Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BoB - 2011: A legjobb filmposzterek

Igen a poszterek. Amit én csak kikerülhetetlen versenykategóriaként tartok számon, mert egyszerűen hozzátartozik a mindenkori filmélethez. Lehet nem számít annyit, mint egy zeneszerző vagy egy színész, hogy csak Indiára szűkítsem le kört filmválasztási szokásokat illetően, de azért, attól még szerves részét képezi jól. Hisz kérdés, ki látott olyan filmet, aminek nem volt posztere? Ha minimalista is, made in home, ha a szükséges rossz, akkor is van. Mi több árucikk, eladható, megvehető, ingyé' is megkapható, kiprintelhető xxxlbe. Hogy majd a faladat díszíthesse elsősorban. De füzet bekötésére, ajándék csomagolására is éppúgy megfelel. Ergó az alapvető funkción túl van mögötte még más. Egy dolog látni vele, benne valamit, amit mr. designer elkészített, mert. A másik dolog az mélyebben van. Ide tartozik a kinézet, a varázs, az impresszió, amit a filmről sugall, ha jól csinálják - sokszor már az adott film promotolás korai stádiumában, de utána is ha nem láttad még. Mondhatod persze nem nagy stuff ilyet csinálni PS-korban. Oké. De valahol nekem még így is fél művészet az, ahogy egyesek képesek olyan hasonló posztereket, plakátokat kreálni, mint amilyenek ezek itt lettek, öten a legjobbak, ebben az évben. Lássuk.

0 Tovább

Agneepath poszter

0 Tovább

Gali Gali Chor Hai

Azzal az Akshaye Khannaval a főszerepben, aki nekem nagyon eltűnt (nem egyenlő a hiányérzettel) mára a bw filméletből. Oké-oké most is forgat, sőt az utóbb időben is voltak filmjei, az imdb segít, de valahogy azok nem voltak egy Racek, Dil Chachta Haik, vagy Salaam-E-Ishqek, Aaja Nachlek stb. Nem emelkedtek ki a filmtömegből, nem voltak olyan jók, pedig látjuk, láttuk mire volt képes régen AK, miért szerettük, ha szerettük igazán. Kérdés akkor, hogy ennyire eltűnt volna a süllyesztőben? És tényleg ennyire el lehet tűnni, vagy inkább sohase de nem volt benne több annál? Kipukkadt egyszerűen? Az biztos, hogy a nem éppen kiemelkedő darabok ellenére, dacára is készülnek még Akshaye Khanna filmek.

Itt a Gali Gali Chor Hai, amit Rumi Jafferey rendezett. Vígjáték! lesz, amiben szerepelni fog még Shirya Saran és Mugdha Godse is többek között. Valamint, ha minden igaz egy item numberre is van esély, Veena Malikkal az élen. Bemutató meg februárban, még az elején, de khm, az EMAET és a Jodi Breakers mellett. Pont elfér oda, vagy NOT -- jaj szegény. Előzetesen annyit tudni a filmről, hogy a korrupcióval foglalkozik majd meg a dirty politikusokkal, #nemtetszikarendszer. Ahol az áldozat lesz Akshaye (Mr Bharat a common man), a feleség Shriya, míg Mugdha egy call center munkatárs. Trailer is van hozzá már (a poszterről inkább nem beszélek). To slap the system. 

0 Tovább

Jodi Breakers poszter

Amit eddig tudni kell és lehet róla, azt már tudjuk, ugye. A plakát szerint In cinemas feb 2012. Tehát nagyon úgy fest, hogy az Ek Main Aur Ekk Tu ellen dobják be, abba a mély vízbe. Izé, ezért sok sikert neki. Ilyen posztert meg, hasonlót, mintha láttam volna már. Haha.

0 Tovább

Players, Talaash, Tere Naal Love Ho Gaya poszterek

Mi kell még?

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek