calacitra

A Pee Loon dal (OUATIM), ha jól számolom már 2 éve szerelmem. Igaz akkor még nem volt a blog, de most van, így el is mondhatom a karaktermikrofonomba, hogy ez volt (és azóta is) 2010 egyik legjobb zenéje DTBHJ-vel karöltve. Fogalmam sincs azóta hányszor ment be már a fülemen, plébekeltem rá, és danszoltam, de khm úgy sokszor.

Amúgy jut eszembe, a zenék közül ez tényleg olyan volt, aminek az első hallgatását máris @szerelem követte. Ilyen is a/egy jó tökéletes zene, szerintem. Persze az is oké, lehet oké, ami sokadszorra adja meg magát, de az igazi az, amikor nem kell köröket futni utána. Hanem hegy jön hozzád személyre szabottan. 

Az énekest Mohit Chauhant nem kell bemutatni, inkább hallgatni kell. Míg Pritam meg, lehet ekézni, de amikor képes ilyen és ehhez hasonló hanggyöngyszemeket összepattogtatni, az valami egészen csodálatos.

Van benne némi Tere Bina dejavu, talán ezért is tapadt meg annyira, hogy ma is szívesen kapcsoljak rá, mint ha tök először hallanám. És ejtene rabul újra és újra. Valamennyire azért sad keanu vagyok, hogy az én történetem ezzel a zenével nem írható le így, ilyen szépen (mókás volt olvasni), de legalább a közös megvan bennünk. 

Mielőtt még azt hinnénk, hogy Pritam találta fel a Cocktail soundtracken ezt a slágert, gyorsan lejegyezzük ide, hogy de nem. Mert a Jugni csak egy a száz feldolgozás közül, amivel az Alif Allah Chambey Di Booty bír. Ha jól tudom, akkor volt rap változata is, de tök mindegy, mert a Coke Studioban hallottak (videó legalant) viszik a pálmát punjabi nyelven sufival, it's fact, azt nehéz is lekörözni bárkinek-bárminek. Legalábbis addig, amíg világ a világ.

De azért so ami so, minden dicséretet megérdemel Pritam is, hogy elővette újra és picit megszínezte olyanra, amilyen még nem volt ez a szám. Tényleg taps, úgy is, hogy nyilvánvalóan nem csinált sokat, nem izzadta le magát brainstormingba, amikor azon gondolkodott, hogy mit is kéne még ostre rakni. Eszméletlen a fazon.

Mentségére szól, hogy a Jugnin kívül vannak azért egyedi, igazi akkordok is az albumon, szóval tud ő, ha akar. Ha éppen van űtös ötlete (kinder hűtő is coming), ihlete mit tudom én. Egyébként meg köszönet is neki, hiszen a soundtrack előtt nem is tudtam ennek a dalnak létezéséről. Amióta tudok, azóta meg levakarhatatlan lett, mindig ez szól.

Végülis mondom a Jugnival is jóban vagyok, többször találkoztam vele is, de fele olyan jó, mint az eredeti, a Coke Studió féle verzió. Ha meg kéne magyarázni a különbséget a kettő között, akkor azt mondanám, hogy míg az eredeti izgalmasabb, hangszergazdagabb, színesebb, pakisztánibb, addig másik pont hogy nem. Pritam ezeket kiölte belőle egyszerűen, amikor ettől, ezért működött istenesen Alif Allah zenéje. Ezért. Nem mondom, hanem inkább mutatom. Ezért.  

A Cocktail marketingeseinek egyelőre nincs nyár, hiszen 1 hónap múlva bemutató és valahol biztos vannak kétkedők az aktív tömegben, akiket nem tudtak meggyőzni a fasza poszterrel, a faszább előzetessel és a még faszább filmzenékkel. Bár el nem hiszem, hogy van ilyen valaki. De a lényeg, hogy most tovább támadnak, miattuk is, és a mi legnagyobb örömünkre persze. Figyelem-figyelem! Új plakátok érkeztek, szám szerint 3. Nézem, nézem, nézem - és a Coctail hatás még mindig tart.

Ha jól számolok, akkor a héten ez már a második 'hogyan készült'. És ahogy az első, a Tumho Hi Bandhu, úgy a Daaru Desi is a Cocktailhez tartozik. Különbség azonban ahhoz képest az, hogy a nagy koreográfia-tanítás Boscosan itt nincs meg. De attól még Homi Adajania és csapata próbálkozott valami egyedivel feldobni a montázsköteget. És ez lett végül a finger dansz. Ami, csak kifogott néhányszor a színészeken is a forgatás alatt.

Mi van még? Ja a történet, hogy miről is szól. Hát miről? Lényegében a Daaru Desi egy igazi BFF dal és betét lett. Barátok a középpontban, hárman, akik együtt csinálnak mindent, szívatják is egymást olykor. És számukra nem csak a péntek funfunfunfun, hanem a time is nothing.       

Gauri Shinde filmjében Sridevi egy olyan hétköznapi, egyszerű NRI-nőt alakít, akinek problémája van az angollal, ergó nyelvi akadályokba ütközik. Nehezen érteti meg magát, töri rendesen, oké no para, de közben nem Indiában van, hanem New Yorkban él éppen, ahol ez meg alaptudás és fontos is minden egyes nap tudni és jól használni. 

Na a trailer erről sokat nem árul el. Inkább a vicces oldaláról közelíti meg a dolgot. Ami mit ne mondjak eléggé mókás lett.