calacitra

Komolyan úgy érzem magam, mint akit ott hagytak faképnél az oltárnál. Pedig még nem is hagytak. Csak gondolom, hogy ilyen lehet. Persze az sokkal alázosabb, és töményebb, és nem is akarom megtapasztalni. Elég volt nekem egyelőre ez a Lungi Dance. Mert hiába van meg a szerelem, kimondott szerelmem Honey Singh felé (vagy bírom SRK munkásságát és buráját), mert ez nagyon nem yo-yo. Egyedül maradtam, és akkor lehetek megint én a rossz, a kritikus, akinek semmi nem tetszik. 

Az egész mindenség még hónapokra vezethető vissza, amikor olvastam, hogy a Chennai Express zenei összeséhez dolgozik hozzá még egy dallal a népszerű rapper. És mondani se kell, azóta vártam izgatottan, hogy mi sül ki belőle. Pláne úgy, hogy pont ez a két ember összeáll, és mögöttük még ott a Vishal-Shekhar is. Aztán megjelent a soundtrack, amin hűlt helye volt ennek. Semmi jel nem utalt arra, hogy ebből mégis lett valami. Még néhány site le is hozta, hogy akkor wtf?

Végül mégis csak elkészült. A hír igaz volt. Pár héttel az ost után rakták ki. Egyfajta Rajnikant himnusz, meg tisztelgés, a munkássága, és ő előtt. Ami szép és jó. De ez engem hol és minek érdekel? Whatever. Ezért kár volt.

Azt hiszem úgy jártunk legjobban, hogy a filmzenei korongról ez lemaradt, és nem kapott helyet. Megmaradt ilyen promó zene. Annak oké, de ha valami többet reméltek annál, hogy ez most hype, és felkapott lesz, és mint a vírus terjed a szét neten, akkor eléggé benézték. Mert értem én, addig rendben van, hogy a déliség az új desiség, de mégis ebben pont a déliek menők, ők maguk, hiába is szenvedi túl ezt bw.

Verdikt. Nem kukába való. De majdnem.    

Az van, hogy a nagy melegre való tekintettel erre a hétre még több bw kontent óriáskanállal történő habzsolását írom fel receptre. És hidegen is ajánlom mindenkinek, hogy kövessen aztán, olvasson calacitrat, nézzen-hallgasson mindent, ami made in India, mert akkor a 40-es fokkreditek szállingózása majd meg se kottyan néki.

Kezdésként durvulunk is, lerakjuk gyors a hét alapjait.

Nem is akármivel. Nem is akárkvel. Nagy Bénk szövegel a miki mögött, miközben Srk imitátor Ritesh Deshmukh (biztos nem így kell írni) próbál vele lépést tartani inkább kevesebb sikerrel. El is lopja a showt az 'öreg', de hát ő már csak ilyen.

A filmről meg egyből az ugrik be, hogy Sujoy Ghosh készítette. Pont az, akinek a tavalyi év legjobb moziját Kahaanit köszönhetjük. És csak jelzem, hogy a két film között ég és föld a különbség. Annyira, hogy először el se akartam hinni, hogy mindkettőt ő csinálta. Pedig trú.

Na de tipli. Mert csomó más csodatartalom van és áll még előttünk, ami csak arra vár, hogy jól megizzaszon minket, jobban, mint hinnénk, jobban mint az időjárás. Start.  

Azért néha még nekem is be kell mutatni bw-ot, hogy ilyet is tud. És nem olyan akkora prűdorientált a vásznon, mint azt sokan tartják. Hanem bizony van vad oldala is (a valós életben ez sajnos kiütközik), és lefőtt a kávé azoknak a moziknak, amikben még egy ártatlan csók sem csattan el a három órában.

Nyilván ez is játszik a mai napig, ez a klasszikus szelete az egésznek, de ezzel parallel készülnek, készülhetnek már ilyenek, mint ez a Grand Masti. Ahol és amiben bizony a szekrényben maradnak a szárik, előkerülnek bikinik, meg azok a férfiak, férjek, az ő piszkos fantáziák, akiknek soha semmi nem elég. Sokszor még egy feleség se. Mert egy nő nem nő, és csak az a nő foglalt akin fekszenek, így challenge accepted.

Verdikt. A Masti folytatása a Grand Masti tehát a szexkom(édia) űrt, lyukat hivatott betömni idén és kilenc év után újra a bw filmporondon. Ez elsőre úgy ahogy sikerült is, de persze most emeltek a téten, és még több rosszban sántikálnak majd a sequelre is visszatérő barátaink. Akik hárman vannak, és velük együtt kóstolhatunk majd bele ősszel ebbe az amerika indiai pitébe. Amiben tehát nem kell keresni a szexuális kontentet, célzásokat, mert ki lesznek mondva, ott lesznek előttünk, hol kínosan, hol viccesen felállva, ööö akarom mondani feltálalva.  

Mit is mondhatnék még? Nézegessük csak meg a trailert, és aztán tényleg mindenki döntse el magában, hogy ez most vicces-vicces, vagy visszataszítóra sikedett már, roppant vulgárisra esetleg? 

Megmondom mit tennék most legszívesebben ezt hallgatva. Odamennék Pritamhoz, és végtelenítve a fülére tenném a Pee Loont, hogy édes drága barátom régen minden jobb volt, még te is. Az egyetlen szerencséje az egyik kedvenc, tavalyi filmfare győztes zenei rendezőnknek, hogy az OUATIMD soundtrackjéről - végülis mint kiderült - csak ezt az egy dalt szerezte, így a többi kacatért (van még 3) nem ő felel. Bár ettől még továbbra is hari van. Ennek örömére-bánatára megyek és iszok is valamit, olyat, amit akkor szoktam, amikor Pritamot hallgatok. A Drinkify segít ebben. De legközelebb azt ajánlom ne legyen (ilyen) legközelebb.

Ti is látjátok, amit én? Vagy csak én? Nem vagyok szemüveges (még, majd ha igen a blogot fogom okolni meg bwot), de lehet holnap benevezek egy vizsgálatra. Mert a petrezsemgyökér 189, az eperbor 1090, de Shah Rukh Khant és Salman Khant egy tető alatt látni, egymás társaságában az a MEGFIZETHETETLEN.  

De ez semmi, mert az a breaking news, hogy beszélgettek is, meg megölelték egymást, meg beszélgettek meg megint megölelték egymást. Ez már túl sok a jóból. Szumma: érdemes volt felkelni. 

Bár barátok, puszipajtások aligha lettek hirtelen. Inkább csak Baba Siddiques Iftaar partyját nem akarták elrontani. Ettől még szép jelenet volt ez (a kamerának szólt) ellenségek közt.

Ha már itt vagyunk, azt az egyet nagyon remélem, hogy iksz év után film készül majd az Srk-Salman afférból is.

Meg megnézném most pár fan fejét, aki állandóan oltja a másikat, a másikét, hogy what the fuck. Mire lehet ilyenkor gondolni? Csak pár tipp a végére. Yolonapot tartottak? Vagy bakancslistát készítettek? Esetleg öregszenek, és ez már annak a jele? Az biztos, őszinteségi rohaumuk nem volt, mert akkor mást tettek volna, nem ezt, ami lett végül belőle.   

U.i.: ez a nap is jól kezdődik. Ez a hét is jól végződik.