Ha azt kérdezik, hogy miként is képzelek el egy félig indiai filmben hallható dalpróbálkozást, amit külfölre is szánnak, és el akarnak adni jóhiszeműen. Hát így. A title song nem ígéret, a tanú erre. Meg arra, hogy valaki a fejébe vette ezt a filmzene készítést roppant lelkes, de amarőt mód. Persze megmozdult rá a bal lábam, igaz ami igaz, de ebből nagy következtetéseket levonni maga a felelőtlenség lenne. Annyira nem kívánom vissza, meg a füleim se. Persze kjúti meg minden, de NOT.

Maula Mere
Ahogy azt már írtuk, a Dr Cabbie nem a legindiaibb dalokról lesz híres. Így ehhez tartva magunkat már nem is lepődünk meg azon, hogy ilyen és ehhez hasonló filmzenékkel találkozunk Sidharth Shuaas tollából pl.
Jóllehet most a Maula Mere esetében Mustafa Zahid legalább próbálkozik és küzd az elemekkel hősiesen, hogy valami desit is ültessen a fülekbe, ha már félig made in India a Salman Khan film, de kihagyja a ziccert, és ettől egyáltalán nem jön ránk a desi filing.

All I Need Is You
Most azt mondom, a soundtracket is elcsípve, hogy talán jobban jártak volna Cabbiék, ha annyira nem forszírozzák túl ezt a mindenképpen csináljunk dalokat a filmhez. Nyilván kettő aláfestéssel, egy pedig kiállással még elfért volna benne, és talán így is lesz, de akkor is sokat akart a szarka már. Salmannal az élen. Hisz a DR Cabbie nagyon könnyen elboldogult volna az ilyen zenék nélkül, mint amit pl Craig McConnell szerzett ide nekünk. Not bad félre értés ne essék, de kevéske. Miközben jelzem, az All I need is you még így is az ost legminőségibb daldarabja mindközül. Szóal jó hogy van, de a hiánya se tűnne fel.

Dal Makhani
Minden rosszmájúságom ellenére, de annyira lesüt erről a dalbetétről, hogy van benne valami, ami nem indiai. És ez most nem Adrianne Palickinek szól, vagy miatta érzem ezt főként. Mert ő tipikusan elveszik a betétben, nem tűnik ki sehogyan se de nem (bók akar lenni). Hanem az indiai és kannadai kooprodukció ismérve, rákfenéje, hogy elüt, nem az echte, 100% punjabi életérzés jellemzi a Dal Makhani dalelőzetest, hanem picit fake, picit mű az egész. De attól még persze Salmané, és a Dr Cabbié, meg a mienk is. Hiszen szerethetőnek szerethető a rapbetéttel, Isabelle Kaiffal, kicsit flashmob szindrómával az élen. Szumma. Több hazait elviselt volna, ahol nem kell így kamumosolyogni rajta.

Dal Makhani teaser
Mert a Dr Cabbiet sem felejtettük el, hogy lesz. Bár agyon nincs reklámozva, de talán ez az első elődalbetételőzetes már valaminek a kezdete. És felpörögnek majd az események, hírek, videók a filmmel kapcsolatban. Ami multikulti márkájára tekintettel se de nem hagyja otthon bw-ot magára, hanem hozza és ott van az a tánccal meg a zenével az élen. A zenei rendezők Pama Sarai, és Manj Ral, a stílus meg inkább punjabi beatekre hajaz. Meglássuk, bár a trailerben határozottan volt egy ennél is remekebb daldarab foszlány, gondolom azt majd csak később lövik el. Egyelőre ez fél percben szólal meg.
Utolsó kommentek