Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Humshakals mashup

Pont azon gondolkodtam a napokban, hogy egy 2 States, egy Queen filmzene mit is vétet istenigazából, hogy nem kapja meg a saját mashupját, amit teljes joggal megérdemelne. Mert a süket is hallhatja, hogy az egész egy nagy évzene kupac, vagy mindkettő. Erre fel érkezik a Humshakalsnak mesáp. Ki érti ezt már? Miközben a Caller Tune az egyedüli arról a korongról, ami egyáltalán vízre, versenybe szállhat azokkal, akik a fent említett albumokon csücsülnek.

Kiran Kamath viszont nem adta fel, vette félvállról az elkészítést, aminek eredményeképpen legnagyobb megdöbbenésünkre vállalhatóra, működőre sikeredett most ez. Pedig mondom a dalok önmagukban, külön-külön nem váltják meg a világot, viszont itt jól maszáláznak. Nyilván ez Kirant dícséri, mint a dalszerzőket. Szóval kellmes meglepetés a hét végéhez közel. Rongyosra nem lesz karcolva, de azért hajtás utána.     

0 Tovább

Barbaad Raat

A Humshakals elfogyott. Vagy nem is volt benne több, és annyi se, mint amennyit bele képzeltünk még az elején. Mert ha a Caller Tune nincs, akkor hiába a eszelős cast, már a vonzerejét vesztené teljesen, és nem lenne már hatással tovább az emberre. Szóval azt megköszönheti nagyon.

De az igazán szomorú az a jövőre nézve, hogy valahol tudvalevő ebből nem lesz egy costa ricai feltámadás az uruk ellen már. Belesüppedt a középszerbe, a teljes érdektelenségbe, hiszen az már régen rossz, hogy nőnek öltözött férfiak futnak a tengerparton és ezzel akarják eladni. Meg úgy egyáltalán nem is vicces. Persze az indiaiaknak ez még lehet az bőven, belefér az ingerküszöbbe, nehéz őket kiismerni.

Himesht is. Egyszer fent, másszor lent. Most ez utóbbinál ejtőzik, ragadt meg a zenei kreátor. És ahelyett, hogy segítene a filmen, kihúzná abból, maga is beszürkül. A Barbaad Raat se több egynapos dalnál. Kísért a Housefull szelleme. 

0 Tovább

How to make it: Caller Tune

Nem is tudom melyiket könnyebb megjegyezni: a dalt, vagy a tánclépést? 

Saifnak meg igaza van, ezt csak imádni lehet, lelkesen lelkesedni érte, ami hiperszuper gyorsan eljut a fülekbe, majd aztán ott is marad, beköltözik oda, kitörölhetetlenné válik. De ugyanez (át)ráhuzható a a koreográfiára is. Ami természetesen Ganesh brilliáns agyszüleménye. Ez a Caller Tune, négy helyszínes, karakter bemutatós bjutiful szteppes megoldásos dalbetétjének ígykészültje. Kapjátok el. Hajtás utána. 

0 Tovább

Look Into My Eyes

Lehet én vagyok régmódi, meg öreg már ehhez, de ezek az angos címek bw filmzenékben eléggé irritálnak. Nem azt mondom, hogy ettől egy dal értékét veszti de azonnal, viszont nem is az igazi, adja úgy az igazságot. És értem, hogy haladni menni korral előre, nyitni mindenfele, aztán meg mégse tudom, képes vagyok elfogadni. Ettől persze még a Humshakals harmadik dalelőzetese világverő évzene muzsika is lehet. Na és? Az lett?

Nem. Annyira. Olyan, mint az EP választás. Nagy és sok nyomot nem hagy benned. Pedig az alap ütős, van benne élet, de a szöveg valahogy mindent hazavág. Mintha a kettő nem is találkozna soha össze a dalban. Az egyik erre jár, a másik meg arra. Az is a csúcspont, amikor csak a beatek dolgoznak. Halványka. Nyárra talán még jó jó lehet, bár az is erősen kérdőjeles.   

0 Tovább

Piya Ke Bazaar Mein

Ez most hülyén fogja kivenni magát, és tényleg nem Sajidék meg a Humshakals találta fel a spanyolviaszt, de mikor néztem először ezt a dalelőzetest azt gondoltam, hogy megérkezett 2014-ben az első igazi 100%-os DESI dalbetét. És hogy miért kellett erre ennyit várni? 

Miközben tudom a választ, hogy nem, és nem ők az elsők, de aztán nézed, és olyan mintha korábban nem láttál volna egyet se. Már ami komolyan ezt az évet illeti. Próbálom is visszakövetni, kikockázni, hogy mi volt, de ez valahogy felülír mindent. 

Pedig a Piya Ke Bazaar Mein egyáltalán de nem jó dal. Inkább a klip, a hozzá alá mellé készült betét a csalogató és attól is lehet elcsábulni, ha valamitől tényleg lehet. Színes, táncos, móka, kacagás, jó nézni, viszont azért legyen jobb ennél is még az idén, mert nem jön át úgy, ahogy ezt Indiában szakértik. Ez tesco gazdaságos kiszerelés változat. 

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek