Himesh R. régivágású oldszkúl Dangerous Ishq filmzenéi közül, azok között ennél találni jobbat is, ez fakt, de hát ezek mellett az új szkénák mellett még se mehettünk el csak úgy, zene ide vagy oda. Egy kitkatot megér. Legközelebb pedig már úgyis a filmben látjuk-halljuk vissza. Mert ha nem mondtam volna - a B kat. filing ellenére is - Karisma Kapoor visszatérése és a reinkarnációis dupladolgok miatt így ahogy van nézném. Nyilván nem azonnal, de valamikor, ha erre tartja kedvem.

Ishq Mein Ruswaa
Ezt a zenét már csak azért is szívesen veszem elő, mert emlékeztett picit a 90-es évekre. És látom nem csak én gondolom így, hanem mások is. Anweshaa tényleg gyönyörűen énekel benne. Szép az egész. Már ami a dalt illeti, mert a látottakról csak kevesebb jót lehetne, tudnék picsogni. Hagyjuk is azt. Maradjunk a fülorgazmusnál.

Naina Re Tu Hi
Mindig csak Karisma Kapoor nagy visszatéréséről beszélek a Dangerous Ishqnél, pedig Himesh Reshammiyat is nagy öröm újra látni meg hallani (legutóbbi sikermunkája a Teri Meri Kahani nagyon sok jelölést, díjat zsebelt be). Ő elsősorban a filmzenéken, a soundtracken dolgozott ún. zenei rendezőként, de azért playback énekesként is vendégszerepel az albumon (a saját albumán). A következő dalt, a Naina Re címűt énekli el Shreya Goshallal, meg RFA Khannal együtt, közösen. Szép-szép, de nekem azért az előző Tu Hi Rab jobban ott volt.

Dangerous Ishqhez második poszter
Karisma Kapoorral megint. Felmerül a kérdés: van abban a filmben más is, vagy csak Ő? És ezek után még azt nyilatkozza Lolo, hogy nem az ő filmje meg nem az ő nagy visszatérése. Aha...

Tu Hi Rab
Meg Tu Hi Dua. Ami a Dangerous Ishq egyik dalbetétje lesz majd. Énekli Rahat Fateh és Tulsi Kumar nagyon szépen. Igaz most még másfél percben, de lesz az több is.
Utolsó kommentek