calacitra

"Don’s enemies should always remember one thing…that Don never forgets anything.”

A trailer szivárgás után, a premier előtt két hónappal már kezdenek hypeügyileg magasabb fordulatszámra kapcsolni a Don 2-vel a felek. Ideje is volt, hel-lo, hiszen az év egyik legjobban várt filmje ez. Nálam, legalábbis ott van, jóval megelőzve a Ra One-t pl, amitől már nedvesek bugyik ide-oda mindenhol. De ha valakinek most nem nagyon tiszta mire végett is a párhuzam az összehasonlítás pont ehhez, a RO-hoz, annak annyit tessék infoul, hogy mindkét filmben ugyanazon színész szerepel, ő a lead actor. Aki nem mellesleg bw generációjának és jelenjének legnépszerűbb és nem túlzok nagyot: legjobbja is egyben, SRK.  

Szóval a Don 2 marketinggépezet forog, egyre jobban, gyorsabban, és ami a legfontosabb hangosabban. Ennek az egyik ékes bizonyítéka a Don says (Don mondja) 11 alkalmas részre szóló sorozata, ami a promozati (wát?) faék-egyszerű funkcióján kívül még több mindenre szolgál. Mert nem csak avdrog a külvilágnak: a nőknek a sztárról, a fanoknak a filmről, hanem másokhoz is szól, mindenkire céloz, aki egy kicsit is ismeri, elfelejtette vagy nem is látta még soha de soha az előzményfilmet, az eredetit éppen. Mindjárt mondom is hogyan.

Az egész olyan lesz, mint egy a kampánykörút, csak annál kitárulkozóbb, levetközösebb, ahol minden sötét, piszkos dologra is fény derül, nem mint az általában igaz. Persze aki a karaktert ismeri, vagy a filmet látta az nem fog meglepődni, vagy csak kicsit, mert azért újdonságok bőven akadnak húszon akárhány másodperc alatt is, de azt hiszem itt nem ez a lényeg. Maga a Don az. Aki a középpontban van. Az ő bemutatására akciózik jót ez a vállalkozás, amiben a filozófiáját bontja ki életről vagy fejti ki véleményét ellenekről dióhéjban. Tényleg nem teljesen, és mélyen, mert a kíváncsiságnak és a rejtélynek meg kell maradnia mögötte így is, érthető, könnyen áteshet a ló túloldalára. 

Aztán. 2006 nem tegnap volt, amikor is bemutatták az elsőt (ami meg egy 1970-es remake). Tehát fel kell támasztani őt. A szellemét, a karizmáját elő kell szedni a hamvakból, a porból meg minden ilyenből, ahova került. Ezt akarja főfőfőként az idézetekkel. Egy. Emlékezni rá újra és újra, hogy ott van az még a fejben. Kettő. Nem emlékezni rá, hanem rákattanni egyszerűen, hogy szeretnéd megismerni, megérteni jobban a karaktert. Igazándiból az tetszik legjobban, hogy nincs szájbarágva, semmilyen bw vagy eus sablonnal, hanem ötletes és szórakoztató formában teszi, lásd a comic érzést. Nincs mese tényleg jó útja annak, hogy kellő megfelelő hangulatra tegyen fel, odáig, hogy ne csak élvezem ezt, hanem várjam a filmet. Vagy vegyem elő az elsőt, mert annyira visszavág. Kérem a következőt. 

Úgy hiszem, nem sok színésznő mondhatja el magáról azt, hogy a neve rapcímbe lenne foglalva, vagy hogy ihletforrás alapjául szolgált volna egy amolyan költemény megírásánál, ergo múzsája lett volna annak. Thinking... nem sok tényleg, de Rani Mukherjee az - már - kivétel. Köszönhető is ez többek között a seattle-i rap duónak (mc+dj): a Blue Scholarsnak, akik egy az ő nevével fémjelzett dalt rögzítettek fel újdonsült korongjukra, a Cinemetropolisra. Erről, az albumról annyit egyébként érdemes nem bwügyileg megjegyezni, hogy egy eléggé film témájú anyag lett, ami a képekéskockák körül is forog, akár akkordok, akár beatek, akár sorok, vagy csak dalcímeket tekintve, ez utóbbit olyan (más-más) személyekhez kapcsolódva, mint Anna Karina Oscar Gant vagy Yuri Kochiyama.

Na de visszatérve a nem indokolatlanul, de akaratlanul is rap ikonná váló bollywoodi alkotásokban gyakran fel-feltűnő bengáli színésznőre, meg arra, hogy miért is lett ő az aki, miért esett rá a választása a duónak, arra ezt felelte a dj: "Rani appears to be a powerful, intelligent woman and a cultural leader. She does a good job balancing her projected image with dignity and without allowing herself to be objectified", amihez még hozzátette, hogy kedvenc filmje is van a színésznőtől, mégpedig a 2002-es Saathiya. A fiúk amúgy személyesen nem ismerik, csak a munkásságát, valamint a "common" képet, amit mutat kifelé. Tudvalevő híres, Indiában a színészek hősök, de nem nagyon élnek vissza ezzel, Rani pl adományoz, jó munkát végez abban, amihez ért, és aki nem az, nem olyan, mint az amerikai sztárok többsége, nem ugyanaz, nem az a szint, kérem szépen.  

Magáról a dalról még valamit, de most. Egy. Tényleg olyan, mintha múzsához írták volna, végig Raniról van szó, nincs kimondva, de minek is, hiszen ott a név a címben visszatekint. Atom feel-good az egész. Kettő. A refrén meg plusz ráadás, azzal, hogy bengálian szólal meg, irtó fülbemászóan. A hatás, még kérdezed? Egyszerűen rákönyökölsz a replayre, s akut dallamtapadásod lesz a Rani Mukherjitől (fura ezt így leírni azé'), ami halkan jegyzek meg az album a legjobbja is egyben #nemlennielfogultkomolyan. A végére még itt egy "konci"felvétel, amit csak nézel és hallgatod meg hallgatod és nézed. Szerelem.