calacitra

Annyi mindenről lehetne még írni, de a tavasz megvár. A tél pedig még itt van, a hideg, a szél meg minden összetevője, ami ezzel jár ilyenkor. Ezért is jön jól kiváltképp most egy kis pocket full of sunshine, egy kis house of ballons, egy kis Deepika Padukone, ahogy éppen az L'Officiel legújabb számához lencsevégre kapja és fotósorozatot készít el vele. Ígykészült. Mitöbb holnap Yeh Jawaani Hei Deewani trailer-premier még vele me Ranbirral. Hát, pfú, nem bírjuk ki addig.  

Igaz, hogy dalremake, de ez ne zavarjon senkit. Egyáltalán de nem. Mert a Dhak Dhak a Nautanki Saalaban újjászületett. Így és ebben formában. Tessék csak. 

A zenefelelős Mickey ezt most kivételesen jól megálmodta. És Saba Azad hangjával sikerült is úgy megcsinálni, ahogy annál jobban nem nagyon lehetne igazán. Ezért taps.

De a táncos-betét se kérdez. Baromi sokat ad pluszba hozzá a zenéhez. Ami hát olyan elvárható sokszor, de nem mindig jön össze, itt pedig ez is megvan simán. Végigvigyorgom, mozgom, plébekelm, meg irigykedve nézem a szép lányokat, a fun fiúkat, az egész mókaságot, nagyon telibetalálták nekem.

Oké, ez csak egy ígykészült, de azt is marha vicces és élvezetes a maga műfajában - és még azon is túl. Nyugodt szívvel ajánlom, még meleg, iszkoljatok no.  

Oh Yes Abhi, Abhi, Abhi! 

Így készült tehát a Pepsi új reklámja PC-vel, Ranbirral, Dhonival meg a zenei szakértőkkel.

Az Ek Thi Daayan kétségkívül az áprilisi bemutatók egyik élharcosa. Pedig abban a hónapban aztán tényleg nagyon sok nagyon jó filmet mutatnak be még. Már-már érdemes is lesz az indiai mozikba beköltözni. Erősen megfontolandó. 

És ahogy a Commando, a Nautanki Saala, a Chashme Baddoor, úgy Kannan Iyer mozija is a trailer alapján egészen jó jegyvételnek tűnik. Hiszen valami különösen misztikus, rejtélyes, izgamas bw thrillernek tetszik lenni, amiből valljuk be: nem sok akad a hindi filmgyártásban se most se régen. Ezt az űrt foltozhatja be az EDT, ha azt adja meg nekünk, a nézőközönség(é)nek, amit előzetesen az előzetesben megígért.

Április 18 a premier napja még messze van. De a mostani marketingakció egyáltalán nem számít korainak. Igaz, a hó közepe felé fog már jobban beindul az élet, a hype körülötte, amikor már az is kiderül milyen zenékkel lesz felfegyverezve pl. Addig viszont ez a kis ígykészült fotósorozat a poszter elé olthatja el szomjunkat. Ami bár semmi extra, csak a négy fő karaktert (Emraan, Konkona, Huma Kalki) kapják le így-úgy-amúgy, de azért egy odafigyelést, kattintást simán megérdemlően.    

Eddig keveset beszéltünk Anirudh legújabb filmzenei kreditjéről, de nem azért, mert most nem hozott a világra egy újabb Why this kolaverit, és fújás-sírás van, patakkönyek. Nem-nem, hanem, mert csak nem akarnak jönni azok a dalbetét promok, ahol lehetne agyondicsérni, hogy mennyire de annyira szuper, amit csinál ez a gyerek.

Az Úttánc posztnál azért már nem bírtam tovább, érthető, de ott se toltam fel a szivárványt a seggén. Itt se fogom nagyon. Habár el kell ismerni, tehetsége az van, friss, fiatalos, lendületes, mégis konvencionális, aki azért előszeretettel használja országa, népe sötöbö hangszereit, jól, nagyon jól nyúl azokhoz és ötvözi a rusztikust, a hagyományost a modernnel.

Ez utóbbit, a tüctüct, a dábtepet, meg az autotunet sokan kikérik maguknak, hogy mert a Moonu zenéire ez nem volt jellemző, ejnye no, és ez már sok. De ez hülyeség, 20+ valahány évesen tökre nem elvárható tőle, hogy oldszkul, dudával, ősi indiai hangszerarzenállal operáljon minden egyes és kettes dalával. Én legalábbis nem, meg aztán így is, ahogy írtam messze menőkig, a teljesség igénye nélkül is kihasználja az arzenált, és olyan tételeket hoz ki belőle, amik slágeresek, mondhatni egyediek.

Habár ez utóbbit lehet és szabad megkérdőjelezni. Főleg azok után, hogy az Ethir Neechal egy Moonu 2.0-nak nevezhető. Ugyanis a két lemez között van hasonlóság, átfedések, mindegyik számnak van is párja a másik korongon, de tényleg ki lehet sakkozni ügyesen-okosan, hogy Local Boys az új Come On Girls. Vagy minden bizonnyal az Ethir Neechal, a title track, a címadó zene az új Why this Kolaveri Di Moonus megfelője dalban mérve, és összehasonlítva. Ez persze nem rossz, pláne akkor ha működik, sok zenész a világon ebből él, de talán egy picit több újdonságszellő elfért volna a korongon. És talán ennyi is a kivetnivaló, amit találok összesen a soundtracket hallgatva és nézve. Nem több.

Mert szumma 2013 vele indult el. A legjobb indiai filmzene korong bizony az ő nevéhez köthető. Ismerős sztori mi? Egy évvel ezelőtt pont ez ment végig. Mosoly. 

Most meg jöjjön ahogy az Ethir Neechal készült. Forgatási snittek, dalbetétmorzsák a filmből, és egy Yo-Yo Honey. Király. Ti meg ne álljatok le ennyinél, ne érjétek be ennyivel, lépjetek túl rajta (a refrént megjegyezni szabad, nekem már megvan), a korongon akad még más Anirudh fülzsírtépő dallamtapadásos csoda.