Akik azt mondták, azt gondolták, vagy hitték, hogy Srk nélkül nincs Filmfare díjátadó, na azoknak nincs igazuk. Nem volt. Nem is lesz már. Hiszen az idei, bő két hét múlva megrendezésre kerülő valahányadikat a sorban nem ő fogja levezényelni meglepetésre, hanem más, meg mások. Ez persze nem zárja ki, hogy nem fog fellépni, vagy díjat kapni (bár igazából mire fel, chennai express rly?), de igazából nem is hiányzik onnan a színpardról. Az igazság az, hogy kicsit már meguntuk, túl sokat volt abban a szerepkörben. Jó, hogy pihentetik és gondolnak másra. Bár minden jóban van valami rossz. Vagy mi. És ez most is így van. Hiszen azt, hogy a Priyanka Chopra és Ranbir Kapoor hostkettőst ki találta fel, és miért, nem tudni (talán mert egyik se kap semmit, háh). Azt viszont igen, hogy ez halálkomoly, és ők lesznek a házigazdái az idei Filmfarenek. Voálá.

És aki az idei IIFA házigazdája lesz...
Az nem Boman Irani vagy Riteish Deshmukh, hanem Shahid Kapoor. Éljen. Személy szerint nagyon örülök neki, persze azért meg is lepődtem, hogy leváltják az előbb említett amúgy együtt egész jól működő párost. Még akkor is, ha pletykáltak róla, hogy ez fog történni majd. De most már biztosan hivatalos. Az IIFA sajtóközleményében írta, amiben még azt is megtudhatjuk, hogy fellépőként részt vett már két korábbi gálájukon is, viszont most először lesz házigazda náluk a bw színész. Akinek jelen állás szerint nincs társa még, talán nem is lesz, de azt ígérik, hogy az este során - a többi awardshoz hasonlóan - segítik majd a munkáját, és egyben színesítik a showt más sztár/celebhostok is.

Salame Salame
Szellemek és bw, együtt. Na ez a Ghost. Talán dereng is még valami abból, hogy a trailer a nehéz oldalát mutatta meg a filmnek. Ugye hozott lebegést, kórházat, vért és minden ilyesmit, ami kell. De ez a vid már teljesen visszahúz, és minden kétséget kizáróan pumpálja belénk a tényt, zene is lesz benne, mert anélkül nem megy a szekér. Egyelőre a műfajt a muzsikával problémás összeplusszozni, különösen úgy, hogy külföldi országok, nézők is érdeklődnek a film iránt, akik nem ezt, ezért várják, várnák elsődlegesen. Azonban who cares mert lehet ettől lesz pont jó, pont különleges, meg ez a zene is nagyon adja, komolyan eltalálták, szép volt. Salame Salame....héééé

Ghost előzetes
Past never dies, it kills... A Ghost Puja Jetinder Bedi első filmje lesz. Egy horror, ami az utóbbi idők legdrágábbja is bwban. Most itt a trailer hozzá, amiben megvan minden, ami ehhez kell. Nézzük csak, kórház, titokzatos gyilkosságok, repkedő szellemek, halottak, vér, amikből várhatóan sok, több és még annál is több lesz majd a film során hatványozottan. Egyelőre ez van, egyszerű lesz, annak néz ki, nem is akarták túlbonyolítani, minek is persze. Jó klisésnek klisés, de nem olcsófajta, az még lehet.
Bár a Ghost mentségére legyen szólva, bw nem erről a műfajról ismert. Nem mentegetem előre, hiszen mégis ennek ellenére azért lehet látványosnak látványos, ahogy azt rendező is állítja. PJB szerint amúgy szükség is van valódi horrokra (Indiára leszűkítve), a nézők azt igénylik, akarnak valami frisset látni, valami újat, ebben meg van igazság. Az ő célja ennek megfelelni és szórakoztatni. Persze a(z indiai) rendezők szeretik különösnek látni a filmjeiket, másnak, mint a többit, az divat ottan.
Ebben az évben a Ghost a negyedik bwhorror. Volt már 3D-s is, lásd a Haunted pl., de ez most csak cgivel lesz felturbozva, csak. A filmtétel a hírek szerint felkeltette sok ország érdeklődését, köztük UK-t, Latin-Amerikát, Délkelet-Ázsiát meg Eu néhány országát is. Való igaz, hogy a közönség étvágya növekszik a műfaj iránt, miután az ma nem éppen virágkorát éli. Ezért is fordulhat az elő, hogy kikacsint olyan helyekre, ahol talán nem az n+1 megszokottat találja meg magának újra és újra.
Mi csak reménykedni tudunk, ahogy a stáb is, hogy szeretni fogják, nem hiába.
Utolsó kommentek