calacitra

Szerethető meg minden az ILNY legújabb táncdalbetét promója, akkora különösebb probléma nincs is vele, csak elfelejted kategória, erre holnap senki nem fog már emlékezni.

Zenében is volt minőségibb audiocuc ezen a soundtracken Pritamtól, messze nem tökéletes, de még így is üti a látottakat. Amikről elég nehéz eldönteni, hogy annyira lájti, hogy az már jó vagy éppen ellenkezőleg.

De tudjátok mi jutott még eszembe róla. Az, hogy Kangna Ranaut nem tipikus heroine alapanyag. Már. Vagy sohasem volt az. Azért volt, mert a Fashionben pár évvel ezelőtt tényleg lealakította a csillagokat is az égről, fakt, viszont az is igaz, hogy azóta aztán tényleg semmi.

És nagy valószínűséggel nem is ezzel a mozival fog visszatérni és jelöléseket behúzni, az emberek szívét újra megérinteni, őket megnyerni, hogy lássátok itt vagyok én még, lehet velem számolni. Arra várni kell bizonyosan. A helyzetét pedig csak nehezíti, hogy sok jó fiatal tehetséges színésznő indul bwnak, és akkor még a befutott, felkapott mai színésznők is ott vannak, járnak előtte. Lehet persze én írtam le, és sokkal rózsásabb, színesebb a története, mint ahogy azt lefeketefehéreztem. Remélem azért hallunk még felőle, és újra kijön neki a lépés, mert képes rá. Addig meg ilyen romkomokba (mint a TWM volt pl) viszi a szél.   

Miután megnéztem jöttem rá arra, hogy mekkora szarban is vagyok. Mert kérdés magamhoz, hogy fogok én így egy évzenét kiemelni a Nautanki Saalaból, ha lassan mindegyiket imádom, rongyosra hallgatom és szerelem szeretem all in.

A Draamebaaz pölö az elsők között volt azok közül, akik kapásból megtetszettek és azt mondtam már a legelején ez kell, ez piszokjó. De persze tudom, dönteni kell, bármilyen nehéz meló is lesz (felállítom a pro és kontra táblámat, voálá), azért majd a nyár derekán ki fog derülni, július elején, hogy a második negyedévben ki kerül fel innen, erről a fasza kis korongról a legjobbak közé, a listára.

Ehhez a dalhoz még annyit, hogy ha esetleg nem tűnt volna fel, egy Amitab Bachchan -cameo azért csak befigyel a videóban meg még maga a rendező is a kamera előtt pózörködik. Imádjuk, nem is mondhatnánk mást. Most sem.  

B'wood első zomcomjába (látva a trailert) most nehezen tudunk elképzelni valami nagyon hagyományos, igazi desi muzsikát, persze ettől még lehet benne 30 percnyi, és a Sachin-Jigar megpróbálhatja. Remélem azért nem is lesz igazam, és csak-csak. De ha ez marad a felállás, mint a Slowly Slowlyban, akkor sem fogunk haragudni oké.

Meg aztán, végülis ez bw, itt tényleg lassan bármi megtörténhet.  Pláne így, egy zombi filmmel, amit évekkel ezelőtt egy szem indiai jóember nem gondolt volna, hogy majd lesz és bemutatnak és még Saif Ali Khannal, aki orosz maffia jeles képviselőjeként (Haan mein Delhi se hun bhenchod) táncol és lövi a halottember ellent.

És a dal is szokatlan persze, de nyugi megszokod. Nem lassan, hanem gyorsan és könnyen. Fülbemászó eléggé, és a betét is na ne na no na ne na, szóval jó. A soundtrack hol van már?     

Lassan már ott tartok, hogy nehéz bármit is hozzáfűzni a Nautanki Saala dalaihoz, dalbetéteihez. Nem csak azért, mert jók, hanem mert jók. Mások, különlegesek, egyediek, szerethetőek, élvezhetőek, és két hasonlót se találni a filmzenei korongon. Mickey McCleary tehát megcsinálta, hogy mit, a második negyedév egyik legjobb bw soundtrackét. Csak rajongani lehet érte, szeretik is odaát na. 

A Tu Hi Tut Ayushmann dalolássza el nekünk, a film pedig jönjönjön. Jöjjön már.     

Első fülre nagyon nem tűnt danszosnak, de az alábbi dalbetét Emraannal az élen ezt cáfolja. És igaz ami igaz, így talán még jobban is fogyasztható, mint csak és kizárólag audio formájában. Vishaltól nekem személy szerint a MKBKM soundtrack az jobban tetszett. Itt egyelőre, az Ek Thi Daayan filmzenékről van szó, a Yaaram lehet a befutó. Lehet, vagy biztos is, mert alig van ellenfele, a többiek mind olyan szürkék, amit már csak imerve a rejtélyes, misztikus storylinet felér egy kis csalódással.