calacitra

És akkor ilyen az, amikor a Vishal-Shekhar jobb lábbal ébred? Mondhatjuk. De csak. Mert azért a látottak itt is elég markánsak, viszik simán a prímet, és lopják a showt a fül elől.

A Bang Bang dalelőzetesét sem lehet első blikkre évzenére felterjeszteni, azonban benne, benne van a visszajátszás faktor. A képkockák meg pazarak, túl szépek, hogy igazak legyenek, még jó hogy, ott van egy macska, aki segít elhesegetni az édes álmot a (nem) színészi játékával.

Teljes hosszában még érdekel azért, bár a körmeimet nem rágom le miatta. Meg a VS se most éli aranykorát, pályafutása leglegleg korszakát. 

Farah Khan kitett magáért hűha, beleadott apait-anyait ebbe a dalba, ott az orgazmus a szemnek, de azzal az eggyel talán nem számolt, hogy a Vishal-Shekarnak is lehet rossz napja.

Mert úgy fest, hogy bal lábbal írták meg a Happy New Year India Walee c dalát, ami az istenért se akarja úgy tolni az igazságot, ahogy azt szeretnék, vagy elképzelték, netovább erőltetik felénk meg belénk.

A refrén még csak-csak fülbarát, a női verze se kukába való, viszont a többi, maradék másfél perc, mintha ott se lenne. Megállt volna nővésben, és nem tudná eldönteni mi akar lenni valójában. Visszafogottnak energikus, energikusnak visszafogott.

El nem merem képzelni, hogy erre danszoljak bármikor is, bárhogyan is, bármiért, meg bármennyiért. Olyan, mint maga az előzetes. Sótlan, impotens, mű. 

Ennél már talán csak fel fel fel fel fel vezet az út. Ciki.

Pont Sonu Nigam nyilatkozta le a minap, hogy az övéi: a hallgatók még mindig előnyben részesítik a hazai dalokat, filmzenéket, soundtrackeket minden mással szemben. És ez nem okés. 2014-et írunk már helloszia.

Lásd a külföld hiába vetette meg a lábát ott, annyira mégse, amennyire szerinte inkább kéne már. Mert az több hatással és jóval kecsegtetne a zenei rendezőkre, és a hallgatókra is, hogy kinyílik a világ előttük, többet kapnak annál, mint amit megszoktak már iksz ideje.

Nem tudom, ezt mindenki döntse el magában, hogy igazat ad e neki, vagy sem. Mi most egy Dj Chetas remiksszel (preview) adunk a holnapnak, és mondjuk ki, hogy bw maradjon bw, ameddig csak bírja cérnával. Mert a re kábirááááá az az éden. Viszont az se bűn, az almába harapás, ha egy kis külföldit, examplet fűszerezünk mellé, hisz úgy is tud érvényesülni, működni együtt, kéz a kézben.  

Vannak olyan filmek, mint amilyen ez itt, a Yaan, Ravi K. Chandran rendezése, amit lehet már bemutattak, de az is lehet, hogy még nem, csak annyi biztos, hogy majd látni kell. Mert a dél-indiai masalák továbbra is élen járnak, ha erről a műfajról, annak ígykészültjéről esik a szó. Baromi kedvcsináló az előzetes, Harris Jayaraj meg bár összepritamozta (lopkodta) a filmzenéinek felét, de ez így is kihagyhatatlan néznivaló jóságnak tűnik Jiiva, Thulasi Nair, Nassar, és Prakash Raj főszereplésében. Ja és mondtam már, hogy a dél-indiaiak eszik és iszák a maszalá készítést. Megfizethetetlen. 

Arjunnak az életében, a zenei pályafutásában most jött el az a pont, amikor még akár ki is törhet. Meg be egyenesen a hivatalos filmzenék világába, ahol azok megszületnek. Tessék csak erre emlékezni, ha éppen a dél-indiai próbálkozásait nem számoljuk, vagy ismerjük, akkor bw a nagy lépés gondolom az álma felé. Hiszen nem hiába kergette ez idáig se, meg ütötte a forró vasat, amíg meleg nem lett. Azaz megkomponálta másodmagával a Creature ebbéli dalát. Cím szerint a Mohabbat Barsat, ami Arijit Singh dalolászásában nem amolyan évzene szint, viszont eladható teljesen, nem kell szemlesütve felalá járkálnia miatta. A betét más kérdés, de maradjunk inkább annál, amit a fülre tartogat most ez a dalelőzetes. Hallottam már szebbet...