Tudom mindig ezt mondjuk, de Mrs. Ranveerné (habár nem ofisöl továbbra sem, hogy több van köztük holmi ruhánál) talán sosem volt ennyire és annyira szép, mint amilyen most és ahogyan fest a februári Hello magazin fotózásakor. Angyali. Meg angyalibb. Rajzolni nem lehetne szebbet, irtó fotogén és átkozottul gyönyörű. FőfőfőfőHeroine. Bár arra nagyon kíváncsi leszek, hogy a tavalyi extravaganza és örömbodóttá sikerekben gazdag év után tud e hasonlót elkövetni. Mert ha igen, akkor retteghet bw többi színésznő kollégája, hogy nincs remény tovább, Deepika van über alles.

Hello Alia!
A SOTY trió legmázlistább tagja, akinek összejött az, ami csak keveseknek adatik meg azután, hogy belépnek bwba. Hiszen mindjárt a második hindi nyelvű nagyjátékfilmjében olyan rendezővel dolgozik együtt (az első KJo után), név szerint Imtiaz Alival, akiért bárki tűzbe menne, ha vele forgathatna akár csak egy pár képkocka erejéig. Ezzel szemben a fiatal Alia Bhatt ott van kérem szépen a Highwayben, és még az idén, az év végén láthatjuk is majd, hogy vajon megcsinálta-e a szerencséjét, - azért illene tegyük hozzá.
Miközben az is igaz, hogy a többiek a nyomába se érnek egyelőre. A srácok a SOTY-ból ugyanis csak jövőre jelentkeznek filmmel, és bár őket is felkarolták rendesen (családban marad), de egyikük se kapott akkora bizonyítási lehetőséget az élettől, mint most a jövő Sonam Kapoorja. Akinek, ha majd a mozizás nem is fog menni, úgy sikerülni, ahogy azt eltervezte, szeretné, akkor a modellkedés az még b tervként működőképes lehet a számára.
Én legalább is ezt vontam le a szeptemberi Hello magazin fotósorozatából. Mert ha lesz rajta még pár életkorkör, biztosan senki nem tud majd neki ellenállni, ha így folytatja. Már a jó úton jár ide. Attól pedig, hogy szép, én mondom még okos is lehet. A színész potenciált meg, ha van olyan, remélem kiaknázza belőle Imtiaz, mert ha ő nem akkor senki.

Hello! Sonal Chauhan. Hello!
Ez még májusból maradt vissza. Akkor a színésznővel a Hello! magazin készített fotósorozatot. Hogy milyet? Rögtön meg is mutatjuk. Ilyet. Mert a lenti videóban éppen az tekinthető meg ahogyan készültek a képek. Vigyázat, szempornó. Sonal meg amúgy azóta lett a szívünk csücskének a csücske, miután kiderült, hogy még énekelni is tud. Kész főnyeremény.

Exotic in Instanbul
In India inkább, vagy? Arról nem is beszélve, hogy Anushkat meg alig ismertem fel. De persze így is tökéletes. Szemorgazmus.

Hello! Hall of Fame Awards '12
Összefoglaló. Van benne lol kategória - lol győztes, egykét megérdemelt díjazott, indiana jones zene, címlap fotózás, és klisé interjúk vol1000. Tehát rendkívül izgalmas, eseménydús, bw színészekben gazdag a következő videó az awardsról hét percben. A többit kivágták inkább, yep. Madhuri Dixit meg gyönyörű, köszönöm, hogy elmondhattam.
Utolsó kommentek