél lenyilatkoztam, hogy ezt a koreográfiát, bárhol, bármikor, bárkivel. Annyira. És, hogy azért nagyon irigy vagyok a fiúkra, mert Salmannal ezt végigcsinálták, sőt még ami lett belőle, úgy meg pláne. De hát ilyen ez a popszakma. Ha mást nem, legalább örülünk neki, hogy egy ennyire addiktív dallal és koreográfiával ajándékoztak meg minket az év első felében ők, aminek az ígykészültjét lehet most megcsodálni, és attól elcsábulni a következő videóban. Salman viccesre fogja, a koreo meg olyan, hogy akár 2x2 négyzetméteren is leutánozható, onetwothree...   

A barát barátnője mindig zöldebb, akarom mondani szebb. És erről a kínos felállásról ki más, ha nem éppen KK énekelne nekünk egy dalra valót, amit a szegények Pritamja: Ram Sampath komponált meg.

Amúgy, biztosan, ennek se fognak túl nagy feneket keríteni, mármint dalnak, albumnak, pedig, ahogy az tisztán kivehető az akkordokból, van mit és miért szeretni rajta. Csak valahogy tényleg hiányzik belőle az a plusz, a szikra, ami beindítani élből a dallamtapadási mechanizmust a fejünkben. Filmre azonban még pont jó.