Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

War Chhod Na Yaar trailer

Az előbb írt és említett Rajjonak a teljes ellentetje. A véglet másik oldala, amikor már túlságosan is pörög k+f+i téma bw berkeken belül. Mert ha az nem lett volna elég idénről, hogy megkaptuk a fejünkhöz az első hindi nyelvű zombis komédiát (lásd zomcom), most még azon is túltesznek, és talán olyat löknek, amihez foghatót elég régen láttam már. Nem is állok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy bwban ilyen még nem nagyon volt, mint ami War Chhod Na Yaar lesz. Egy háborús vígjáték.  

Úgymond: Warcom. Vagy éppen képregény-szatíra, ahogy a készítők szeretik írni és jellemezni a filmet, filmjüket. Amit az egy képkockára jutó legnagyobb hitelesség elérése érdekében a lehető legközelebb a háborús zónához forgattak. Mégpedig a sivatgban, Rajasthanban. Kvázi közel mentek a tűzhőz, persze nem égtek meg, bár az indiai-pakisztáni konfliktussal még akár az is összejöhet. Mert abból kiindulva, arra építve azért nem biztos, hogy jó lóra tettek. És igen, humor a legnagyobb fegyvere a fegyvereknek, de az se véletlen, hogy sokaknak zavarja a szemét ez a felállás.

Mi azért abban a helyzetben vagyunk, hogy el tudunk tekinteni ettől, mindattól, ami korábban is vanvoltlesz közöttük akármilyen szinten és kérdésben, de azt is megértem, ha valakinek ez picit bántja a gyomrát, a lelki világát ilyesmi. Jóllehet azért azt is látni kéne, hogy tényleg annyira veszi komolyan magát, mint amennyire komolyan veszi magát. Semennyire. Innen nézve pedig, talán jobb, ha nem akadunk fel már az alaphelyzeten, sztorin se, vagy azon, hogy kik is között zajlik ez a háború, és kik a részesei.

Ha meg már nem nagyon igazodunk ki senkin, semmin, magunkon se, akkor október 11-től lehet beülni rá, és kideríteni, hazárdírozni, hogy ez tényleg olyan vicces lesz, mint amilyennek mondja és mutatja magát. Persze ilyen romantikus verzék is befigyelnek majd, de ez csak természetes. Ami azonban nem, hogy én ott lennék e a bemutatón? De ha moziba nem is, dévédé formájában eléggé érdekelne, és fog is, hogy hogy lehet a háborúból viccet csinálni. Meg ha a Go Goa Gone-nak sikerült a zombikkal, ennek miért ne menne ugyanez csak katonákkal...  

0 Tovább

War Chhod Na Yaar title song

Úgy tartják, hogy a háborúból nem illik és nem szép dolog viccet csinálni. Fakt. De vannak kivételek. Ilyen lesz a War Chhod Na Yaar. Bw első warcomja (háborús vígjáték).

Amihez trailer is van már, de előtte jöjjön inkább a címzene, azt mutatjuk most be, és hoztuk el képkockástul mindenestül. Olyan látjiféle, de azért lötyögni is lehet rajta. Meg az egész alapjáraton fülbarát, miközben semmi olyan nincs benne, amitől valami lehetne.

Azonban a hétkezdésből most kiveszi a részét rendesen, nem is egyhasznalátos, fogunk is még vele fültalálkozni. Hajtás utána.   

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek