calacitra

Láttunk sok mindent már a blogon ahogy készül, mahuratot, dalbetéteket, poszteret, dalt, betétet, de elsőnapozást még nem. Na majd most. A Lekar Hum Deewana Dil ugyanis eleget tesz ennek, betölti a piaci rést, és FAM-mal (kapoor klán) kiegészülve, nagy adag izgalommal, jó kedvvel és kívánsággal elhozza most nekünk, milyen is egy ilyen, hogy kell elképzelni már bw keretek között. #allthebest ivósjáték figyelem! 

Azt nem mondom, hogy AR Rahman a Lekar Hum Deewana Dil filmzenékkel fiatalabb lett a szememben, de az szent, hogy miközbe csinálta azért ő ledobott magáról pár évet. Mert csak ismételni tudom magam, a maestro a legváratlanabb pillanatban húzott elő valamit, amikor senki se számított rá. Vagy amitől pont nem pont ezt vártuk. És a legszenzációsabb a történetben az az, hogy úgy tudott fiatalosat komponálni, hogy nem át a szomszédba, hanem érezni rajta, rajtuk őt, a szerzőt. A nyár védőitalait halljuk. 

Delhiben forogva. Aamir ott az Anushka oldalán. De talán még ő beazonosíthatóbb kettőjük közül. Mert Anushka rövid hajjal még mindig olyan szokatlan forma. Viszont mindent elhiszünk Rajkumar Hiraninak, azt is, amit ki se mondott, az év filmjére pedig már csak fél évet kell várni. Mennnnnnnyit? 

Shantanu Moitra zenéi nekem eddig is mindig olyanok voltak, mint az albánia ellen utolsó percekben szerzett győzelemmel felérő tizenegyesgól. Plasztikázott, összedrótozott, megmentett. Ami lehet valakinek elég, sacperkábé neki, de nekünk ez a közönségnek már nem. A Jashn is csak Shreya Ghoshal miatt tud többet adni annál, mint amire hivatott alapjáraton. A refrén még csak-csak, a többi viszont mehet a levesbe. De nem is vártunk nagyon mást, legalábbis én nem. A filmtől, a Bobby Jasoostól ettől még nem vette el kedvem egy fabatkányit se. 

Mármint egy dal címe, amit majd a Kill Dilben láthatunk majd. Parineetivel, Alival, és Ranveerrel. Na meg a 600(!) darab tortával.

Novemberben mutatják be. És írtunk róla már itt és itt is. De most kép voálá.