Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Oh Penne

Minden egyéb kommentár nélkül ragadjuk meg a pillanatot meg a hetet, a hét első napját és hirdetjük a bw kontentot egy pár poszt erejéig. Jóllehet a mostani éppen hogy kivétel ez alól. Hiszen a Vanakkam Chennai egy tamil nyelvű kollywoodi mozi, de ő is nemzeti kincs, van annyira mint bw, szeressük tehát nagyon.

Szóval ennek a filmnek az egyik dalbetétjét választottuk ki hétkezdő himnusznak, ami megadja, amit ilyenkor szokásos és kell. Az Oh Penne, ahogy a filmzenei album többi darabja, tesója, Anirudh Ravichander szerzeménye. Maga a dalbetét pedig annyira friss hozzá meg alá, hogy eddiglen keveseknek adatott meg az élmény, hogy láthatják, így, ilyen formában, nem is moziban. Exkluzív és satöbbi. Tapadjatok rá, a dallamra, meg ránk.  

0 Tovább

Yaar Indha Saalai Oram

Ahogy a bukott jelző a baloldalhoz, Havasi a miniszterelnökhöz vagy a kampánycsendsértés a választásokhoz, na úgy tartozik hozzá szervesen India kortárs nagy filmes alakjaihoz, sztárjaihoz Illayathalapathy Vijay (kollywoodi) színész is, akiről sajnos igen eddig keveset beszéltünk.

Ennek egyszerű oka, hogy személyre szabottan sem találkoztam vele sokat, filmekben, a filmjeivel, pedig címről mindegyik olyan, mintha láttam volna már mindegyiket. Azonban ez nem így van. A bakancslistámra azért felírom, hogy ki ne maradjak ebből se, és ha lehet, azon leszek, hogy már minél előbb egymásra találjunk. Például a Thalaivaa trailerlátásra tetszik is, amiből most az egyik dalbetétet szemeltem is ki hétkezdő himnusznak. És voálá itt is van. Nem is rossz. Vagy mondjam úgy, hogy szuper. Az az lazán. Jól összehozták, odarakták, kellett is valami, ami már kimozgat a fotelből. És még nézni is mókakacagás a köbön, 2:20-tól nagy kedvenc a táncolás együtt, bár a csúcspont nem ez, hanem ami 3:54-nél teljesedik ki, és hág tetőfokára. Fussunk is elé, utána, de ne el előle.

Dansz, twist, tooh.

0 Tovább

Genie Rap

Az van, hogy a nagy melegre való tekintettel erre a hétre még több bw kontent óriáskanállal történő habzsolását írom fel receptre. És hidegen is ajánlom mindenkinek, hogy kövessen aztán, olvasson calacitrat, nézzen-hallgasson mindent, ami made in India, mert akkor a 40-es fokkreditek szállingózása majd meg se kottyan néki.

Kezdésként durvulunk is, lerakjuk gyors a hét alapjait.

Nem is akármivel. Nem is akárkvel. Nagy Bénk szövegel a miki mögött, miközben Srk imitátor Ritesh Deshmukh (biztos nem így kell írni) próbál vele lépést tartani inkább kevesebb sikerrel. El is lopja a showt az 'öreg', de hát ő már csak ilyen.

A filmről meg egyből az ugrik be, hogy Sujoy Ghosh készítette. Pont az, akinek a tavalyi év legjobb moziját Kahaanit köszönhetjük. És csak jelzem, hogy a két film között ég és föld a különbség. Annyira, hogy először el se akartam hinni, hogy mindkettőt ő csinálta. Pedig trú.

Na de tipli. Mert csomó más csodatartalom van és áll még előttünk, ami csak arra vár, hogy jól megizzaszon minket, jobban, mint hinnénk, jobban mint az időjárás. Start.  

0 Tovább

Da rrrr rrr rrr....

Nem kell nektek se Zuckerberg, se a túlzott deficit, se a cannes-i nyertes leszbifilm, hanem a Go Goa Gone, az az. Ami bw első zombi vígjátékaként feladta a kötelező házi feladatot a nyugatnak, azzal együtt Hollywoodnak, hogy tessék már így kell ezt csinálni. Izé jól csinálni és roppant mód szórakoztatóan. Persze azt is elhiszem, hogy majd ezek után senkinek se fog bejönni (olykor gyerekcipős megoldásokkal, olcsó poénokkal operál), de engem most nagyon megtalált (már 3x visszanéztem), megnevetett úgy, ahogy azt akármilyen film nagyon régen tette már.

Akarok is még írni róla sokat és többet, remélem majd lesz rá lehetőségem (idő, energia, ihlet gyere haza), addig viszont jótanács: ne zombuljatok sokat, tudjátok a karma is bitch, a hétfő az hatefő, és slowly slowly, ahogy azt a következő GGG filmzene refrénje is tartalmazza magában. Ja és igen, a Sachin-Jigar megint prémium soundtrackel rukkolt elő. Egyébként majdnem a Khoon Choos Let posztoltam, de rájöttem ez már a hét második napja. Áh. Valahol megint kimaradt 24h, aki megtalálta, az ordítson. Vagy ha azt nem, akkor a refrént, ami így szól angolosan mégis. 

'The night is a whore, it asks for more,
get looted slowly..
Make a mix of weed, and roll it,
but boy, slowly..
The night is a whore, it asks for more,
get looted slowly..'

0 Tovább

GIRL gundello chotistha

Hogy az a hegedű vigye el. És hozza vissza. Most ezekre az alapokra, ütemekre indul a heti fűszerezés, kontent(t)olás itten. A dal címe Violin (ohwait?!) és az Iddarammayilatho telugu nyelvű filmből való. 'Dél'ben az igazság, Allu Arjun meg meg még mindig király. Csak el ne felejtsek közbe posztolni is, mert a szám jár és nem a kezem.   

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

2013.11.18.
2013.07.23.

Utolsó kommentek