Nehezen adjuk át magunkat az idei díjátadószezon keringőnek, pedig már javában zajlik. Pár le is futott, túl vagyunk már néhányon, és a nagyok még csak most melegítenek be, jönnek majd. Mégis, némiképp fura lehet, egyiket se követtem túlzottan. De annyira nem, hogy még azzal se vagyok tisztába kiket jelöltek egyáltalán, az meg pláne nincs meg, hogy kik nyertek.
Szóval jó pár adag körrel le vagyok maradva. Aminek az egyik oka, hogy tényleg kicsik voltak még, ilyenekre kár időt, energiát pazarolni. A másik meg, hogy vártam arra, erre a posztra pontosan, ahol első lépésben megmondhatom azt, BoB13 kiadás picit megkésve rulez, hogy szerintem színészügyileg, főszereplőügyileg kikről is szólt igazán a tavalyi év. Akik úgy alakították az alakításaikat, hogy abból mindenki csak jól járt. Meg aztán a fejünkre nőtt az indiai Oscar, a Filmfare, amikben ugyancsak kihirdették a mai nappal a jelölteket minden fronton. Szóval most vagy soha. Most.
Utolsó kommentek